Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Varga Éva: „A cseperkekalap” K. Pap János színművei

„A CSEPERKEKALAP" 241 Szerzőnknek a későbbiekben fővárosi színpadon már egyetlen műve sem került bemutatásra. Darabjainak háttérbe szorulása többféle okra vezethető vissza. Egyrészt a vidéken élő szerző elvesztette kapcsolatát a főváros lüktető színházi életével, nem győzte a versenyt a budapesti népszínműírók tehetségesebb táborával, másrészt a műfaj - melyben alkotott - is fokozatosan háttérbe került. Az 1890-es évekre a népszínmű rohamosan veszít népszerűségéből, a korabeli kritika hangja is megváltozik. (A darabok bemutatójára nyomban reagáló sajtó, kritika a siker vagy sikertelenség hatásos tényezője volt.) Míg a kritikusok egy része még a legnagyobb lelkesedéssel szól a műfajról, a másik tábor tagjai kimondják halálos ítéletét. A népszínmű, melyet nem esztétikai szükséglet, hanem a polgárosodó közönség szórakozási igénye hozott létre, miután célját tömegméretekben elérte, hivatását betöltötte.

38 A műfaj agóniája elég sokáig tartott. Az 1900-as évek elején GárdonyiGéza Bor-a és Móricz Zsigmond Sári bíró\a mutatott a továbbiakban követésre méltó példát, de új életre kelteni ők sem tudták a haldokló műfajt. Lassan a közönség is megunta a túlságosan eszményített gatyás alakokról szóló történetek egyhangúságát, a népszínmű fokozatosan elvesztette közönségvarázsát. A fővárosi publikum érdeklődése a városi élet könnyedebb életfelfogásának megfelelő, sikamlósságokat, egzotikumokat kedvelő operett,

39 a korlátlan vidámságú, cinikusabb hangú bohózat felé fordul. VIII. A továbbiakban a fővárosban a sajtó és a közönség kegye nem juttatta célhoz K. Pap János darabjait, de nem némult el, már csak azért sem, mert kész művek voltak tarsolyában, melyekkel sikert remélhetett az elmaradottabb vidéken, s a műkedvelő színjátszók körében. Fővárosi múltját Somogyban, Kaposváron is méltányolták. A vő című népszínművével 1904-ben a kaposvári Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság alakuló ülésén tartott székfoglalót. Műveivel pályázatokon szerepel. A Népszínház 1896-os millenniumi pályázatára beküldött A kitagadott'című (később a címet Haragba változtatta) műve a pályázat három legjobb darabja közt szerepelt. (Géczy István műve, A gyimesi vadvirág nyerte el a pályadíjat.)

40 Jó érzéssel ismerte fel K. Pap János népszínműveinek jellegzetesen vidéki, somogyi hangját a somogyi, kaposvári közvélemény-formáló intelligencia {Tallián Gyula főispán, Roboz István a Somogy szerkesztője, Tbury Zsigmond az Uj-Somogy és Szöllösy Ferenc, a Somogyi Újság főszerkesztője, HortobágyiÁgost Árpád'a Somogyi Helikon szerkesztője, stb.), s erkölcsi támogatásukkal biztosították további irodalmi, közírói munkásságát. Mivel a színpadi hősök elmés csevegését olvasmány gyanánt is szívesen veszi a közönség, színműveinek kiadására is válK. Pap János és neje, Mezey Terézia 1896-ban lalkozott. Az 1920-as évek második felétől sorra jelennek meg darabjai részben saját, részben a pesti Kókai Lajos kiadásában. Művei kiadására a Fővárosi és vidéki színházak című sorozatot alapította, nyilván az anyagi siker sem maradt el. Népszínművei különösen a vallásos falusi emberek, a kisvárosban élő, hagyományukat, gyökerüket vesztett, de a népszínművekben fellelni vélő rétegek, s a kispolgárság körében leltek táptalajra. Műveit - melyek puszta mennyisége sem kis teljesítmény (Id. felsorolva a mellékletben!) - négy csoportra osztja a szerző: romantikus dalos népszínmüvek, falusi zenés vígjátékok, történelmi színművek és ifjúsági színművek alkotják a repertoárt. Valójában valamennyi egy tőről fakad, fiatalkori népszínmű élményeiből táplálkozik. A darabok cselekménye - csekély kivétellel (pl. Mindenki lépik egyet, Áldozat, Fölvirrad még valaha, a történelmi színművek stb.) Somogy megye falvaiban játszódik. Az ismert helyszín, a szereplők közelisége a helyi nézőt a lokálpatriotizmus büszkeségével ajándékozta meg. De érdeklődésre tarthatott számot a már ismertetett okok miatt más, elmaradottabb vidékeken