Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Magyar Kálmán: A Babócsai Nárciszos-Basakert Árpád- és középkori településtörténete a régészeti kutatások alapján

88 MAGYAR KÁLMÁN korsóban jórészt elhamvasztott baromfi csontokat lelt. Legutóbb pedig Horváth István Esztergom-szentkirályi ásatásán kerültek elő Árpád-kori edények, amelyeket szájjal lefelé ástak el, s bennük csirkecsontvázat vagy tyúktojás héját találta az ásató, az egyik edény alá pedig vasszöget szúrtak. Ez utóbbi leletek érdekessége, hogy láthatóan nem álltak kapcsolatban épületekkel. Ugyancsak Fodor közli, hogy Gömöri János szíves szóbeli közléséből tudom, hogy az utóbbi időben jónéhány újabb építőáldozat került elő Sopronban." (Ezek viszont Nováki Gyula szerint barokk-koriak.) A Fodor közlése nyomán ismert jászágói, vállán számbenyomással díszített, XIII. századi fazék egy tyúk csontvázát, illetőleg tyúktojás héját tartalmazta. A 23 csontból álló lelet arra utal, hogy akár „egészben", feldarabolás nélkül helyezhették el a szárnyast az edényben. A mi babócsai, vastagabb csontú szárnyasra, kakasra utaló csontleletünk, mégegyszer annyi (36 db) csontmaradványa, valamint a rajtuk tapasztalt, törés, ferde vágásnyom alapján a szárnyas összevágott, feldarabolt állapotban történő edénybe helyezésére gondolhatunk. (A keskenyebb szájú edényben így helyezték el, a rítus szerint is feldarabolt szárnyast!) Tudatos és áldozati, babonás szerepét a babócsai leletünknek még fokozza a szárnyas mellett talált átfúrt gyöngy is. Egyet kell értenünk Fodorral,

35 amikor azt írja: ...Árpád-kori leleteink azt igazolják, hogy a kakas mellett a tyúk már ebben az időben is előfordul építőáldozatként, s mellette a tojás is hasonló funkcióban szerepel. Igaz, a tojás elsősorban a hazai és az európai agrárkultusz fontos kelléke, s más hiedelmekkel kapcsolatban is széles körben alkalmazták, pl. népvándorlás-kori és honfoglalás-kori temetőinkben a halál és a feltámadás gondolata húzódik meg a sírba helyezésének gyakorlata mögött. Az épületekkel való kapcsolatára utal az állatok első kihajtásakor szokásban lévő varázslat. Ekkor az istálló ajtajában tojást helyeztek el, vagy azt az úton elásták, s ezen hajtották keresztül az állatokat, hogy azok a nyári legelőn gömbölyűre hízzanak. A babócsai Árpád-kori leleteink a bencés monostorhoz tartozó szolgáltató település XII-XIII. századi házainál, építményeinél tölthettek be hasonló babonás építési áldozati funkciót. (A 6. sz. kutatóárok szárnyas csontot tartalmazó lelete feltétlenül.) Viszont ide tartozhatott a lakóház, vagy gazdasági épület alá elhelyezett két azonos korú, leletnélküli kerámia (fazék, illetőleg kancsó is). Az előbbinél a babonás népi építési áldozat teljes gondolatköre, illetőleg formakincse jelent meg (fazékban elvagdalt szárnyas egy gyönggyel!). Az utóbbiban, amely a kolostorszárny épülete, illetőleg gazdasági építménye alá került, már csupán a kerámia, az áldozati tárgy (tojás, tyúk stb.) nélkül került elhelyezésre. Ez utóbbit az erősen vallásos közeg tiltó hatásával is magyarázhatunk, (így az építő nem mert csak részleges áldozati formát gyakorolni.) Ebben lehetett akár az az építési irat is, amelynek mára már semmi nyoma sem maradt meg! Mindenesetre leletünk rendkívüliségét adja, hogy egy bencés monostor közvetlen közelében, annak az ún. szolgáltató településénél, vagyis a középkori vallási élet közvetlen közelében élő magyar népességnél tárhattuk fel régészeti ásatásunkkal. Ami azt is bizonyítja, hogy a XII-XIII. századi babócsai magyarságnál még milyen erőteljesen élt ez a szokás, vagyis a babonásnak tartható teljes, illetőleg részleges építési áldozat. Összegzés Összegezve röviden a babócsai-nárciszosi település, illetőleg vár 1984-1992. közötti ásatását, akkor a bevezetésben felvetett kérdések közül a legfontosabbakra sikerült választ adnunk. Vagyis sikerült meghatároznunk Somogy megye legnagyobb Árpádés középkori várának nemcsak a korát (XIII-XVII. század), hanem építési szerkezetét, illetőleg belső településének az objektumait és azok építési periódusait.

36 (3-7. ábra) Láttuk, hogy a Tibold nemzetség kegyúri apátsága, temetkező helye, a vár központi helyén álló Szent Miklós monostor milyen települési szerkezettel, (kolostorral, temetőkkel, gazdasági szervezettel, pl. szolgáltató település stb.) rendelkezett. Azt is megfigyelhettük, hogy ez az igen jelentős, nagyméretű kb. 30 m-es egyházzal, többszáz sírós nagykiterjedésű, kerített temetővel rendelkező apátság a XIV-XV. századra hogyan veszíti el prioritását. Még megéri azt, hogy fénykorában, a tatárjárás után komoly védelmi rendszerrel, várral erődítik meg. Csakúgy, mint a tőle D-re kb. 100 m-re lévő, XI—

XIII. századi Babócsa falu román-kori templommal (13x8 m), temetővel rendelkező települését, amely a XIV. századra kiterjedt mezőváros lett. S így az új kézműves rétege, mezővárosi polgárai fényesebb, gótikus egyházat, vagy zarándokházat emeltek a XIV-XV. században. Valószínűleg az új kegyurak, (akiknek curiája, palotája a monostortól Ny-ra található) a Marczaliak, Báthoriak segítették elő ezt az új irányú szellemi és gazdasági átalakulást. (A Marczali-Báthori család a XIV. századtól a ferenceseket, és a városi átalakulást, polgári-mezővárosi réteget kiemelten támogatta!)

37 A nárciszosi-basakerti bencés monostor melletti XII-XIII. századi települések építményeinél (házainál, gazdasági épületeinél) megtalálhattuk a XII-XIII. századi magyar lakosságnál ismert, babonásnak is tartott szokásokat, az ún. teljes és részleges építési áldozatot is. Ennek rövid bemutatása fontos adatokkal szolgált az országosan mintegy féltucatnyi helyről közölt szokás régészeti vizsgálatához. Csakúgy, mint ahogy világos képet nyerhettünk az erődített helyen, várban élő nárciszosi mezővárosi polgárság XIVXVI. századi építési szokásairól, lakáskultúrájáról. (3-6. ábra)