Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szíjártó István: A szülőföld képe Gyergyai Albert munkásságában.

A SZÜLŐFÖLD KÉPE GYERGYAI ALBERT MUNKÁSSÁGÁBAN 177 lyen szenvedélyeket, mennyi ki nem élt ábrándot vagy vágyat, mennyi talán jogos becsvágyat, menynyi lobogó gyűlöletet, mennyi kegyetlenséget és képmutatást takar? miközben jobb híjján, tehetetlenségből, spontán képmutatásból, jólneveltségből a kismacskáról, a hízókról, a termésről vagy a bor áráról beszélnek ..." (A falutól a városig, p. 228.) Gyergyai trilógiaépítő módszerének is tanúi lehetünk e kötetet forgatva. Miként Dante terzinái, vagy modernebb példát idézve Gabriel Marquez Száz év magányának gondolatritmusai - ismétlődésükkel a motívumok sietség nélküli összefonódásával keltik a végtelen hömpölygés, áradás érzetét. Anyám meg a falum, s a falu tovább viszi a szülét is a városba, a város mindkettőt a világba — de mire ezt végiggondoljuk a kitárult világ összezsugorodik, s egy ölelő gesztusba minden belefér... Ezek a fejezetek arról győzik meg az olvasót, hogy Gyergyai olyasféle szociográfia írására is képes, melynek nagyszerű példái a Város és vidéke, vagy a Kiskúnhalom. A meghatottság diktálta sorok: „nincs szülőm, se szülöttem, csak te, s úgy térek meg mindig hozzád, mint gyermek az anyjához, mint madár a fészkére, mint a tékozló fiú, ha egyszer elpazalta örökségét..." — nem valaminek a lezárását, hanem az új feladatok megjelölését, a folytatást ígérték. Hiszen mit is vihetett valaki magával Nagybajomból — mely romokban hevert —, Kaposvárról vagy Nagyatádról néhány hónappal a háború befejezése után? Talán ,, ... azt a La France rózsabokrot, ma reggeli pompájában, felfrissülve az éjszakai eső után, négy kinyílt és nyíló rózsájával, tisztán, üdén, harmatoson, mint egy menyasszonyi bokréta? Vagy méginkább a medenceépítőket, ezeket a jókedvű, jóképű fiatal munkásokat, ahogy szüntelenül sürögtek a homokhordással, földásással, homokszitálással, földdöngetéssel, gyalulással, cementezéssel, fütyörészve, énekelve, figyelmük és izmaik teljes odaadásával, s körülöttük a kisváros aggódva figyelő és váró népével, a mezítlábas gyerkőcökkel, a kamaszodó sportolókkal, a község elöljáróival, a fiatalabb rendőrökkel, a kíváncsiskodó lányokkal, a környékbeli fürdőzőkkel, akik mind látni akarják a munkát, a munka haladását, a medencét, az uszodát, aminő még nem volt itt, se pedig a környéken — ezt a kedves kandi képet, s ezeket az izzadó, naiv és névtelen kis hősöket, akik fiatal erejüket, s képességeik legjavát adják ezért a szép munkáért, a kisváros fiatalságának öröméért. Mintha csak egy nagy képet, egy napfényes csoportképet látnék az épülő medence körül, s a gesztenyefák perzselt lombja alatt, a permetező szökőkúttal, a fekete kendős s a fürdő után a füvön pihenő asszonyokkal; miközben a napfény csak úgy csorog a homokhordók testére, a kőmívesek vállára, egy szomjasan kortyoló fiatal mun11. Solymosi László-Mikóczi Alajos: Nagybajom története (Gyergyai Albert előszavával) Kiadja a Nagybajomi Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága. Kaposvár, 1979. p. 510. kás arcára, a hpmokhalomra, az ácsorgókra, a fákra, a medencére . . . Vagy pedig ezt a szegény öreg grófnét, a közelmúlt hervatag jelképét, ahogy ma reggel is beállított tanácsért, pénzért, segítségért, mert tele vannak odahaza adóssággal, félelemmel, szegénységgel és tehetetlenséggel ..." Mindez így együtt: a bimbózó és kinyílt rózsáktól a hervatag a letűnt világot képviselő kivadári grófnéig — középen a munkával szerzett haza, a megnagyobbodott magyar élet képe: ez Gyergyai Albert legigazabb vallomása a szülőföldről. Az írásokban megvallott szülőföld-szeretet, az így kialakult szülőfalu-kép kiegészíthető az ember gesztusaival. A mai nagybajomiak erről is sokat tudnak mesélni. Horváth Éva a könyvtár vezetője szinte az utolsó órákig hűséges szeretettel közvetített a szülőfalu és az utóbbi évtizedben egyre betegesebb Professzor között. Paládi Éva tanító szakdolgozati feladatául választotta — 1979-ben a kaposvári Tanítóképző Főiskolán — Gyergyai Albert és Nagybajom kapcsolatának bemutatását. (A későbbiekben elsősorban az Ö szavaik alapján próbálom idézni a szülőfalu és Gyergyai kapcsolatát.) Tanulságos lenne először megnézni a mai Nagybajomban a Gyergyai által megírt századeleji faluhoz képest mi változott. Egy a maga nemében kitűnő falumonográfia

11 segít az összevetésben. Egyrészt ellenőrizhetjük Gyergyai leírásainak hitelességét, másrészt látjuk a falu történeti fejlődését, átalakulását. Érdemes persze másképpen is szűkíteni a kört. Gyergyai módszere szerint szembesíteni azt a régi életformát: „amikor minden együtt volt, minden »rendben«, valami tündéri mozdulatlanság, s mint télen a kályha mellett, úgy melegedhettem a szeretetben" — a maival. „Hősei" könnyen azonosíthatók ma is. Édesapjáról így írt: „maga volt a szorgalom a munkabírás". Csíkvár néni tanítványa volt a 3—4. osztályban. így emlékezik ma: „nyugodt, jóságos ember volt, nagyon szerette tanítványait. Öt is mindenki tisztelte és szerette." A zsidó iskola, ahol Schlesinger Ignác tanítóskodott a múlt század második felében élte virágkorát. „A környék legjobb iskolájának tartották, s nem alaptalanul. Gazdag szertári állománya, a tanulók kis létszáma eredményessé tette az oktatók munkáját. Az iskolában német nyelvet is tanítottak, ami rendkívül vonzóvá tette az intézményt a jómódú polgárság előtt. A századfordulón, Schlesinger Ignác tanítósága idején Sárdról, Kiskorpádról, Csökölyből, Marcaliból, Nagyatádról és Lengyeltótiból is voltak növendékei. Keresztények sem idegenkedtek az intézménytől. A helyi és környékbeli tehetősebb földbirtokosok gyermekei az iskola tanítójának magántanulói voltak."

12 12. Solymozi id. m. p. 352.