Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Bartosiewicz László: Állatcsontok Balatonkiliti VII-VIII.századi avar temetőjéből

176 BARTOSIEWICZ LASZLO természettudományos következtetéseink fő hibalehetőségét is jelenti. Az állatkoponyás temetkezések Szőke Béla Miklós által közölt összefoglaló térképéből

29 kiindulva az ilyen avar-kori (pontosabban VII-IX. századi) temetők központi és perifériális helyzetű földrajzi felosztását a régészeti leletek többváltozós statisztikai elemzése igazolta.

30 A balatonkiliti temető 42, 57, 58, 59, 63 és 65. számú sírjai (feltehetőleg birkabőrökkel összefüggő juhkoponyás temetkezései), az északnyugat-magyarországi és kelet-ausztriai hasonló rítusú temetőkhöz képest perifériális helyzetben vannak. Ide sorolható a IX. századi sopronkőhidai temető 9. és 72. sírja is,

31 noha az ottani koponyamaradványok zöme szarvasmarhákból származik. A 14 temető 65 sírán végzett előzetes statisztikai értékelés bebizonyította, hogy az ilyesfajta avar-kori állatkoponyás temetkezésekben a taxonómiai eltérés (juhkoponya szarvasmarhakoponya helyett) a régészeti leletek összhatásában is kimutathatóan megnyilvánul és földrajzilag is eltér.

32 A balatonkiliti juhkoponyás temetkezések között csupán egyetlen női sír van. Az A-val jelölt valamint a 42. sírban talált két gyermek neme ismeretlen. Meglehet az alföldi Szegvár - Szőlőkalján feltárt temetőkben állatbőrökre utaló in situ állatscsontleletek nem fordultak elő, a fej csontjainak és lábvégeknek megfelelő alacsony minőségi húskategóriába

33 sorolt juhcsontok ott is főleg férfisírokban találtattak.

34 A nagy valószínűséggel juhbőrökből származó fej- és lábvégcsontokkal ellentétben tojások elsősorban nők és gyermekek sírjaiban voltak. Előfordulásuk ez utóbbi csoportban megfelel Matolcsi János korábbi megfigyelésének.

35 A balatonkiliti temetőben e kétféle állatmaradvány együttes előfordulása az esetek miatt statisztikailag ugyan nem volt ellenőrizhető, a jelenség azonban mindenképpen további tanulmányozásra méltó. Következtetések Tafonómiai vonatkozások Számos Kelet-Európában illetve a Kárpátmedencében feltárt korai középkori település állatcsontanyagának vizsgálata

36 utal arra, hogy a kor népessége elsősorban háziállatok húsát fogyasztotta.

37 Ez a gazdasági háttér az avar temetők többségének állatcsontanyagában is híven tükröződik. A telepek konyhahulladékát jellemző módon szarvasmarhamaradványok uralják. A nagyméretű csontokról azonban tudnunk kell, hogy szándékos feldarabolásuk és természetes töredezésük is nagyobb mértékű, mint azt kisebb termetű állatok csontjai esetében tapasztaljuk.

38 Ezért a marhacsonttöredékek száma arányát tekintve nagyobb mint a szarvasmarhák voltaképpeni száma alapján várnánk. Ugyanakkor egyetlen tehén levágása csaknem annyi hússal szolgál mint tíz juh leölése,

39 ezért a marhahús mennyiségi fontossága a mindennapi táplálkozásban nem vonható kétségbe. Noha a balatonkiliti temetőben viszonylag kevés szarvasmarhacsont volt, ha a feltehetően nem ételmelléklet jellegű állatmaradványokat (juhbőrök, csirketetemek) nem számítjuk, a marhahús jelentősége a temetőn belül valamelyest nagyobbnak látszik. Ezt a látszólagos vonulatot erősíti, hogy a fiatal korban levágott, kisebb termetű juhok csontjainak megtartása a robosztus szarvasmarhacsontokéhoz képest várhatóan rosszabb. Az áldozati állatok „értéke" Az avarság húsfogyasztása tehát általában a szarvasmarha rendkívüli fontosságát, a nagyállattartás gazdasági jelentőségét tükrözi.

40 Más kérdés azonban, hogy ezeket a nagyértékű állatokat minden esetben levágták e „halotti torok" alkalmából. Az ételmaradékként azonosított sírmellékletek tanúsága szerint sok esetben a szerényebb áldozatot jelentő, kisebb testű és szaporább háziállatok (azaz juh, sertés, esetleg kecske és baromfi) húsát helyezték a halott mellé. A kistermetű kérődzők a néprajzi irodalomban a pásztorközösségek „aprópénzeként" ismeretesek.

41 A juhok szarvasmarháénál kisebb értéke értelemszerűen a kétféle állat bőrének értékkülönbségére is vonatkozhatott. Kulturális jellegzetességek Térségünkben a szláv etnikummal azonosított, letelepedett korai középkori népesség lelőhelyein, a várakozásnak megfelelően több csont származik sertésből mint a pásztorkodó életformával kapcsolatba hozható juhból vagy kecskéből.

42 Hazánk jelenlegi területén a hosszabb időre megtelepedett avarság telepein megfigyelhető a sertéshús fogyasztás fokozatos terjedése. Ennek megfelelően a balatonkiliti temető VII-VIII. századi sírjaiban a szórványosan előforduló sertéscsontok a későbbi temetkezések közül a 3. számú férfitemetkezésben voltak. A sertéscsontok láb mellé helyezése a Szegvár - Szőlökalján feltárt temetőben is megfigyelhető volt.

43 A házityúk (akárcsak a házijuh) őse a bankivatyúk Ázsiában él. Ezért a vad ős és a háziasított forma csontjainak együttes előfordulása a Kárpát-medence régészeti lelőhelyein nemigen képzelhető el. A vad- és háziasított alak elkülönítése nagyobb gondot okoz a lúd és sertés esetében, noha széles körben elfogadott nézet, hogy legalábbis az avar köznép nemigen vadászott hússzerzés céljából. Annak ellenére, hogy a sírba legalábbis egy fél ludat helyeztek, a tyúk- és kakasáldozatokhoz hasonló egységes rítusról lúd esetében nem beszélhetünk.