Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)

V. Molnár László: Kanizsa vára a török félhold uralma alatt (1600-1690)

KANIZSA VARA A TÖRÖK FÉLHOLD URALMA ALATT (1600-1690) 71 ritkán ,,császár adójának" is nevezték. Enmek az adófajtáinak a fizetését a következő törvény írta elő: „Aki hazám, szőlőjén és földjén kívül marháit, házán belül lelhető holmiját és hordáiban levő borát számítva 300 a kosét érő ing ósággal rendellkezik, annak évemként 50 akcse haráosadát kell fizetnie. Egy házban akár egy ráija egyedül, akár fiaival együtt, vagy egy apától származó 2—3 olyan testvér lakik, akiknek kenyerük, vetésük vagy kereskedésük egy helyen van és együtt élnek, nem számítóinak, hanem együttesen 50 akcse harácsadót fizetnek. Ha azonban egy házban olyan testvérek, vagy atyjukkal élő gyermekek laknak, akiknek kenyerük, vetésük vagy kereskedésük külön vam és egyenként 300 akcsét érő ingósággal rendelkeznek, mindegyikük külön 50 akcse harácsadót fizet. Mindazoktól azonban, akik 300 akcsét érő ingósággal nom rendslkezndk, semmi se szedessék. "

36 A fenti adó fizetése alól azonban általában felmentést kaptak a falusi bírók, akik az összeírások során segítséget nyújtottak a török adószedőknek. Ezenkívül mentességet kaptak mindazok a személyek is, akiket a hatóság híd-, út- és várjavítási munkálatokra rendelt ki. A szultáni adó begyűjtését rendszerint egy kincstári biztos (emin), továbbá egy írnok végezte, s ha megbízatásuknak tökéletesen megfeleltek, akikor minden adózó után egy-egy akcse jövedelemben részesültek. Nem csekély összeget tett ki az ún. iszpendzse, vagy kapuadó fizetése sem, amelyről a törvény így rendelkezett: ,,Az a rája, aki harácsadó fizetésére képes, vagyis házán, szőlőjén és földjén kívül marháit, házán belül lelhető holmiját és hordókban levő borát számítva 300 akcsét érő ingósággal rendelkezik, földesurainak kapuadó címén Szent György napkor 25 akcsét fizessen."

37 Ezenkívül az iszlám törvény (az ún. kamun) azt is kimondta, hogy aki harács- és kapuadót fizet, az szénával és tűzifával is tartozik földesurának, sőt egyéb pénzbüntetésekkel is sújtható, így pl. verekedésért, testi sértésért, vagy pedig a háziállatok által okozott mezei kártevésért is komoly pénzbírsággal sújthatták a jobbágyokat. Az összeírások során a török biztosok nemcsak a családfőket, hanem a ház minden férfitagját és a serdülő fiúgyermeket is jegyzékbe vettéik. E név szerinti felsoroiláis után először a harácsadót fizetők számát írták be, majd a település összes szolgáltatásainak pénzbeli értékét tüntették fel. Ezt a deftert aztán futárral Isztambulba küldték, s azt jóváhagyás után lepecsételt zsákokban küldték vissza. Érthetően az összeírások gyakran nem éppen tisztességes módszereikkel folytaik, mivel a kincstári biztosok közül azoik kapták meg az adóbehajtás jogát, akik a lehető legtöbbet ígérték a konstantinápolyi hatóság oknak. Ezzel magyarázható, hogy a vissza36. KÁLDY-NAGY GYULA: Harácsszedők és róják. 72. 37. Uo. 75. 38. KÁLDY-NAGY GYULA: Török adólajstrom 116-119. 39. MERÉNYI LAJOS: A zalai hódoltság adója 1629-ben, élések, a korrupció egyre inkább elburjánzott, amelynek a legnagyobb kárát természetesem a hódoltsági jobbágyok látták. A jövedelmek összeírásakor mindig a három egymást követő év terméseredményeinek átlagát vették alapul a kincstári biztosok. Előfordult azonban, hogy a tímár- és zfamett birtokosak igazságtalannak ítélték az adatok bejegyzését, ezért ilyenkor panaszt emeltek a felsőbb hatóság aknái. A búza, az árpa és a rozs mennyiségét az összeírásokban mindig ki lében állapították meg, ami 24 okikának (egy okká - 1282 g), azaz 30,76 kg-nak felelt meg. A len-, kender-, széna-, káposzta-, lencseés gyümöJestizedek értékét akcséban tüntették fel, a must-tizedet viszont „cseberében számolták el. Érdekességképpen jegyezhetjük meg, hogy a malomadó fejében évi 50, minden méhkas után 2, a sertések után ugyancsak 2, az ún. menyasszony-adó címén 30, özvegyasszony férjhezmenése után pedig 15 akcsét róttak ki.

38 Ismeretes, hogy az oszmán törvények a jobbágy szabad költözködését nem engedték meg. A lakosság ennek ellenére a mezővarosakba (oppidumok) igyekeztek, ahol nemcsak védelmet talált a hódító portyázóktól, hanem a török birtokos kielégíthetetlen igényeineik sem vált kiszolgáltatva, mivel a nagyobb helységek közösein — általában évi egy összegben rótták le adójukat. Mindezeken felül Zala megyében - a hódoltság határjellegéből fakadóan - a magyar földesurak és végváriak is igyekeztek a nekik járó pénz- és terményjáradékot maradéktalanul behajtani, így az ún. kettős adózási körzetekben élő jobbágyok helyzete, anyagi és életbiztonsága még súlyosabb, még reménytelenebb volt, mint a hódoltsági sorstársaiké.

30 Történeti szakirodalmunk véleménye szerint a hódoltsági szolgáltatások összege kezdetben nem haladta meg a magyair adók nagyságát, és csak később növekedett szinte elviselhetetlen méretűvé. A török földesurak ugyanis bevételeik növelése érdekében szinte kifogyhatatlan ok voltak a különböző rendkívüli adók számának szaporításaiban. Kétségtelenül súlyos tehertételt jelentett a Kanizsa környéki jobbágyság számára a török földesuraknak fizetett rengeteg ajándék, amely nélkül egyetlen falu vagy magánszemély sem remélhette kérelmének ill. panaszának kedvező elintézését. A török földesurak és tisztek jövedelmének nem csekély részét tették ki a hadifoglyokért szedett váltságdíjak is, amelyek nem ritkán számottevő összeget képezitek. Gyakori eset volt, hogy - kezesek ellenében - egy-egy előkelő rabat szabadon bocsátottak, akinek aztán saját magának kellett az előírt határidőre a váltságdíjat előteremteni. Meg kell azonban jegyezni, hogy a magyar végváriak is szívesen tartattak török rabokat, akiket ugyancsak magas Magyar Gazdaságtörténeti Szemle. 1894. 363-389. Uő.: Adatok a hódoltsági adózás történetéhez. Uo. 1903. 18—32.