Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Géger Melinda: Galimberti Sándor művészete

GALIMBERTI SÁNDOR MŰVÉSZETE 241 eredmények voltak számukra, amelyek a termé­szethez való szorosabb kötődést feltételezik. Ez a század első évtizedének közepén már konzervatív­nak ható elv válik az alapító mesterek, és a későbbi fiatalabb generáció közti szemléletbeli nézeteltérés fő kiváltó okává. Ugyanakkor a korabeli Magyaror­szágon (Szinyei korai próbálkozását nem számítva a plein airrel) újdonságnak hatott a nagybányai alapí­tómesterek által kultivált közvetlen, spontán reagálá­sokon alapuló természeti és látványélmény is. Hol­lósy Simon 1894-es elaborátumában éppen ennek kapcsán írta a francia festészetről: „Ezek a nagy mes­terek (a korabeli franciák) nem könyvből, de a termé­szettől tanulták meg a leckéjüket, folytonos megfigye­lés és a leiküknek közel összefüggése a természettel fejlesztette őket a tökéletességig." Ezzel szemben az akadémiákról, melyek a fő ellenséget jelentik a friss szemlélettel szemben, így nyilatkozik: „Nem tudják megérteni az összefüggést Holbein és a természet között..." Arra tanítják a növendékeket, hogy „egy teljesen kész képautomat... mehessen debuttirozni a világba... 7 Idők folyamán a Nagybányán dolgozó alapító mes­terek szétválására, Hollósy Simon és a vele közösen alapítótagnak számító művészkollégái, a nagybányai illetőségű Réti István és Thorma János, továbbá Fe­renczy Károly, Iványi Grünwald Béla közti nézetel­térésre - amelyhez ürügyként a Hollósy-féle festőis­kola Nemzeti Szalon-béli, illetve a nagybányai festők műcsarnoki külön kiállítása szolgált - sem a konkrét, nagynak nem mondható művészetfelfogásbéli külön­bözőség miatt került sor. Ehelyett az ellentét inkább a kétféle, általánosabb elvi és gondolkodásbéli né­zeteltérésre vezethető vissza. Mezei Ottó részlete­sen kitér az igazi okra, mely végső soron Rétiek ré­széről „...a művészet emberi és társadalmi funkciójá­nak értelmezésében, a közízléssel, hatalommal, a hivatalos Képzőművészeti Társulattal való kapcsolat keresésében, illetve (Hollósy részéről ennek) kerek elutasításában keresendő." 8 Ugyanakkor mindkét táborban egyformán a termé­szetközeliséget, a Hollósy által hangsúlyozottan szorgalmazott részletgazdag formakeresést próbál­ták összeegyeztetni a képalkotás során, úgy érzékel­ve, hogy a naturalizmus és a plein-air impresszioniz­mus az a két fő problémakör, aminek kimunkálására a nagybányai iskola megszerveződött. A párizsi ta­pasztalatokkal is rendelkező festők, mint Ferenczy, Csók vagy Réti e tanulmányok alapján a plein-air szórt, fényteli, reflexes festésmódját is megismerték, és ennek egyfajta módszeres gyakorlatát fejlesztet­ték ki Nagybányán. A hivatalos művészeti fórumok részéről induló támadások révén a nagybányai sza­badiskola megindulása utáni néhány évben nyilván­valóvá vált, hogy a nagybányai szemlélet bizonyos vonásaiban a többi művészeti intézményekétől jól megkülönböztethető. A Képzőművészeti Társulat hivatalos kritikusai ­nem értve a Nagybányán dívó művészeti elveket ­gúnyolódtak még az 1897-es kiállításról szólva a „zöld lombok, lila fák, a zöld és kék fű" festőin. Az intoleráns bírálatok is hozzájárultak, hogy például a Mintarajztanoda igazgatója, Keleti Gusztáv megtiltot­ta, hogy a növendékek Nagybányán a szabadiskolá­ban tanulhassanak a nyári szünidőben. 9 Kifejezett tiltás az Iparművészeti Iskolában nem volt, innen a legtehetségesebb növendékek egyre többen látogat­nak a művésztelepre, hogy aztán ott is maradjanak. (Galimberti Sándoron kívül is egyre többen „csapód­nak" innen a nagybányai festők köréhez, megemlít­hetjük Belányi Viktor, Ziffer Sándor, Czigány Dezső, Rudnay Gyula, Gara Arnold, Kubinyi Sándor vagy Nagy Endre nevét köztük.) Galimberti számára a nagybányai, kötöttségek nél­küli művészetfelfogás vonzóbb lehetett, mint az Ipar­művészeti Iskolában megtanult, és ennek következ­tében elsősorban ipari és iparművészet-centrikus gyakorlat. Ismerve későbbi feleségével, Dénes Valé­riával közösen vállalt művészi elhivatottságukat és eszmei-művészeti problémák iránti fogékonyságukat, hozzájuk is közelebb állt az a - Nagybányán tapasz­talt - felfogás, amely a mesteremberi tevékenységek közül a festészetet a művészet szintjére emelte, és amely így művészi és etikai alapállást tekintve külön­bözött az iskolai gyakorlattól. Csaknem ebből az időszakból, az 1903-as évből - egészen pontosan 1903. május 1-ről - származik Galimberti fennmaradt, kevésszámú ismert képe közül a legkorábbi is. A Domboldal 10 (2. kép) ­rendkívül érdekes alkotássá válik, ha figyelembe vesszük, hogy a nagybányai tanulmányokat meg­előző időszakban született, közvetlenül az iparmű­vészeti iskolai tanulmányok után. Maga a kompo­zíció egyszerű, igénytelen tájképi motívumokat vo­nultat fel: füves domboldal és jelzésszerű ecsetvo­násokkal néhány bokor vázlatos ábrázolása. A Ga­limberti-oeuvre legkorábbi műveiből csupán ez a kis tájkép maradt fenn, 11 a kis vázlatból mégis fo­galmat alkothatunk, milyen szinten állt a fiatal festő a nagybányai tanulmányokat közvetlenül megelő­zően. Egészen bizonyos, hogy konkrét látvány után készült, talán egy hétvégi hazalátogatás alkalmá­ból. A helyszín ugyan nem azonosítható, de vélhe­tően a somogyi dombvidék egy jellegzetes motívu­ma, a hullámzóan tagolt szelíd táj legalábbis erre utal. Elsőként azonnal szembetűnő jelenség: az energikus, határozott ecsetvonások hullámzása, az erőteljes, tájképi motívumokkal tagolt térviszonyla­tok érzékeltetésére való ügyes képesség. Galim­bertit ekkor már nem az aprólékos leképzés izgatja (iparművészeti iskolás növendéktől megkövetelt módon), ehelyett sokkal szívesebben időzik a fel­hőzet dinamikus vonulatain, az előtér szélesen futó barázdáin és a leszakadó homokpad érdekes tér­viszonylatának friss hatású visszaadásán. Ekkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom