Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Tomka Péter: Előszó

embertanilag összefüggnek, a későavar csoportok között nagyobb a különbség (Fóthi Erzsébet). A balatonkiliti 7-8. századi temető állatcsontjainak vizsgálata számomra különösen a tafonómia figyelembevételével nyújtott újat. Nyugtázom: a koponya-végtagok (nyúzott bőr) esetében szó sem lehet ételmellékletről (Bartosiewicz László). A vörsi lovakat Kölked, Zamárdi és Káptalantóti lovaival összehasonlítva kiderül, hogy nincs köztük signifikáns különbség. Kár, hogy nem közlik a lóleletek kronológiai helyzetét - magam belelátom az eredménybe ugyanannak a megerősítését a ló-populációra nézve, amit Alattyánban az emberekről megtudtunk (Takács István-Bartosievicz László-Somhegyi Tamás). Kiss Gábor a késő avar kori aranyozott övdíszek motívumkatalógusát mutatja be, meg néhány éles szemű megfigyelését. Egyben Bizáncra mutogat, mint az Avar Kaganátus férfidivatjának alakítójára. Szalontai Csaba a késő (legkésőbbi) avar liliomos öwereteket gyűjtötte össze. Feltételezi, hogy a 780-as, 90-es évek gyártmányai a 9. század első harmadában kerültek sírba. Ebben szinte mindnyájan egyetértünk (kezdve Kovrig Ilonával) —jó lenne azonban egyszer be is bizonyítani, hogy a veretes övet mindenki férfivá érésekor — fogadásakor kapta és ez az egyetlen volt neki egész életében. Nyíregyházán már vitatkoztunk róla, az ethnológiai háttér azóta sem gyarapodott. Minden kívánságom úgy teljesüljön, mint az avar telepásatásokra vonatkozó! Medgyesi Pál Kevermes határából, Fischl Klára a Csörszböl közöl telepanyagot - ez utóbbi mintha tényleg fiatalabb lenne egy csöppet amannál. Persze más tájegység, más szokások: az tudja csak igazán, aki a helyi viszonyokat ismeri. A sütőharanggyűjtemény és a kézzel formált bogrács statisztikája megerősíti hitünket mindkét típus avarkoriságáról. A településtörténethez kapcsolódik Avarország határainak változása a kutatás folyamán (Szentpéteri József). A legkorábbi, dunántúli kagáni központra vonatkozó elképzelését egyelőre csak saját hypotézis-rendszere támogatja. Keszi Tamás a 7-9. századi magyarok (azaz avar kori magyarok) lakóhelyeit kutatva háromszoros szívdobogást okozott: a történész-turkológus-régész fellépése (ha engem el nem csábítanak annak idején mongolra...), a „tiszta forrásokhoz" való viszonyulás a kommentár irodalom ismeretében, meg az a lehetőség, hogy — ha a dolgok úgy vannak, ahogy gondoljuk azaz Levediát a Jaik és az Ural között kereshetjük — megnő a reális esélye annak, hogy bolgár-török jövevényszavainkat a Kárpát-medencében vettük át, és elhalványul a kazár típusú szakrális kettős királyság feltételezése is. Folytatva a sort a honfoglalókkal: meglepő lenne, ha Karos-Eperjesszeg IMII. teljesen feltárt temetőinek antropológiai (különösen a koponya és a száj patológiájára figyelő) feldolgozása nem a népesség viszonylag jó egészségi állapotát mutatná ki. Persze akinek rossz a foga, annak nagyon rossz és a fejbőrsebekkel se nagyon dicsekedhetett ez a fényes viseletű csoport (Kustár Ágnes-Szikossy Ildikó). Nem kevésbé érdekes, ha nem is olyan látványos időrendi és szociológiai kérdéseket vet fel a tengelici temető publikálása (törlesztve az antropológia felé fennálló adósságunkból), hiszen a — családi? — temető leggazdagabb férfiénak se veretes öve, se díszes lószerszáma nincsen (lova sincs, csak „fusizott" zabiája, kengyelpárja, íja, tegeze 6 nyíllal (Odor János Gábor). Az igazi régészeti közléseket Kulcsár Mihály zárja, aki baracsi ásatása apropójából a soros illetve templom körüli temető váltását vizsgálja (főleg azt a típust, amelynél a pogány temető területén építik fel a templomot). Két dolgozat indirekt régészet és teljesen más diszciplína: Csapó János, Csapó Jánosné, Költő László, Pap Ildikó és Sándor Némethy a csontok aminosavas kormeghatározását kutatva gyapjúszőnyegek kémiai datálásának módszerére bukkantak, Mészáros László és Szőllősy Gábor az íjak maximális lőtávolságát vizsgálták. Summa summarum: a kötetet kezébe kell vennie mindenkinek, aki az 5. század történeti és régészeti kérdéseivel foglalkozik, akinek korai avar kori, vagy éppen késő avar kori az érdeklődése, aki a magyar őstörténetre, a honfoglalók ember- és leletanyagára figyel, történésznek, régésznek, antropológusnak, zoológusnak, textilesnek egyaránt. Egyben méltó tisztelgés Árpád népe bejövetelének ezeregyszáz éves évfordulójára. Tom ka Péter