Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)
Géger Melinda: Galimberti Sándor művészete
246 GEGER MELINDA A tónusok differenciáltsága az arcon a legfinomabb - különösen szépen csendül meg a fül rózsaszínjeiben és az orr árnyalataiban, míg lefelé haladva a szoknyán át a fedetlenül hagyott lábszárakig egész vázlatszerűvé válik. Az atmoszférateremtés törekvése figyelhető meg egy érdekes ellenpontozás kapcsán. A háttér finom modellálású tömege hosszú ecsetpásztákból áll: sötétebb foltban mindössze egy domb körvonala rajzolódik ki enyhén. A figura, illetve a szék ülésének és háttámlájának statikus hatású, erőteljes foltjával ellentétben a háttér levegőpárája a mozgás remegő, (vibráló illúzióját kelti puhább, képlékenyebb, elforrrtátlanító és ködszerű alakzatként a szórt fényben. Ebbeq a szellemben uralják a kompozíciót a tikkasztó nyári atmoszféra jellegzetes színei is: szürkével tört vörösek, okkerek és tompa zöldek. Hatásukra mindenütt a por finom, „permetező" hatását érezzük. A kép alapján arra következtethetünk, hogy Nagybányán Galimberti a plein-air egyfajta gyakorlatát a konstrukcióra való egyértelmű törekvés mellett próbálja meg elsajátítani. Formaképzésében megtartja korábbi erényeit: a részletező letapogatás helyett a nagyvonalú, summázó összefogottságot, ugyanakkor keresi a nagybányai festők által kultivált atmoszférikus festés lehetőségeit. Az Ülő parasztasszonyon megállapított kettősség kapcsán már tapasztalható a nagyvonalú, összefoglaló formaképzés iránti erősebb hajlama, szemben a levegőfestés impresszionisztikus, inkább fellazító törekvéseivel. A tradicionális nagybányai plein-air naturalizmustól már a kezdetekben is megmutatkozó távolságtartásának és Rétivel kapcsolatos tartózkodó magatartásának is az a fajta szellemi különállás lesz az oka, aminek csíráit e korai képben már megtaláltuk. 1904 tele: a müncheni kitérő Galimberti az 1904-es nagybányai nyarat követően Münchenbe látogat 27 az ott működő festészeti akadémiára. Meglepő fordulatnak tűnő mozzanat, ha azt vesszük figyelembe, hogy a nagybányai szabadiskolát éppen az elavultnak számító müncheni akadémizmus ellenében hozták létre Hollósy Simon vezetésével az eredetileg nagybányai születésű festők, Réti István és Thorma János, valamennyien akadémiai képzettségű festők. Meglepő e lépés azért is, mert a Galimbertivel egyívású generáció jobban érdeklődik a párizsi, mint a müncheni művészeti eredmények iránt. (A legjobbak közül pl. Boromisza Tibor, Mikola András vagy Perlott Csaba és Czóbel is párizsi tanulmányútra készül.) A fiatalok közül Czóbel és Bornemisza Géza került Nagybányára az akadémikus képzés fellegvárának tudományával. E fiatalok számára már nem oly vonzó a müncheni akadémia, ahol a hanyatlást az is mutatja, hogy a 80-as évektől kezdve egyre inkább apad a növendékek sora; az újabb nemzedék inkább Párizs felé orientálódik. Véleményük szerint túlhaladott és sematikus az ott dívó művészeti felfogás, ami gátja az egyéni tehetség kifejlődésének is. A Münchent megjárt fiatalok számottevőbb tagjaiban az iskolai tanulmányok mélyebb nyomot nem hagytak - lényegében a nagyobb mesterségbeli tudás és a jobb rajzi, komponálásbeli felkészültséghez adott nagyobb segítséget. Feltehetően Galimberti számára is ez lehetett a vonzerő, ami Münchenbe csábította, noha életútjában a későbbiek során jelentéktelen epizóddá válik az akadémiai tanulmányok néhány hónapja. Az akadémia erősíthette a kezdő festő rajzi tudását, de tehetsége kibontakozásához az iskola igazából nem járult hozzá. Érdeklődését ténylegesen nem ragadták meg az ott látottak, így e tapasztalatszerző tartózkodás mindössze a téli időszakot jelentette Münchenben. Abból, hogy röviden summázó életrajzában érdemesnek tartja a müncheni állomást megemlíteni, mindenképpen következtethetünk arra, hogy tanulmányai szempontjából nem lehet közömbös az akadémiai időszak. Ugyanakkor szem előtt tartjuk azt is, hogy a müncheni akadémiát, mint egyfajta iskolázottságot jelző szakmai státuszt és a hivatalos „intézmények" előtt mint művészi rangot adó tényezőt lehetett még abban az időben is kezelni, ami egy fiatal, kezdő festő számára nem mellékes körülmény. Végeredményben Galimbertit - hasonlóan más számottevő magyar festőhöz, Rippl-Rónai Józsefhez, Vaszaryhoz, még inkább a hozzá hasonló korú Czóbelhez - a mohó tanulási vágy, a festői tapasztalás igénye viszi Münchenbe, hogy előbb-utóbb Párizsban kössön ki. Noha konkrét utalás nem maradt fönn, Galimberti müncheni tartózkodása kapcsán óhatatlanul felmerül Hollósy Simon neve, aki magániskoláját a téli szezonban szintén Münchenben tartja. Bizonyosra vesszük, hogy a fiatal festő felkeresi a tapasztalt mestert, hiszen a festőiskolában sokat hallott róla, a mendemondák, pletykák Hollósy személye körül Galimberti ott-tartózkodása idején a városban és a telepen is éltek, nem is beszélve Hollósy pedagógiai működésének legendás híréről. A nagybányai mozgalmat elindító, majd onnét kiszakadó mester személye joggal kelti fel Galimberti figyelmét, aki éppen érdeklődéssel keresi - mint azt Münchenben tett látogatása is mutatja - a tanulási lehetőségeket. A szemléletileg nyitottabb, és többféle művészi útkeresés iránt toleránsabb Hollósy a festői kísérletezésekhez is jóval megértőbben és segítőkészebben viszonyult, mint a pedáns, normatív gondolkodású Réti. Éppen ezért Hollósy „teoretikus hajlamával s emberi-művészi karakterének nagybányai mesterénél, Rétinél mélyebben érinthette a merész megoldásokra hajlamos, heves temperamentumú fiatal művészt" - írja e kapcsolatról Mezei Ottó. 28 Galimberti és Hollósy feltételezett müncheni ismeretségét támasztja alá az a tény is, hogy 1905 nyarán nem tér vissza a nagybányai telepre, hanem váratlanul Hollósy magániskoláját látogatja meg. 29