Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Füle Piroska: Adatok a későszarmata-hunkori kerámia kérdéséhez

ADATOK A KÉSŐSZARMATA-HUNKORI KERÁMIA KÉRDÉSHEZ 57 dencébe is eljutottak.

14 Nálunk az Alföld középső részén több példány is megtalálható belőlük. Elterjedésüket a térkép mutatja (1. ábra), mely a szakirodalomban eddig közölt ilyen típusú korsókat, vagy töredékeiket tartalmazza.

15 Említett etnikai besorolásukat példázza a Wien-Leopoldau 3. sz. csontvázas sírjából előkerült darab, melyet hosszú, kétélű karddal, rövid tőrrel, bronz- és ezüstcsattal együtt helyeztek az eltemetett harcos mellé, aki a hun sereg egyik alacsonyabb rangú tisztje lehetett.

16 A tiszaföldvári kerámia anyag időrendi besorolását tehát erre az edénytípusra, illetve annak a szakirodalomban eddig meghatározott kronológiai helyzetére alapoztam. A tiszaföldvári két különleges darab (I.T/1.,2.) többek között azért is ritkaságnak számít, mivel településről ilyen épségben hasonló edény még nem került elő, itt pedig mindjárt két, egymáshoz több szempontból hasonló darab is megtalálható. Ezenkívül ennek a telepnek az esetében olyan szerencsés helyzet állt elő, hogy a két korsó segítségével kijelölhető volt a telepnek egy olyan része, mely kétségtelenül egykorú. A telep pusztulása ugyanis nem elvándorlás, hanem hirtelen katasztrófa következtében történhetett — ennek köszönhető a gazdag leletanyag, hiszen lakóinak nem volt idejük elhurcolkodni —, mely után a területet elplanírozták. így egy edény darabjai gyakran különböző objektumokból kerültek elő, melyek anyaga ezért kétségtelenül egykorú. Ugyanígy az említett két kiöntőcsöves korsó is több gödörből került elő, ezért az ezek által összekapcsolt gödörcsoport, és azok anyaga a korsókkal azonos kronológiai helyzetben van. Ez az általánosan alkalmazott régészeti módszer, vagyis, hogy a terepen végzett megfigyelések segítségével bizonyos leletanyagokat egykorúnak határozunk meg, a tiszaföldvári anyag időrendi besorolásának másik alapja. Mindebből az is következik, hogy nem a teljes telepanyaggal dolgoztam, bár az így kijelölt rész kiteszi a telep közel 2/3-át. A teleprész, mely 35 objektumot tartalmaz, igen nagy mennyiségű és variábilis anyagot szolgáltatott (összesen 918 db. edény, ill. töredék). Az ennek alapján meghatározható kerámiaművesség főbb jellemzőit fogom röviden vázolni, de felállítható belőle egy pontos tipológia is, melynek részletes bemutatása az idő rövidsége miatt nem lehetséges. A technikát vizsgálva megtalálhatjuk a gyorskorongolt, a lassú korongolt és a kézzel formált edényeket egyaránt. Természetesen túlnyomó többségben a gyorskorongon készült kerámia van, ezen belül legtöbb a jól iszapolt, általában szürke, ritkábban téglaszínű, esetleg sárga kerámia. Gyakori a gyorskorongolt, kaviccsal soványított edény is, ezzel a technikával itt főként fazekak, esetleg fedők készültek (III.T/1-3.). Lassúkorongon szemcsés, csillámos soványítású agyagot használtak, melyből szintén főleg fazekakat, azonkívül bográcsokat készítettek,

17 mivel ezek az edények, hasonlóan a kaviccsal soványítottakhoz kiválóan alkalmasak akár nyílt, akár fedett tűzön való főzésre. Erre egyébként a külső felületükön gyakran megtalálható égésnyomok is utalnak. Itt is és a gyorskorongon készült edények esetében is többször alkalmazták a redukciós égetést. A kézzel formált, durva, házi készítésű kerámiák között, hasonlóan a gyorskorongoltakhoz, jó néhány edényfunkció előfordul — általában fazekak, fedők (III.T/4-7.), ritkábban tálak, poharak (III.T/89.) —, és ezek ugyancsak nagy számban megtalálhatóak a tiszaföldvári anyagban. Az azonban megállapítható, hogy ezeket a durvább kiképzésű edényeket inkább főzésre, ritkábban tárolásra használták, nem pedig étkezéshez, vagy tálaláshoz. El kell még mondani róluk, hogy készítési technikájuk abban is eltér más kerámiafajtáktól, hogy más a felhasznált alapanyaguk, a soványítási technikájuk és a kiégetésük is.

18 Azonkívül a kézi megformálás igen sokféle egyedi variációs lehetőségre ad alkalmat az edény készítőjének, ezért minden edénytípusban számtalan variációjuk létezik, akár minden darab alkothatna külön alcsoportot. Az anyag funkcionális megoszlását vizsgálva, fontos adatokat kapunk a telep életmódjával kapcsolatban. Megállapítható, hogy legnagyobb számban a hombárok, ill. töredékeik fordulnak elő (IV.T/1-4.). Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy ebből az edényből volt a legtöbb használatban, hiszen nagy méretük miatt természetesen egy hombárnak van a legtöbb töredéke. Mennyiségüket viszont azért nem lehet hozzávetőleges pontossággal sem megállapítani, mivel akár az is előfordulhat, hogy minden töredék különböző hombár darabja. Az azonban kétségtelen, hogy számuk igen magas a telepen, ami nagy mennyiségű mezőgazdasági termék tárolására utal, főként, ha figyelembe vesszük — a megelőző korszak hasonló edényeihez viszonyítva — hatalmas méretüket. Általánosságban is elmondható az anyag jellegéről, hogy túlnyomó többségben a gazdasági funkciót betöltő edények vannak jelen, szemben pl. az étkezéshez, iváshoz, tálaláshoz használtakkal. A tálak között is igen gyakori a nagyméretű darab, melyek szintén nem, vagy nem kizárólag étkezésre, hanem tárolásra is szolgáltak. Egyébként ez az edénytípus nyújtja a gyorskorongolt anyagban a legtöbb formai, méret- és díszítésben változatot, hiszen ezek használhatók fel a háztartásban a legtöbb funkcióban. Megtalálhatóak köztük a félgömbös testűek (V.T/1-3.), melyeknek magas, de egészen lapos változatuk is előfordul, azonkívül vannak egészen kihajló peremű, „S" profilú darabok (V.T/7.), és igen nagy számban bikónikus testű tálak is (V.T/4-6.). Érdemes kiemelni az V.T/8. sz. példányt, mely meredek olda-