Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Együd Árpád: Népi sportszerű játékok Somogyban

104 EGYÜD ÁRPÁD 6. Sótörés Mind a régi falusi, mind a mai iskolai, városi életben megtalálható, erőt, ügyességet kívánó, s az öszszes felsőtesti izomcsoportokat megmozgató játék. Inkább fiúk játszották, különösen a magasabbra törtéIV. BOTOS PÁSZTORJÁTÉKOK 7. Blinckézés, brinckézés, bigézés, pilinckázás stb. A fenti elnevezések ugyanazon játék nevei; gyakori volt, hogy egy megyén, sőt egy falun belül is többféleképpen nevezték el ezt az országosan elterjedt fiújátékot. Számtalan változata közül mutatunk be néhányat, amelyek között találunk egyéni, páros, csapat- és vegyes formákat. Minden variánshoz szükséges volt egy 12—15 cm-es, két vége felé keskenyedőhegyesedő (szivar formájú) fadarab (blincke); vastagsága 2—3 cm; továbbá egy ütőfa: 50—70 cm-es, jól markolható bot. A játékkezdés lényegéhez tartozott egy kis gödör vagy egy kő-, téglabdarab, s egyéb természetes talajkiemelkedés, de ezeket lehetett mesterséges „indító cövekekkel" is helyettesíteni (lásd a já Lékeszközök rajzait). a) egyéni és csoportos változat szerint: a kezdőhelynél álló blinckéző botjával egy kis gödörre (kőre, téglára stb.) fektetett pilinckét ,,kipöcköli" a kb. 1020 méterre álló csoport tagjai közé. Aki elkapja, az jöhet be brinckézni; ha nem sikerült az elkapós, marad továbbra is az előző, amíg valaki „le nem váltja" elkopással. Ezt a változatot ezzel a szabállyal ritkán szokták sokáig játszani, mivel a ,,lesők" jó elkapok voltak, s ezért azzal nehezítettek a játékon, hogy a lenti kapó csapat bármelyik tagjának háromszor kellett elkapni a bigét, hogy az utoljára elkapó jáiékos feljöhessen bigézni. Ezt a változatot úgy is szokták szabályhoz kötve játszani, hogy a vezető megszámozza a játékosokat, akik a számozás sorrendjében jönnek majd fel blinckézni (ez azért igazságosabb, mert a szabályok értelmében előbb-utóbb mindenkire rákerül a brinckézés — hármas elkopások utáni sorrendben). b) variáns hasonlít az előbbihez, de szabályhoz könő emelési formáját és a háton átfordítást. Az egyszerűbb emeléssel járó változatot időnként a lányok is játszották. A párok egymásnak háttal állva, karöltéssel, felváltva törzshajlítást végeznek előre, miközben a társuk homorított vagy zsugor helyzetben van. töttsége miatt nagyobb izgalmat okoz a versengő játékosok között. A brinckéző egy vonalat vagy egy kétméter átmérőjű kört rajzol a talajra, ahonnan egyébként maga is kezdi a kipöccintést. A lenti csapatból a bigét elkapó kérdezi a bigézőt, „No, mennyit adsz érte?" A kezdő játékos mond egy számot, pl. 8, 10, 15 stb., ami annyit jelent, hogy a bigét elkapó csak abban az esetben mehet föl kezdeni, ha a mondott számon belüli mértékegységnyire sikerült neki visszadobni a bigét a vonalhoz, illetve a körhöz. A mérték a bige hosszúságát jelentette. Ugyanennek a változatnak a nehezített formája volt, amikor a bigéző semmi „számkedvezményt" nem adott, vagyis az elkapónak a kezdőkörbe kellett találnia, beledobnia a blincket. Ha beleesett, de véletlenül kipördült a körből a blincke, az jó találatnak számított és följöhetett pilinckézni a körbe dobó játékos. Mindkét változatnál ügyelni kell arra, hogy — egyéb blinckeformákkal szemben — a bige ne legyen túlzottan kihegyezett, mert sérülést okozhat (kézen, arcon, szemen) az elkopáskor. c) változat olyan csoportos-egyéni vetélkedő forma, ahol kevesebb a sérülési lehetőség, s nincs külön lenti kapó csapat, hiszen mindenki az alapvonalnál, illetve a kezdőhelynél van, ahonnan egymás utáni sorrendben (számozás szerint) iparkodnak minél meszszebbre kipöckölni a kis fadarabot. A távolság nagysága szerint kell megállapítani a vezetőnek a helyezési sorrendet, aki azt figyeli, hogy hol ért talajt a bige (a gurulás nem számítható be, csak a talajra érkezés helye). Nagyobb létszám esetén a nevelő (vezető, edző) több csapattal játszassa a játékot, ami nagyobb izgalmat, csapatérdekeltséget kelt a játékosokban, hiszen csapatversenyről vdin szó. A verseny eldcintésének két módja is van e játéknál. Az egyik az, ami-