Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Natanson: Festőportrék (Siklósi Zoltán)

258 NATANSON: FESTŐPORTRÉK dó lett, és a divatot követve, szakállát és bajuszkáját levágta, még akkor is maradt még valami a félénkségéből. Bizalmatlanságát, állandó aggályoskodását lehetett e mögött sejteni. Egy barátnője, aki rendkívüli módon rabja volt a kíváncsiságának, azt mondta, mindent megtenne azért, hogy egyszer mezítláb járva lássa. Attól tartok, csak csalódás érte volna. Nem volna mit mondani rend iránti szükségletéről és krajcároskodó szokásairól, ha nem vitte volna őket a végletekig túlzásba. Szenvedélyesen rendszerető és takarékos volt. Míg egyesek gyűjtögetnek, ő mindent rendszerezett. Nemcsak kiadásait és bevételeit vezette gondosan, de legcsekélyebb munkáit, s azok árait is. Kétségtelen attól való félelmében, nehogy visszasüllyedjen a nyomorba. Bár életében rengeteg pénzre, magas árakra sohasem tett szert, végül is hátra hagyott egy szerény kis vagyont, amiről különben nem vagyok meggyőződve, hogy valaki is hasznát látta. Mindez azonban nem mutatja őt be teljes emberi mivoltában. Már nem is szavai, hanem mozdulatai, melyeknek nem mindig tudott ura maradni, árulták el érzéki vágyát mindenféle ínyencségre, legfőképp a női húsra. Csodálatosan tudta, hova vezethet a szenvedély egy lngres-t, azt a festőt, akiben a legfőbb gyönyörűségeket lelte. S ha úgy hallotta, hogy a Török fürdő mesterének szertelensége miatt modelljei panaszkodtak, nem is gondolta, hogy megvédje őt. S elégedett mosollyal csak még jobban szerette, közelebb tudván magához. Nemcsak Ingres-ért rajongott. Dosztojevszkijt és Stendhalt bálványozta. BONNARD Bonnard felsőtestével előrehajol, bólogat, hogy jobban lásson és megáll. Ha egy barátjával találkozik, szélesen elmosolyodik, előbukkanó nagy fehér fogai jobban kifejezik örömét, mint a szavak. Ha egy fűzfánál áll a Szajna-parton, nem mosolyog a tájra, hanem egy darabig elmerülten szemléli. Aztán kiadós léptekkel újra útnak ered. Sima arcának dörzsölgetése közben - valaha sokáig rövid szakáll körítette markáns állát - előfordul, hogy hozzáér a szemüvegszárához - régebben lornyonának időnként rozsdás fogantyújához - s az üvegek kacsintásra késztetik sötét szembogarát. Sokkal ritkábban esik meg, hogy nem visel szemüveget. Ilyenkor a szeme apróvá zsugorodik, s egészen idegenné válik. Még inkább így lenne, ha nem tudnánk, hogy szemüveg nélkül alig mutatkozik, mert Bonnard rövidlátó. Monet és Renoir óta egy festőt sem lehet összevetni vele, kivéve Vuillard-t. Bonnard azért nem annyira rövidlátó, mint Goya, akire gyakran emlékeztet. Szereti azt a testtartást, amikor is egy kicsit hátradől, s térdén összekulcsolja kezeit, melyek még akkor is vörösek, ha nem fáznak. Amikor újra kiegyenesedik, csontjai jobban ficánkolnak, mint izmai. Bonnard a legtöbbször gyorsan jár. Ecsetje is, melyet időnként ujjával, vagy csupán körmével helyettesít. Bonnard heteken, hónapokon át dolgozik serényen egy képen. Avagy ötön, haton, melyeket szobája falaira aggaszt, s felváltva osztja szét rajtuk ecsetvonásait - Poussin simogatásokat mondott. Aztán váratlan otthagyja valamennyit, hogy máshol lelje kedvét. A múzeum nyújtja neki a legtöbb élvezetet. De még az olyan is fárasztja, ahol egy új Veronese-képet lát, vagy amelyet közelebbről is szemügyre vesz, egy Lautrec-művel, s egy órán belül már távozik. Egy szempillantás elég neki, hogy egy fehér szaténblúz merész eleganciáját, egy testtartás jellegét megragadja, vagy átpásztázza a félhomályt. Különösen járás közben gyors Bonnard. Oda megy, ahol dolga van. Ha végzett vele, hazatér. Kora reggel kenyeret vesz - régebben kiflit szokott újságot, amit nem mindig olvas el, bevásárol. Mindig szívesen szolgálja ki magát. Egyetlen piac se tudja úgy elragadni, mint ahol a halak élénk színeit látja. Nemcsak papirosba csomagolt élelmet visz magával. Ha lépteit lassítja, akkor dolgozik. Tanulmányoz egy kalapot, s ha ilyen nincs, a lánykákat, akik nem viselik. Figyeli a hídról a folyó futását, és azokat, akik ezt figyelik, s végigszemléli a hidak sorát, mielőtt hazaviszi őket. Nem hosszabb ideig, de gyakorta láttam, mint lesi egy tejárusnő kimért mozdulatait, kiben egy antik istennő szobrának arányait fedezte föl. VUILLARD Vuillard Cuiseaux-ban született, 1868-ban. A Jura hegység e kicsi városkája közelebb fekszik Lons-leSaunier-hez, mint Dole-hoz, Pasteur hazájához, az arbois-i borvidékhez is közeli, s nincs távol Courbet Ornans-ja sem. Apját, a nyugalmazott tisztet ide nevezték ki adószedőnek. Az érzékeny, szeretetre áhítozó gyermeket Cuiseaux-ban mindenki dédelgeti, nemcsak övéi. Idős apja, már nagyobbacska nővére és bátyja gyengédséggel veszik körül, de legfőképp édesanyja, akinek legnagyobb boldogsága, ha őt rajongva szeretheti. Engedelmes jó fiú. Párizsban, ahová visszatérve szülei magukkal viszik, sohasem felejti el Cuiseaux-t. Vissza-visszajár ide, egészen öregkoráig, s meghatóan hűséges barátai körében felkeresi azokat a helyeket, ahol boldog gyermekkorát töltötte, s annyi szép évet anyjával.