Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)
Nemes Takách László: Kelet-ázsiai lakkművek kémiai, technikai jellemzői és rastaurálásuk problémái
160 N. TAKÁCH LÁSZLÓ rame = sorokba, csoportosan elhelyezett lakkba ágyazott, legtöbbször négyzet alakúra vágott aranyfólia darabok; hirame = a felületre ritkábban szórt (a szemcsék nem érnek össze) durva, szabálytalan szemcséjű aranyreszelék a lakkba ágyazva, gyöbunashiji = fóliából kivágott, szabálytalan aranyszemcsék a lakkba hintve, a bevonó lakk száradása után a felső szemcsékig visszacsiszolva ; zogan-nuri = megfelelő formára hajlított arany- vagy ezüsthuzalberakás. Lakkberakások: kimma (Sziám) = a lakkmű fekete alapját lemosható, gumiszerű réteggel vonták be, melyen keresztül a fekele alapba vonalas díszítést véstek. A felületet ezután vörös lakkréteggeíl látták el, amely a bevésett felületen megtapadt. Száradás után a felületet lemosva a gumiszerű réteggel lemosódott vörös lakk csak a minta bevésésében maradt meg. 1,1 India Sindh tartományában készítettek olyan lakkműveket, melyek alapjára 3-4 féle színű festőlakknak néhány rétegét hordták fel egymás után, majd a lakkmű felületéről különféle mélységig vésték ki a mintát adó motívumokat. A bevésés mélységétől függően más-más színűek a motívumoik. Végül a bevésés üregeit több rétegben feltöltötték bevonó lakkal, a felületet simára csiszolták, végül a tárgyat bevonó réteggel látták el. (6. kép.) Vésett-berakott lakkmű (India, Sindh) Vesést alkalmazó technikák még a zokoku-nuri és a zonsei-nuri, amelynél a színes díszítés kontúrjait vésték be az alapba, valamint a chikin-bori, ahol a bevésett kontúrokat aranyfüsttel vagy -porral díszítették. Kapart díszítésű lakkmű az ún. „coromandell-íakk". Az alapra vörös, majd fekete festőlakk rétegeket hordtak fel. A felső rétegből kikapargatták a díszítés körvonalait, illetve felületeit. Domború lakkművek, takamakie: az alapra a mintát néhány réteg cinóberrel kevert vagy barna lakkal festették fel, hogy az kiemelkedjen az alap síkjából. Minden réteget csiszoltak kihegyezett faszén pálcikákkal. Végül a domború, minden részletében kialakított minta barnás-vörös felületét színezték, aranyozták. (7. kép.) Domború lakkmű „takamaikie" Faragott lakkművek: az alapra igen sok cinóberrel vagy faszénporral kevert nyerslakkréteget hordtak fel. A rétegek száma olykor a 150-nél is több. A felületbe éles acél késsel faragták a motívumokat. (8. kép.) Faragott lakkmű „isuisu" Tsuisu =• vörös faragott lakk, tsuikoku — fekete faragott lakk, guri-lakk = a rétegeket 2-3 színből, váltakozva hordták fel. Faragásnál ferde metszéseket alkalmaztak, hogy a váltakozó színes rétegek metszetének hatása jól érvényesülhessen, kamakura bori = nem az eredeti értelemben vett faragott lakkmű. A famagot faragták meg, majd ezt alapozták és lakkozták. Közvetlenül a fatárgy felületére (alapozás nélkül) készített lakkmű a kiji makié = a nemes, szép erezetű főtárgyat csak színtelen bevonólakk rétegekkel látták el. (Erre rendszerint más technikával készített motívum került.) A fa erezetét olykor utánozták is. Szintén egyfajta alapozásnak is tekinthető a samenuri = cápabőr bevonat. A felületre ragasztott cápabőrt bevonólakkal húzták át, majd a szemölcsös felületet simára csiszolták. Az ovális szemcse mintájú felületet bevonataikkal látták el. Készültek lakktárgyak pusztán lakkból is. A nyerslakkot cinóberrel, faszénnel, illetve más ásványi festékanyagokkal töltötték fel, majd kőlapon márványo«
