Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szapu Magda: A kaposszentjakabi „Oláh” cigányok hiedelemvilága

134 SZARU MAGDA szakállú, levelekből font zöld köpenyt viselő alaknak látjuk, akinek orgánuma olyan, mint a visszhang." 32 l/b A fákat, gyermekeit szoptató: Az erdő anyja Az erdő anyja, Vosehki de, egyértelműen jóindulatú szellemlény, aki délben és este mutatkozik az erdő­ben, hogy táplálja gyermekeit, szoptassa a fákat. Ilyenkor sír, ordít, mert fázik és mert sajnálja az er­dőt. Formája szép nőalak, meztelen, más adatközlő szerint szőrös, hosszú, földig érő hajával takarja ma­gát. ,,Az erdő anyja, ez az ősnek (őserdőnek) az anyja. Az is olyan meztelen, mint az erdő apja, szőrös. A haja földig ér, avval takarja magát. A nagy erdőben van az anyja is meg az apja is." (Lakatos Györgyné Rádai Zsófia, 1930.) „Tiszta meztelen, hosszú haja van, azzal takarja magát. Szép, nem gonosz. (A gyűjtő kérdésére vála­szol.) Fából jön ki délben, tizenkét órakor. Elnézeget, elkezd sírni, sajnálja az erdőt. Ha valakit ott talál, akkor hívja, beszélget vele. Délben is, éjszaka is megjelenik és szoptassa a fákat. Elkezd sírni, ordí­tani, mert fázik." (Máté Dezsőné Rostás Teréz, 1930.) „Azért van az erdő édesanyja, mert az szoptassa a fákat. Délben meg este, akkor szoptassa az erdőt." (Kovács Árpád, 1947.) A szetu népköltészetben a fa szellemét fiatal nő­nek ábrázolják. 33 Ipolyi a finn Tápió nejéről írja: „Mielikki (kedves), metsän emäntä - az erdő gazdaasszonya és metso­lai (erdőhon) szelíd mézanya; a vadász elébe az er­dőben gyönyörű alkata mint arany s ezüst ragyog . . . aranykulccsal nyitja meg Tápió tár házát s megren­geti az erdőséget, hogy a vad a lesbenálló vadász elébe kerüljön." 34 Gunda B. a „vadleányról" közöl adatot. 30 Az általa leírt hiedelemalak egyes vonásaiban inkább hasonlít a kaposszentjakabi „oláh" cigányok tündérére: ti­zenketten járnak egy csoportban, csecsemőket cse­rélnek el. „A mezőségi és székelyföldi magyarok is hasonló történeteket fonnak köré, mint a Lápos völ­gyében. Csak néha a neve változik. Erdei leánynak, éneklő kisasszonynak, víg leánynak emlegetik". Arca szép, tiszta meztelen, testét földig érő szőr fedi. Föl­dig ér a haja is. Formaija a kaposszentijaikabi erdő any­jára is emiléikeztet, és érdekes az az adat, hogy „az öreg erdőt is zúgatja". A továbbiakban azonban — „a vadleány ujjai hosszúak, körmei a sallóhoz ha­sonlítanak ,csak nyesít, visít" — inkább a szentjakabi „anyókát" juttatja eszünkbe. A vadleányt megfogó piros csizma motívuma az „oláh" cigányoknál isme­retlen. Az erdő anyjáról a hóstatiak csak annyit tudtak, hogy elvitte a gyermek álmát. 36 32. LOORITS, O., Az észt néphit alapvonásai. 163-188. In: HOPPAL, 1980. 176. 33. Uo. 34. IPOLYI, 1929. I. 179. • . II. EGYSZERRE Jö- ÉS ROSSZINDULATÚ LÉNYEK: A MANÓ ÉS AZ „ANYÓKA" il/a Az életet jósló és tévútra vezető: Manó Érdekes és úgy tűnik, összetett hiedelemalak. Bár az „anyókával" együtt mesei, a közösség tudásanya­gában hiedelemháttere van, létezőnek tartják, a tör­téneteket megtörtént esetként adják elő. Az alaptör­ténet (mindkét esetben) valószínűleg egyazon forrás­ból ered (egy bizonyos Ida néni élménytörténete). E történetet mondják tovább, hozzákapcsolva a tév­útra vezetés motívumát és azt a hitet, miszerint a ma­nó, a törpe a világ végéről jön. j Megnevezése c/no törpevó, ,kis jósember' ; ci no tudóso manus, ,kis tudós ember'. Annyit tudunk róla, hogy pici, szakállas, az erdőben található, illetve bár­hol megjelenik. Piros, vörös sapkája van, ebben rej­lik az ereje. Akinek sikerül sapkáját megszereznie, annak a visszaszerzés reményében három kívánságát teljesíti és megjósolja, meddig él az illető. „Azt is mondják. Nem nagyobb, mint a gyerek. Nem nagyobb. Piros sapkájuk van és szakálluk. És ha maga véletlen elveszi azt a kis sapkát, az visszakéri magától, és maga amit kíván, azt ad magának. Tel­jesíti. Abban van az ereje, a sapkában. Ha kívánt, száz évet élt (volna), három kívánsága teljesült. Volt ilyen eset. Meg is halt az az asszony. Itt nálunk. Nem adta vissza (a sapkát). Meghalt. De jó, hát az régen volt. Sokat élt, 75 éves volt (amikor meghalt)." (Kovácsné Marcsa Gizella, 1920) „Én kislány voltam, akkor halottam. És kérte visz­sza (a sapkát). Mert az asszony élt, és mesélte ne­kem." (Kovács Árpádné iFrigur Jolán, 1935.) „Azt is mondták, hogy olyan, hogy találkozott vele egy olyan erdőrészen, kis manóval, és lekapta a fe­jéről a sapkát. Tehát aki ügyes volt, az a vörös sap­káját lekapta, az addig könyörgött, hogy adja neki vissza, mert megadta neki mind a három parancso­latát (kívánságát), amit kért. És ez is mondta, hogy meddig él. Ida néni mondta. Ha le tudja kapni a fejéről, ak­kor megmondta neki a szerencséjit, hogy meddig él, és három kívánságát teljesíti. Rosszat is csinált. El­térítette (az illetőt) az erdőben, addig vitte, amíg ki nem fárasztotta, bejártatta vele az összes erdőt. Ez a világ végiről jön. (A jelenlévők helyeselnek.) Úgy mondjuk, hogy cino törpevó, kis jósember, ci­no tudóso manusnak, kis tudós embernek mondták." (Kovács Árpád, 1947) Róheim a törpéket a germán mondavilágba utal­ja. 37 Másutt a zöld ruháról és a veres sapkáról, mint 35. GUNDA В., Néprajzi gyűjtőúton. Debrecen, 1956. 56­65. 36. DIÓSZEGI, 1977. 105. 37. RÓHEIM, é. n. 117.

Next

/
Oldalképek
Tartalom