Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)
V. Molnár László: Kanizsa vára a török félhold uralma alatt (1600-1690)
56 V. MOLNÁR LÁSZLÓ reggelre fejezzék be. A parancsot követően Orpheus Gallioni éjjel 11 órakor azt jelentette a főhadiszállásra, hogy a süllyesztett lövegállásokat elkészítették, így Ferdinánd főherceg éjfélkor utasította Medici és Gonzaga hercegeket, valamint a többi császári főtisztet, hogy másnap, azaz szeptember 11-én, reggel 6-kor egyszerre mind az öt bástya ellen kezdjék el a támadást. Három napi lövetés után a két várudvart összekötő híd feletti magas őrtorony nagy robajjal ledőlt, valamint a bástyák és falak is több helyen omladozni kezdtek, s ha a vizenyős mocsár és a sáncok gátat nem képeznek, az ostromlók már végső roh am at indíthattak volna. Ezen akadályok leküzdésére Gallioni ezredes mindent elkövetett; a mocsár és a vízzel teli sáncok feltöltésére nádat, rőzsét és fatörzseket hordatott össze, továbbá sok ezer földdel és homokkal teli zsákot szállíttatott a helyszínre. A főherceg utasítására ezen kívül az összes ponyvából, sátorból és pokrócból is hatalmas zsákokat varratott, hogy a mocsáron átvezető töltést mihamarabb megépítsék. Amikor több napos munka után a töltés elkészült, a főherceg zászlaja alatt Herberstein ezredes vértesei indultak támadásra, de vállalkozásukat a várfalakról a törökök hahotával és csúfondáros kiabálással fogadták, így jelezve, hogy az ostrom még felettébb korai és a császáriak csak hiábavalóan fáradoznak. Miután a bástyákról a törökök erős ágyútűzzel fogadták a vérteseket és súlyos veszteségeké! okoztak nekik, valamint hirtelen hatalmas zápor kerekedett, a támadók napokig kénytelenek voltak felhagyni az ostrommal. Ezért amikor szeptember 16-án virradóra az esőzés megszűnt, a császári zsoldosok — élükön az olaszokkal — rendkívül heves rohamot indítottak a védők ellen, de ismét siker nélkül, sőt jelentős veszteségeket szenvedtek. A másfélórai küzdelemben mintegy 1500 támadó esett el, köztük Gallioni műszaki ezredes, Eggenberg kapitány és Rossi olasz zászlótartó. Gallioni halála után Ferdinánd főherceg Caesaré Portát nevezte ki a műszaki ügyek vezetésére, de ő a rábízott feladatot képtelen volt maradéktalanul ellátni. A további harcokban is súlyos veszteségek érték a támadókat, hiszen a sáncokért vívott küzdelemben esett el Aldobrandini ezredes - VIII. Kelemen pápa unokaöccse —, akinek holttestét - Gal Honiéval együtt - bebalzsamozták és Rómába szállították. A pápai hadak parancsnokává ezek után Fiaim i no Delphin it nevezték ki, aki ugyancsak kitűnő katona hírében állott. Mivel az őszi esőzés még sokáig folytatódott, s ezáltal a talaj egyre jobban átázott, a további ostromról végképp le kellett mondani. A várat körülvevő mocsaras részek annyira megáradtak, hegy szinte teljesen ellepték a lövegállásokat. így pár napi kénytelen veszteglés után az ostromló csapatok még néhány rohamot megkíséreltek, de ezek sem nappal, sem éjjel nem vezettek eredményre, és mindig nagy 10. Nyugati típusú kétélű kard (XVII. század eleje) és tőrkard (XVIII. század első fele) 11. Karabella (XVII. század közepe) és hegyes tőrkard (XVII. század vágs)