Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Takács István - Somhegyi Tamás - Bartosiewicz László: Avar-kori lovakról Vörs-Papkert B temető leletei alapján

184 TAKÁCS ISTVÁN-SOMHEGYI TAMÁS-BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ általában jellemző, hogy a környezet erősen befolyásolja őket, valamint, hogy folyamatos skálán mérhetők, így egy-egy középérték körül (pl. 135 cm marmagasság) változatosságot mutatnak. A mennyiségi tulajdonságok öröklődése additív, ami egyszerűsítve annyit jelent, hogy öröklötten nagy egyedeket párosítva, kedvező környezetben, hasonlóan nagytestű utódokat kaphatunk. Ugyanakkor a lóállományok feltételezhetően nagy mobilitása miatt az itt-ott felbukkanó jelentősebben eltérő méretű egyedek csontjai nemcsak a különböző öröklött háttér, de a röghatás megnyilvánulásai is lehetnek. Elképzelhető ugyanis, hogy a szélsőséges körülmények között nevelt és tartott lovak új környezetbe kerülve kiríttak a helyi állományból, noha genetikailag attól jelentősen nem különböztek.

9 Végül meg kell említenünk a genetikai egyensúly fogalmát meghatározó Hardy-Weinberg szabályt, amely szerint, ha egy populációban az állatok szabadon párosodhatnak, tenyészkiválasztás, mutáció és génvándorlás híján az öröklődést meghatározó gének gyakorisága nemzedékről nemzedékre változatlan marad. Magától értetődik, hogy ez az ideális állapot még vadállat populációkra sem jellemző, az emberi beavatkozás pedig a háziasítás során fokozottan a genetikai változatosság irányába hat, ami végső soron a fajták kialakulásában nyilvánul meg. Az avar-kori lovak csontozatban megfigyelhető fenotípusos egyöntetűség tehát jelentős mértékben emberi tevékenység eredménye. A HardyWeinberg szabály érvényesülésének mértéke ugyanakkor függ a „zárt" szaporodási közösség meghatározásától is. Noha az avar kori lótartás kisebb helyi állományaiban szabad párosodás esetleg létrejöhetett, elszigeteltségről semmiképpen sem beszélhetünk. A tenyészkiválasztás, mutáció és génvándorlás hatásai tehát nyilván széles körben érvényesültek. így a dél-dunántúli, kárpát-medencei avar lovak vagy a „keleti típus" szaporodási közösségét relatív értelemben „zárt" populációk különböző szintjeinek tekinthetjük. Régészeti értékelés A 4. ábra az avar kori (ezen belül a dunántúli) lovak nagyfokú egyöntetűségének lehetséges okai közötti összefüggéseket szemlélteti. A mindenkori helyi lóállomány, amelyből nagy valószínűséggel a lovastemetkezésekben talált egyedek is származnak, több forrásból is származhatott, és a halotti rítus során feláldozott lovak is csak az állomány veszteségeinek egyik csoportját képezik. Az ábra bal felső negyedében az egyértelmű növekmény tényezői között legfontosabb a Kárpátmedencébe maguk az avarok által, keletről behozott lóállomány. A „steppei nomádként" ismert népesség honfoglalásának ez természetes velejárója volt. Mindenképpen számolnunk kell az avarok által itt talált lovak felhasználásával is, nem valószínű, hogy a helyi vagy a népvándorlások korábbi hullámaival ide hozott lovak utódait az avarok ne hasznosították volna. Harmadik forrásként hosszú távú, szervezett lókereskedelem is létezhetett, noha ennek bizonyítékait elsősorban az írott források további elemzésétől remélhetjük. A 4. ábra jobb felső negyedében a helyi lóállományt érő kétirányú hatásokat összegeztük. Amennyiben létezett lókereskedelem, az nemcsak a lovak beszerzését, de továbbadását is jelenthette. Emellett biztosak lehetünk benne, hogy a harcosok zsákmányoltak lovakat más csoportoktól, mint ahogy az avarok maguk is lovakat veszítettek harci események során. Azt pedig bizonyítékok híján is feltételezhetjük, hogy egyes, nagy értékű lovak elajándékozása vagy éppen ajándékba kapása a kor társadalmi és diplomáciai életének fontos eseménye volt. Ezek az egyedek talán kisebb mértékben, de szintén hatottak a helyi lóállomány összetételére. Végül a 4. ábra alsó felében a lóállomány egyértelmű veszteségeit foglaltuk össze. Az egyre nagyobb számban feltárt avar telepek konyhahulladékában nem ritka a lócsont. Valószínű, hogy a lóhús fogyasztását elsősorban az állatok sokhasznú voltából és lassú szaporodásából fakadó nagy értéke korlátozta nem pedig vallási kötöttségek mint később, a kereszténység elterjedését követő időkben.

11 Nem kizárható viszont, hogy a szarvasmarha és juhcsontoknál ritkábban előforduló (de a sertésmaradványoknál olykor gyakoribb) lócsontok valamiféle azonosíthatatlan étkezési szertartás maradványai. Telepanyagainkban ugyanakkor a természetes körülmények között elhullott és megnyúzott lovak csontjai is gyakran szerepelnek.

12 Noha a széles körben ismert lovastemetkezések mellett a steppei kultúrák hagyományaiban a ló mindenképpen játszhatott a halotti szertartáson kívüli rituális szerepet is, más típusú lóáldozatok csontmaradványait eddig nem ismerjük. Különböző temetőkben a lómellékleteknek legalább három formáját különböztethetjük meg. A Vörs-Papkert В temetőre is jellemző, lovak eltemetését bizonyító teljes vázas temetkezések mellett avar kori temetőkben is megjelenik a korábbi steppei hagyományból ismeretes „lóbőrös" temetkezés. Ennek csonttani bizonyítéka a koponya és a lábvégek jelenléte a sírokban. Viszonylag ritkább a lófejek kitűzése avar temetőkben, amit Takács István figyelt meg. Erre egyes magányosan talált lókoponyák orrtájéki és koponyaalapi sérülései utalnak. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az avar korból ismert temetkezési ételmellékletek maradványai között eddig lócsontot nem sikerült egyértelműen meghatározni.

13 Az ábrán összefoglalt összefüggések áttekintése sokban magyarázza az avar kori lovassírokban