Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)
Keszi Tamás: Az úgynevezett magyar szakrális kettős királyságról
AZ ÚGYNEVEZETT MAGYAR SZAKRÁLIS KETTŐS KIRÁLYSÁGRÓL 1 KESZI TAMÁS 1. A magyar őstörténet kutatói között általánosan elfogadott nézet, hogy a honfoglaló magyarok egy névleges, szakrális király, a künde, és egy tényleges katonai és politikai irányító, a gyula vezetésével költöztek be a Kárpát-medencébe. A gondolat Róheim Gézától származik (1917), aki a kazár szakrális királyságot vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a kazár rendszer pontos mása létezett a magyaroknál (RÓHEIM 1984.). Róheim ezt a rendelkezésére álló források elemzése nélkül állította, tájékozatlanságára jellemző, hogy szerinte a künde tisztségét Álmos, a gyuláét pedig annak fia, Árpád töltötte be (RÓHEIM 1984, 137.). A forráselemzést úgy próbálta meg helyettesíteni, hogy a világ négy sarkából hozott példákat a szakrális királyságra, anélkül, hogy az egyes jelenségek hátterét, eredetét, környezetét megvizsgálta volna. Kialakulását lélektani okokkal magyarázta, ami a századelő újdonságának, a pszichoanalízisnek lehet a hatása. A szakrális királyság kialakulására Alföldi András állította föl az első tudományos elméletet. Alföldi az írásos forrásokra támaszkodva azonosnak tekinti a hunok, türkök, kazárok és magyarok kettős királyságát (ALFÖLDI 1933, 28-29.). Véleménye szerint a nomádokra általában jellemző a nép két részre osztása, aminek a jobb és bal szárnyra osztott hadrend a magyarázata. A nép két részre osztása elnevezésekben is megnyilvánul. A két néprésznek két királya van, akik közül az egyik nagyobb hatalmat összpontosít a kezében, mint a másik (ALFÖLDI 1933, 28-34.). Ennek a tradicionális szervezetnek a későbbi sorsát az aktuális erőviszonyok, a személyes kvalitások befolyásolhatják, így az uralmi rendszernek három fő típusa alakulhat ki: - a nép két részre szakad - a főkirály legyőzi az alkirályt, és esetleg két kisebb rangú kagánt nevez ki a két szárny élére - az alkirály nagyobb hatalomhoz jut. Az utóbbiból alakulhat ki a „kazártípusú" szakrális királyság, melynek világszemléleti háttere is van, nevezetesen, hogy a természeti erők a törzsfőben összpontosulnak, így ő közvetlenül is felelős lesz a népet ért jó vagy rossz hatásokért (ALFÖLDI 1933, 34-35.). Györffy György némiképp másként magyarázza a kettős királyság keletkezését. Módszertani hibákat fedez fel Alföldinél, majd a következő lehetséges okokat fogadja el, amelyek egy több uralkodó által irányított társadalom kialakulásához vezethetnek: - a matriarchális társadalomnak két exogám frátriára oszlása, bár ezzel „a kétosztályú rendszerrel az esetek nagy többségében nem jár együtt a kettős vezetés" - a matriarchális nemzetség férfi tagjai külön férfiszövetséget alkotnak, a nemzetség feje, illetve a férfiszövetség feje, a hadvezér két külön személy -kettős vezetést eredményezhet, ha a főnök uralma szakrálissá válik. Ennek több oka lehet. Györffy kiemeli azt az esetet, amikor a főnök utódai számára biztosítani akarja vagyonát és hatalmát. Szerinte ez következett be a japánoknál és a kazároknál. - a nomád népekre jellemző a szeniorátus. A trónörökös gyakran külön népet kap az uralom gyakorlására. A szeniorátus és a primogenitura küzdelme, valamint az a tény, hogy a trónörökös külön országrészhez juthat, könnyen vezethet a nép két részre szakadásához. Ez jelentkezik az Árpádok trónutódlásában. - a nép jobb és bal szárnyra tagolása hármas uralkodói rendszert von maga után, mert a két szárny vezére fölött áll a kagán - a meghódolt nép vezetője megmarad uralkodónak, és mellé kerül a hódító helytartója (GYÖRFFY 1959, 133-139.). Végezetül megállapítja, hogy „a kazár kagáni dinasztia mágikus, szakrális rítusaival egyetemben türk eredetű". A továbbiakban a magyar kutatók közül elsősorban Czeglédy Károly foglalkozott a kazár szakrális királysággal. Th. P. van Baarent idézve megállapítja, hogy szakrális királyságról abban az esetben beszélhetünk, ha a következő jelenségek együttesen fordulnak elő: - a király trónra lépése után földön járó istenségnek számít - a népet isteni hatalommal kormányozza - a király felelős a kozmikus rendért - az előző jellemző következtében a király életének és halálának kozmikus jelentősége van (CZEGLÉDY 1974, 12.). F. Sierskimára hivatkozva további jellemzőnek tekinti azt a tényt, hogy szakrális királyság ott fejlődik ki, ahol előzőleg „felülrétegzett" társadalom jött létre, azaz egy törzscsoport hódítással és erőszakkal kényszerítette uralmát egy másik népre (CZEGLÉDY 1974, 12.).
