Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Knézy Judit: Épületfa kitermelésének korlátozása és csökkenő lehetőségei két somogyi községben 1786-1814 között

ÉPÜLETFA KITERMELÉS KÉT SOMOGYI KÖZSÉGBEN 171 let, mert a makkot külön kiadták, egyébként szeptember 1-ig. Az állatokkal történő legeltetés is rontotta az erdők minőségét, ez mégsem gátolta meg az erdők bérbeadását az uradalom részéről. Viszont szigorúan büntették az erdőből történő tolvaj lásokat, a lopásban tettenérteket (pl. 1802 márciusában egy kötcsei ember abroncsfát akart elvinni, május 5-én egy kapolyi ember szárazfát, június 21-én egy kapolyi asszony vargányát lopott, többen marhákat hajtottak be engedély nélkül). Ha viszont az uradalom érdeke úgy kívánta, biztosított soronkívül is jó épületfát, vagy jó minőségű szerszámnak való fát is. 1806-ban pl. szőlőterület létesítésére „szőlő plántálására" adott területet a szemesieknek a szokásos időre szóló (6 esztendő) szolgáltatási kedvezménnyel. Viszont az első pince és prés építéséhez szükséges fát, a gyepükhöz szükséges tüskét ingyen engedte a gazdáknak kitermelni és nekik is kellett elszállítaniuk. 5 2. A szulokiak faépítkezésének adatai 1803-5-ből és a fából való falak készítésének elhagyása Szulok 1750-ben népesedett be szintén dohány termelésére behívott német lakosokkal, s mint korábbi telepítésű helység sokkal kedvezőbb feltételekkel, mint Pusztaszemes. Pl. a község lakói kezdettől fogva pénzzel váltották meg robotjukat, melynek eredményeképpen kevésbé voltak kötöttek gazdálkodási lehetőségeik, mint a környezetükben élő magyar jobbágyfalvaké.

26 A betelepülés még abban az időben történt, amikor az uradalom nem korlátozta a faépítkezést, s így valószínűleg környezetükhöz hasonlóan favázas-, talpas-, sövényfalú lakóházakat, gazdasági épületeket készítettek (az utóbbiak között lehetett borona falú is). 1803-ban hatalmas tűz pusztította el a község jelentős részét. Mint ilyen esetekben más falvak is,

27 a szulokiak is kérték az uradalom segítségét, ami soronkívül épületfák juttatását jelentette. így még abban az évben az „égetteknek" a rinyaujlaki, homokszentgyörgyi és remalomi utak mentén dűlt fákból és a „Dráva metszéséből" kitelő fákból bocsájtotta rendelkezésre a szükséges anyagot az uradalom, az elosztást a tiszttartóra és a jágerra bízva. így három ízben összesen 801 kocsival 10 286 darab épületfát szállítottak el.

28 A kiosztást végző személyeknek írásban kellett rögzítenie, hogy ki mit kapott. E jegyzékből kettő maradt fenn a szulóki iratcsomóban: összesen 8373 darabról, ami nem fedi a fenti 10 286 db-ot. 1804-ben kelt irat szerint 76 személynek a homokszentgyörgyi Hamuházi erdőből a leendő utak számára kijelölt területről tölgyfából 110 talpfa, 8 gerenda, 8 koszorúfa, 49 szegláb, 17 kötés, 4 szalufa, 34 füiáb, 16 karó és 4 kilincs jutott a károsultaknak.

29 1805-ből kelt táblázat még több épületfa kimérésérő! tanúskodik. Ebben a kimutatásban az is szerepel, hogy milyen épülethez, milyen méretűhöz, milyen rendeltetésű gerendákat szabtak kemény- vagy puha (lágy) -fából. Eszerint 26 ház, 25 pajta, 36 istálló, 2 fészer, 1 szín, 2 kamra, 1 hidas és 1 kovácsműhely, azaz 95 objektum készítéséhez adtak ki faanyagot. Inkább csak a nagyobb méretűekhez (lakóház, istálló, pajta) kaptak a szulokiak anyagot, a kisebb építményeket (ólak, hidas, fészer) valószínűleg másodlagosan használt faanyagokból pótolták és állították össze. Egyes esetekben az egész faanyagot adta, más esetekben csak a kisebb-nagyobb kiegészítéseket biztosította az uradalom a meglévőkhöz. Hat pajta esetében nem tűzkárosultaknak is adtak faanyagot. Keményfából így e kimérés alkalmából 211 darab talpfa, 620 filáb, szegláb, 31 mestergerenda, 1 koszorúfa, 17 figérenda, 1 szelemen, 20 pallásgerenda jutott, puhafából 12 mestergerenda, 140 koszorúfa, 748 figerenda, 372 ollófa, 70 szelemen, 3444 léces 2238 szalufa™ A fából lévő épületalkatrészek elnevezése megegyezik a később is ismert belső-somogyi magyar megjelölésekkel, mint a fa! alapját képező talp vagy talpfa, az épületek, illetve az egyes helyiségek sarkainál álló függőleges gerendák a szeglábak, a koszorúfa a falak tetején a szeglábakat összefogó szerkezeti elem, a figerenda a koszorúgerendákon fekvő fák neve, az ollófák (később rákláb is a neve) párban a figerendákba csapolva a szelemengerendát tartották, s vele a tetőszerkezet alapelemei voltak, a szalufák szintén párban a koszorúfákat és a szelement kötötték össze és rájuk helyezték el és rögzítették a héjjazatot tartó léceket keresztben, stb.

31 1804-ben kelt iratban kilincsről (később ismert kölincs néven is) is szó esett. Ez ívelt fadarab volt, amely a talpfát és a szeglábat rögzítette egymáshoz, a mestergerenda pedig a mennyezetet tartotta. A felsorolt kifejezésekből, illetve a feltüntetett mennyiségekből nyilvánvaló, hogy ekkor általános Szulókban (és bizonyára a környékén is) és szükség - lásd tűzeset - alkalmával leggyorsabban létrehozható a talpas-vázas fal. Szinte minden épülethez kértek talpfát (211 db-ot), s ha nem kértek, akkor esetleg már rendelkeztek vele. Sövényfal készítéséhez szükséges vesszők kitermeléséről nem esett szó, falat rögzítő karókból sem mértek ki sokat (16 db). Mégis valószínűbbnek tartom, hogy inkább karóval rögzített favázas falak készültek, ebből sokkal több maradt fenn Belső-Somogy déli felében a XX. századig rangosabb faépületek esetében, mint talpas-sövényfalas. Szinte kizárólagosnak tűnik nagyobb méretű objektumok esetében (lakóház, istálló, pajta) az ollóágasos-szelemenes tetőszerkezet (hosszúágasról szó sem esett), s ennek anyaga többnyire puhafa (ollófa, szelemen), de a szalufa, kötésgerenda, fűláb (figerenda) szerencsésebb esetben keményfából készült, a talpfához, szeglábhoz, koszorúfához kizárólag keményfát adtak. Érdemes figyelembe venni az egyes épületek méreteinek adatait, amelyet ölben adtak meg. A házak többsége 7 öl hosszú, 3 vagy 3,5 öl széles (13,23 mx5,67 m vagy 6,61 m), de voltak nagyobbak is (8; 9,5; 10 öl, 12,5 öl hosszú is). Az istállók magasabb száma arra is utal, hogy néhány udvarban két istálló