Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Közlemények - Witt Lászlóné: Fejezetek Porrogszentkirály néprajzából

336 WITT LÁSZLÓNÉ Mátkázó vasárnap ismét kimentek a húsvéti kertbe játszani. (A „húsvéti kert" a falu közepén lévő porták kertjében volt. A kertet nem zárta kerítés.) Az udvarlásra nem sok idő esett. Ha a szülők részéről megegyezés történt, igyekeztek minél előbb összeadni a fiatalokat. A házasságközvetítést egy felkért férfi intézte. Kérőbe viszont már a legény anyja ment. Ha a legény anyja nem élt, akkor a rokonságból választottak kérőasszonyt. (1945 után, de különösen 1960-tól már a legény maga kérte meg a lányt.) Ezt követte a „kézfogó." Ezen a napon mentek bejelentkezni a paphoz. A fiatalokkal tartott a vendégek egy kis csoportja, akiket külön felkértek erre. A többi vendég csak este a vacsorára érkezett meg, illetve volt hivatalos. A kézfogói mulatság mindig a lányos háznál volt megtartva, ahova a vőlegény rokonai egyszerre mentek. Az ajtót zárva találták. Bemenni csak akkor lehetett, ha a három kérdésre helyes választ adtak. 1. Az asszony is akarta, az ember is akarta, ami a lábuk között volt, az nem akarta. - Mi az? - A ló nem akarta átugrani az árkot. 2. Kívül szőrös, belül nedves, férfiaknak nagyon kedves. Mi az? - A menyecskének a csillogó szeme. 3. Mi az ajtó neve? - Nyisd be. A beengedés után a vőlegénynek meg kellett keresni a menyasszonyt. A megtalálás után a vendégsereg egymás kezét fogva, a „Rákóczi induló" zenéjére vonultak be és ültek asztalhoz. Vacsora előtt a menyasszony ajándékot osztogatott a vőlegény rokonainak. A vőlegény jegykendőt, az anyósjelölt kasmírkendőt vagy hímzett ternókendőt kapott. A közelebbi rokonok fejkendőt, a távolabbi rokonok zsebkendőt kaptak. (A menyasszony rokonai nem kaptak ajándékot.) A vőlegény így köszönte meg az ajándékot: „Szeretöm a menyasszonyom ajándékát, de még jobban a gazdáját". A vendégek köszönete: „Köszönöm a menyasszony ajándékát, adja Isten, hogy ezer ennyit szerezhessen helyette". Vacsora közben, amikor a rétes került sorra, tréfás játékba kezdtek. Ezt a játékot „mákvetésnek" mondták. Az asztal végén ülő megcsókolta a szomszédját, aki tovább adta, az úgyszintén, egészen a menyasszonyig. A vőlegény ekkor csókolja meg először a menyasszonyát. Közben nagyokat kurjongattak a vendégek. A mókát gazdagította a nagyevők nem figyelése, akiket kinevettek. A vacsora végeztével ismét tréfás játékokba kezdtek. Ilyenek a „halott sirató", „katonásdi", „időjárás jóslásos", „kender vágás", „söprűs tánc", „papos", „dongás játék". A mulatozás reggelig tartott, de a módosabb családoknál másnap délig. Esküvő előtt a menyasszony nem járhatott a vőlegényes házhoz, viszont a vőlegény minden este elment a lányos házhoz. A találkozás a szülők előtt történhetett. A kikísérés is csak pár percig tarthatott. A háromszori kihirdetés után kerülhetett sor az esküvőre és a lakodalomra, melyet a vendég-hívás előzött meg. A meghívásokat mindig a házasságközvetitő férfi végezte, akit a lakodalmat tartó gazda felkért a vendégek meghívására. A gazdaasszonyok a rokonságból valók voltak, akiket külön meghívás illetett. A tálalást végző fiatalasszonyokat úgyszintén, mint ahogy a vőfélyeket és koszorúslányokat is. Amennyiben a rokonság között nem volt elég fiatal, úgy a barátok vagy a jó ismerősök közül hívtak vőfényeket és koszorúslányokat. A vőlegényes háznál tartották a lakodalmat, amire kedden vagy csütörtökön került sor, ki melyik napot választotta. Az esküvőket délelőtt rendezték egymás után, először a polgárit, utána a templomit. (1930-as években a templomi, illetve a vallási esküvő már délutánra esett.) A vőlegényes háztól indult a vendégsereg a menyasszonyos házhoz. Ott megvendégelésben volt részük. Onnan az anyakönyvi jegyzőségre mentek esküdni. Ezt követte azon nyomban a templomi esküvő, ahol a jegyzőtől kapott esketési bizonylatot fel kellett mutatni. Ennek hiányában nem jöhetett létre a vallási esküvő. Az esküvő után mindkét vendégsereg ment a maga házához. A vőlegény rokonai a vőlegényes házhoz, a menyasszony rokonai a menyasszonyos házhoz ment ebédre. Alkonyatkor a vőlegényes háztól a menyasszonyért indultak, de a vőlegénynek otthon kellett maradni. A vendégsereg élén maskarába öltözött „pazovics" ment. Ezt a szerepet a vendéghívó férfi töltötte be. Közben az úton tésztát dobáltak a nézelődőknek. A menyasszonyt kocsival vitték a vőlegényes házhoz. A többi vendég gyalog ment. A menyasszony mellett a nyoszolyóasszony foglalt helyet, aki a kezében tartotta az „ágasperecet". (Az „ágasperecet" kelt tésztából készítették, kemence lapján sütötték. A kisodort tésztát újnyi vastagságúra vagdalták és az 1 méter magas ágasfára tekergették. Mennél ágasabb volt, annál szebben mutatott.) A lakodalmas háznál széttördelték a gyerekeknek. A menyasszonyt csak a legközelebbi rokonok kísérhették el. (kb. 15-en). A menyasszony szülei másnap reggel mehettek a lakodalmas házhoz, akik élelemmel megrakott vékával érkeztek meg. Ez a szokás 1930-ig élt eredetiségében. A kézfogót még 1930 után is a lányos háznál tartották. Viszont a lakodalmi szokás merőben megváltozott. Az esküvő utáni időt már együtt töltötte mindkét fél vendégserege. A lakodalmi vacsorához ültetéskor sorrendben az elsőséget a menyasszony rokonai élvezték. Ők foglalhatták el a fő helyet. (A fő hely az ifjú párral szembeni hely.) Az ifjú pár ültetésére is nagyon ügyeltek. Például a mestergerenda nem keresztezhette őket. Vagy inneni, vagy onnai oldalon kellett ülniük. Az egy tányérból evés is egyik jellegzetessége a lakodalmi szokásoknak. Az egy tányérból evés az együttmaradást és szeretetet jelképezte. A vidám, tréfás játékok a lakodalmat is színessé tették. így itt is a rétes evéskor kezdődő csók indítással kezdték a tréfát. Az ifjú párhoz akkorra kellett oda érni a csók adásnak, mikor a mákos rétest ették. A megszeppent ifjú párt derültség fogadta. Vacsora végeztével mindenki elhúzatta a nótáját. (Elkezdődött a