Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)

Laczkó András: Aranykoszorús drámaíró – Adalékok Földes Imre pályaképéhez.

146 LACZKÓ ANDRÁS ja, hogy egyetlen-egy utódállamot rajzoljon, - hanem az, hogy minden magyar színház szenvedését mutassa meg azoknak, akik ma Pesten éinek, s akik szintén szenvednek, a maguk számtalan bajával és terhével. A darabban magyar színészcsapat verekszik a létért, a nyelvért, próbál és készül az előadásra; kiderül, hogy megjött a hivatalos nyelvű társaság és estére azok tartanak előadást a színházban, a tábornok tiszteletére. A magyarok elmehetnek, ha akarnak a vendéglőbe játszani. Ez még nem több az igazságnál: igen, ezt mi tudjuk, hogy ennél még rosszabbul is van, mert nincs is mindenütt vendéglő, ahol a magyar színészek párhuzamosan előadásokat tarthatnának, a színház ellenben mindenütt a hivatalos nyelv színtársulataié. Ami több az igazságnál, hogy a színészek egyszerre szenvedő emberekből, romantikus lendületű, görögtüzes, glóriás hősökké lesznek: fellázadnak, bezáratják magukat, s a súgó, a zseni, aki minden napok rémítő súlya elől és a mindennap megismétlődő lehetetlenülések elől a borba igyekszik önmagát beleveszteni, végül megfojtja a rendőrfőnököt, a rossz szellemet, s maga is meghal a főnököt védő rendőrök kezében. Ez már több az igazságnál, s ámbár talán éppen ez hat a legjobban: a valóság nem ez."

27 Mindezt a Brassói Lapok kritikájában olvashatjuk. Ez önmagában cáfolata az „irredentizmusnak". De a bíráló még tovább is megy: kifejti azt is, hogy miért kevesebb a valóságnál a darab. A kisebbségi sorsban a színésztársaságok küzdelmében nincs bíbor, sem görögtűz, hanem a mindennapi élet a maga keserű kompromisszumaival, azaz a folytonosság. S minthogy erre kevesebb fény esik, egyet kell érteni azzal, hogy a Tüzek az éjszakában csak részben áll szilárd talajon, másik fele légüres térbe billent. A darabban volt utalás a lehetséges Ikompromiszszumokra. Az első felvonás nagyjelenete például az, auni'kor a rendőrfőnök alternatívát állít a társulat elé: átadják a színházat vagy visszavonja a játszási engedélyt. Erre Gally, a vezető színész azt mondja: „Direktor úr — játszani! Még a puszta földön is: játszani!... Mezőn, mocsánban - játszani!" A harmadak felvonásban a két színésznő arról beszélget, hogy miiként tudtak aillkailmazkodni a helyzethez. A recenzens nem kerüli meg a kényes kérdést sem: „Irredenta darab? Dehogy. Aktuális darab és fájdalmas kérdéseket érint. De semmivel nem mond többet, mint akárhány cikk, amelyet Erdélyben megírtunk a színészek, a magyar színészek sorsáról, sőt nem is mondja meg az egész igazságot: s aki végigélte és éli ma is az erdélyi színészet sorsát (. . .), az még sokkal sötétebbre exponálta volna a darab induló jeleneteit."

28 A Tüzek az éjszakában már a húszas évek végének a terméke. Ez az időszak - éles szemmel ismerte fel Földes - nem kedvez a társadalmi drámáknak. A gazdasági válságjelek, majd a harmincas évek elejének jobbratolódása a színházakat is arra késztette, hogy inkább vállalják a szórakoztató és anyagi sikert hozó műveket. Ezek az objektivitások ismét az operettre irányították az író figyelmét. Viktória című librettójához (Harmath Imre verseire) Ábrahám Pál írt zenét. A Király Színházban ezzel igazi nagy sikert értek el. A Magyar Színpad 1930. március 2-án úgy számolt be erről, hogy nem véletlenül. Az igazi jó műre éhes publikum „felderült kedve" állapította meg a Viktóriáról, hogy a címnek megfelelő győzelem. Földes Imre regényes képekben írta meg a szép Viktória grófnő és a feledni nem tudó huszárfőhadnagy szerelmi történetét. Volt benne egzotikum, háborús reminisszcencia egyaránt. Helyszínei Szibériától - Pekingen és Szentpéterváron át — vezettek Dorozsmára. A kalandos „történet, amely sokszor hoz drámai feszültségű pillanatokat színpadra és pompásan megrajzolt, színes mellékalakjaival és mellékcselekményeivel öt gyorsan perdülő képének mindegyikében leköti a néző érdeklődését". Véletlen-e ezután, hogy a Berliner Metropol-Theater 1930. augusztus 15-én műsorra tűzte, Viktoria und ihr Husar címmel. Az ebből az alkalomból kiadott librettó ismertetésben úgy emlegették Földes Imrét, mint aki Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc mellett megtestesítője az új magyar drámairodalomnak, [gy természetes az is, hogy 1930. október 4-én a Viktóriával nyitott a kaposvári színház . . .

29 Az operett mellett készült el egy a műfaji kereteket tágító színműve, A világ könyvelője. Emlékezzünk rá, hogy Földes átütő sikert a Magyar Színházban ért el A császár katonáival, majd a Hivatalnok urakkal. A háború után viszont más helyeken (Vígszínház, Belvárosi Színház, Renaissance Színház, Új Színház) kerültek bemutatásra drámái. 1928-ban ugyan felújította a Magyar Színház a Hivatalnok urakat, de új munkával csak két év múltán jelentkezett itt az író. S ahogy az előbbi időszakban Beöthy László vitte sikerre műveit, úgy volt szüksége az új rezsimben Bárdos Artúr művészeti igazgatóra. Erre már a kortársak is felfigyeltek. „Bárdos mint rendező és igazgató nem egy darabját sikerre vitte már Földes Imrének. Különösen a Belvárosi Színház híres műsordarabjának, a »Teriké«nek a sikere kapcsolta össze a kitűnő író és a kiváló rendező nevét. Ez a pompás és derűs vígjáték annak idején több mint százszor került színre Bárdos színházában. Most ismét összekerültek a színházi fronton - és kétségkívül a siker frontján is — Bárdos és Földes. De ezúttal minden eddiginél nehezebb feladat, fogósabb probléma elé állította az író rendezőjét. Mert »A világ könyvelője« nem mindennapi témájú és nem 27. Brassói Lapoik, 1928. november 26. A 'kritikus nem írta alá a nevét. 28. Uo. 29. Új-Somogy, 1930. október 6.