Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Horváth János: Balázs János művészete

326 HORVÁTH JÁNOS ár, Február, Március, s íme itt van Április is. Most midőn e sorokat írom, hüvős azaz hideg időjárás van, északi szél fú, az ember nem igen kívánkozik ki, dacára a zöldelő Természetnek. Mit is csináltam ez alatt a három hónap alatt? Részletesen nem tudom leírni: arcképet festettem megrendelésre, amitől Isten ments! A Kozma műkereskedő piszkált, hogy fessek arcképeket, ő majd szerez megrendelőket, természetesen neki is volna haszna belőle, ettől az ő fajta arcképezéstől bizony hamar elment a kedvem, pláne mikor micsoda nyavalásan akarta az anyagi dolgokat intézni. Lefestettem a feleségét, a felesége anyját, az apját, az apja: Fleiner Samu arcképéért fizetett ötvenezer koronát, holott többet is ér. Egy nagykabátot is adott a Kozma, hogy majd képekkel lefizetem neki, kettő már nála is van." Az előzőek alapján megállapítható, hogy Balázs János számára az 1923-as év változásokat hozott. Bernáth Aurél arra ösztönözte, hogy elvonatkoztató szemlélettel modellálja a képek motívumait. Legyen szuggesztív, hagyjon fel a pontos leírással. A jelek szerint Balázs követte az útmutatást egy posztinpresszionista irányban. Viszont a pécsi stúdiumok következtében az aktképek vonatkozásában a naturalista alapokhoz kellett visszatérnie, hogy emberi figurával bővíthesse a korábban jobbára tájmotívumokból álló témáit. Még biztosan nem volt képes emberalakokat is beépíteni a már kialakított képi Isten és ember 1923. világba. Ehhez a minőségi ugráshoz még nem lehetett elegendő a pécsi művésztelep. Felismerte, hogy a Képzőművészeti Főiskolán kell a tanulmányait folytatnia. 1924. júliusában utazott Budapestre felvételizni. Barátjával, Bertnáth Caesarral élénk levelezésben állott. Három levélen keresztül követhetjük az ott történteket. „Kedves Caesar barátom! Hát tudod, nagy keservesen megérkeztem ebbe a fene nagyvárosba, amelyik bizony jóval nagyobb, mint a mi poros-sáros Kaposvárunk, úgy hogy ha az ember gyalogolni akar és városban, no az Isten verje meg, itt gyalogolhat eleget. Most beszámolok arról, hogy hol, mit csináltam. Tegnap hogy megérkeztem, elmentem a Fóthy úrhoz a Vilmos császár úti szerkesztőségbe, ahol meg is találtam és ott mindjárt bemutatott méltóságos Márkus Miksa úrnak, az Újságírók Egyesülete elnökének, aki fog beszélni Wolfner Gyula úrral s aki fog majd támogatni, persze ne dorongokra gondolj, hogy azzal támogat, hanem pénzzel. Aztán Fóthy úrtól eljöttem haza és 6 órakor délután bementem hozzá a szerkesztőségbe s onnan elmentem az Országház előtt, a Lánchídon át Budára és a budai oldalon menve - persze gyalog le a Ferencz József hídig, aztán onann meg újra vissza. Tudod kedves barátom itt annyi festeni valót találtam, hogy az csak csoda. Ma vasárnap reggel elvoltam a Városligetbe, ott rajzoltam is és aztán bementem a Szépművészeti Múzeumba, s megnéztem a grafikai kiállítást, mely a XIX-XX. század magyar grafikája címmel nyílt meg. Nagyon szép dolgokat láttam. Most egyenlőre mást nem írhatok, többi még csak ezután jön. Üdvözlöm az édesanyád és nővéred. Isten veled. Budapest, 924. VII. 13. Maradtam baráti tisztelettel Balázs János festő." „Drága barátom Caesar! A második leveledet is megkaptam, ennek is úgy megörültem, mint az elsőnek, nem csoda, hisz ez is hazulról jött és tetőled. Tájkép nyírfákkal 1922.