Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)
Laczkó András: Aranykoszorús drámaíró – Adalékok Földes Imre pályaképéhez.
ARANYKOSZORÜS DRÁMAÍRÓ 137 taszíthattam Sors néma-asszony buta kezét, mellyel már szőtte rám a pókhálóját! Ez a mi külön, magyar, Sors-asszonyságunk még a rendes közönséges Sorsoknál is lustább és indolensebb — de hála Istennek az ön nagy lelkének tiszta lángjától most, egyszer megint lobbot vetett! Ha Petőfi élne, forró szívére szorítaná önt A császár katonáiért! Olyan igaz, egész mű az ön műve, hogy egy szebb jövő kezdetét merem reményleni belőle, nemcsak irodalmunk, de nemzetünkre nézve. Az ön hangján kell beszélnie a jövő művelt Magyarjának, aki jogait és kötelességeit egyformán fogja ismerni. És most Isten áldja meg! Azonban nem volnék öreg asszony ha nem egy tanáccsal végeznem: - meg Sancho Panza is mondja: »De sok doktor is van a világon!« Kérem én is, legyen sokat a napon! önt közös kincsünknek tekintem! Legyen sokat a Napon! A többi magától jön. Hódoló híve Jászai Mari" A császár katonáival nemcsak színpadi tehetségét bizonyította Földes, hanem azt is, hogy a drámaíró nem nélkülözheti a társadalmi kérdések iránti érzékenységet. „Harcok idejét éljük" — írta egyszer, amivel már arra is utalt, hogy a küzdelemben a színpadi szerzőnek is meg kell találnia a helyét. Ez persze nem jelenthette azt, hogy ezután csak feszítő kérdésekkel foglalkozott volna. A századforduló utáni magyar társadalomban a játék, a szórakozás iránti igény is megvolt. Ennek kielégítésére írta ki 1908 nyarán Beöthy László a hármas drámaoályázatát, ami a Szent Péter esernyője, Az új földesúr és a Sziriusz dramatizálására szólította fel az írókat. Ezek közül Földest a Sziriusz, Herczeg Ferenc műve ragadta meg. „Igen ám, de a legnehezebb is a három téma közül, legalább az én véleményem szerint. Épp ezért ezt választottam. Végtelenül izgatott, hogy meglehet-e jeleníteni ezt a fényes ragyogó mesét? Hogy lehet-e, illetőleg hogy tudtam-e? Erre még most nem vagyok képes válaszolni. Én csak azt érzem, hogy kell, hogy ez a műremek egyenesen a színpadra kívánkozik. De ha kívánkozik, miért nem veszi Herczeg Ferencz maga a színpadra? - így morfondíroztam. És... mi tagadás: az első pillanatban nagyon megrökönyödtem. De aztán emígy vigasztaltam önmagamat: »Herczegnek annyi csudaszép témája van, hogy ezt érintetlenül hagyta - magnak, írja meg más, marad neki elég ... « És neki ültem. Most már megvallom: sokkalta könnyebb, ha az ember a saját témáját dolgozza fel. Gyönyörű jeleneteket kaptam a novellából és úgy fájt, de úgy fájt nekem, hogy. . . nem az enyémek! Viszont, ha olyat írtam, ami nincs meg a novellában, folyton kínozott, hogy nem illik az . . ," 10 A dráma persze nem aratott sikert, mint ahogy az előzetes nyilatkozatból arra számítani lehetett. Mint szó volt róla, itt elsősorban a szórakoztatás dominált, az érdekes és érzelmes cselekmény kifejtése, megmutatása. Az időhatárokat semmibevevő repülőgép ötlete ebben a darabban keretet teremtett egy szerelmi történethez. A Sziriusz bemutatásának napján már nyilvánvalóan dolgozott Földes a következő színművén, aminek élményvilága napi munkájában gyökerezett. A hivatalnok státusok kétarcúságára figyelt fel. Arra, hogy ezek az alkalmazottak két kő között őrlődésükkel speciális problémákat hordoznak. Pontosan ráérzett, hogy a munkás és a tőkés harcainak vesztese ez a réteg: a szellemi munkások osztálya. A küzdelmet látszólag távolról szemléli, de épp ebből a helyzetből következően számíthat a legrosszabbra. Az író a tétovaságban, határozatlanságban látta elsősorban azt a pontot, amelyik köré fölépíthető egy drámai konfliktussor. A hivatalnokok mindig és mindenkor a hatalmasokhoz húztak (erre a magyar és a világirodalomban számos példa van), de g dolgozók nyomorát élték végig, olyan általános témát ragadott frveg ezzel Földes, amelyiknek - sajátos vonatkozásaival - tértől és időtől független jegyei vanna. A kenyér ára mindig felszökik, a munkáé pedig le, s az élet így küzdelem, vergődés. ,,A hivatalnok urak drámáját írtam meg a darabomban - mondta a szerző - bajaikat, szenvedéseiket, néhány alakba sűrítve". Hangot akart adni az elfojtott jajnak, a lappangó sóhajtásoknak. A darab bemutatójára 1909. március 5-én került sor a Magyar Színházban. A dátumok arra figyelmeztetnek, hogy Földes alig több mint egy éven belül két olyan színművel jelentkezett, amelyekkel társadalmi gondokat feszegetett. S mindkettőt vérbő életteliséggel írta meg. A Hivatalnok urak azt a feloldhatatlan ellentmondást hegyezte ki, amit a kapitalizmus kapzsisága és lelketlensége jelez. S bár a kortársak szerint ebből következően akár iránydarabnak is felfogható lett volna, mégis mindenki elismerte az erényét: a szereplők nem vérszegény árnyak, hanem tapinthatóan valós figurák: „Ez a fő és ez az, ami ennek a darabnak el nem koptatható frisseségét adja. Az író nem papiroseszméknek és példáknak keresett megfelelő bábokat, hanem maga körül az eleven életnek, az emberi lelkeknek nézett mélyére és sorakoztatta föl őket egy 9. LACZKÓ ANDRÁS: i. m. A levél kéziratát Földes Péter, a drámaíró fia bocsátotta rendelkezésemre, omit ezúton is köszönök. 10. Nyilatkozata szerint Földes Imre csak keveset tett hozzá, mert erre nem is volt szükség. „De vajon jól vittem-e színpadra, atmit tkészen ikaptam és méHő-e hozzá, amit mellé írtam?" — kérdezi önmagától, s erre a választ a színházi bemutató adta meg. A siker elmaradt.
