Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.
384 HONFI ISTVÁN március 13-i számában. A város kulturális életének pangását eléggé egyoldalúan értelmezték. ,,A szocialista fejlődést visszatükröző komoly rendezvények nincsenek, az üzemi és egyéb ku Hírcsoportjaink színvonala alacsony, és műsorpolitikájuk sem kielégítő. Irodalmi és zenei életünk fejletlen . . . tervszerűtlenül, szervezetlenül jelentkezik a kultúrtevékenység, amely gyakran eltávolodik a politikai és gazdasági feladataink elvégzésére való mozgósítástól." A hibákat felsoroló okfejtés nem szólt az üzemekben nélkülözött ismeretterjesztő előadások szükségességéről, csak a látványos színházi irodalmi előadásokra utal (pedig Kaposváron volt a legtöbb képzett előadó); meg sem említi a város képzőművészeti életét, az eredményesen működő Balázs János Képzőművészeti Kört, a múzeumot, a könyvtári olvasómozgalmat, a mozielőadásokat, az iskolák és a népművelési intézmények együttműködését, a jobb föltételek biztosítását. A szubjektív föltételek javítására már csak a következő megállapítás jutott: ,,A város vezetőségének számos funkcionáriusa és a tömegszervezetek vezetőinek nagy része még ma is lebecsüli a kultúrmunka jelentőségét." 100 Ez utóbbi megállapítás még évekig kísértett, az 1953. február 2-i megyei pártbizottsági ülésen is fölmerültek ezek a gondok. Különösen az üzemek kulturális szakirányítása hagyott sok kívánnivalót maga után. A társadalmi munkában tevékenykedő „kultúrfelelősök" kevés szakmai segítséget kaptak az SZMT-től, ráadásul a központi műsorfüzetek jobbára mezőgazdasági témával foglalkoztak. A megye és a város egyes vezetői éveken át bizalmatlanok voltak a város műkedvelő csoportjaival szemben. Az említett pártbizottsági ülésen többen éles szavakkal illették az együtteseket „kispolgári összetételük" miatt. „Egyes nagyobb ünnepségeken túlnyomórészt kispolgári kultúrcsoportok adják a műsort." „Megállapítható, hogy a kispolgárok elnyomják a munkásfiatalokat, nem adnak szerepet számúkra, nem igyekeznék bevonni őket a kultúrmunkába." Indokolatlan, káros „éberség" volt ez, a széktarignizmus sajátos formája, amely nem a sokszor köszönömöt sem kapott munka eredményét vizsgálta, hanem szubjektív előítélettel döntött, s adminisztratív intézkedést sürgetett a következetes marxista kritika, a türelmes eszmei meggyőzés helyett. Szerencsére a határozat fölülemelkedett az em'lített káros nézeteken, ügyelve arra, hogy a megvalósuló munka tartalma, színvonala javuljon. Arra bátorított, hogy „q magasabb igényeket kielégítő művészeti munka jelentősebb szerepet" kapjon, amely akkor tölti be hivatását, ha „az üzemek belső politikai, gazdasági problémáinak, a munkafegyelem megszilárdításának" szolgálatában áll. A város három legnagyobb üzeraé ne l< (a fonodának, a cukorgyárnak és a MÁV-nak) függetlenített „kultúrfelejős" beállítását javasolta. Ez utóbbira a fonoda kivételével 1956-ig nem került sor. A határozat szorgalmazta továbbá az állandó színház létrehozását, az ismeretterjesztő tevékenység megjavítását 107 A nemzeti öntudat, az egészséges lokálpatriotizmus erősítésére, az erre épített szocialista hazafiság kialakítására kevésbé volt alkalmas az ötvenes évek elejének népművelési tevékenysége. Ez a szó: hazafiság, szinte ismeretlen volt a népművelési terminológiában. Révai József részletesen beszélt róla az MDP II. kongresszusán, de sok egyéb értékes, ma is helytálló tanácsával együtt ez sem ért el Somogyig. Mindössze a Magyar Történelmi Társulat ismeretterjesztő előadássorozatát meghirdető szövegben (1951 novemberében) esik szó „nemzeti érzés"-ről, „honvédő patriotizmus"ról, szocialista hazafiságról. A társadalmi haladás kizárólagos hangsúlyozása az elkövetett hibák felnagyító hatására egyre inkább veszített valóságos értékéből, s nem tudott erős gyökeret verni a szívekben. Az óhatatlan elidegenedést elősegítette a Szovjetunió sokszor elvtelen dicsőítése, a szovjet kulturális termékek túlsúlya. A népművelési politika említett vadhajtásai csak lerontották, beárnyékolták az eredményeket, csökkentették a kulturális fejlődés hatását, de nem voltak képesek megállítani a gyors élőrehaladást. 1953 végéig 144 művelődési otthon (terem), 198 állami könyvtár, 3 múzeum, 191 mozi létesült a megyében. Évenként 2600 ismeret.erjesztő előadás hangzott el, amelyen 200 ezer hallgató vett részt; 1500 műsoros estet rendeztek közel háromszázezer résztvevővel (amelyet 250-260 műkedvelő csoport látott el műsorral); 20 ezer filmelőadást tartottak 1 millió 800 ezer néző előtt; 60-70 szakkör működött; a múzeumnak 15-20 ezer látogatója volt; a Falu Színház által nagyrészt falvakban tartott színházi előadások száma és látogatottsága állandóan nőtt (1951: 139, látogató 56 ezer; 1952: 293, látogató 90 ezer; 1953: 406, látogató 159 ezer). Az irányított olvasómozgalom révén ezrek olvasták Arany János és Petőfi Sándor költeményei után Csokonai válogatott verseit, Vörösmarty Mihály válogatott műveit, Jókai Mór regényeit, Móricz Zsigmond válogatott novelláit, Vajda János válogatott költeményeit, Mikszáth Kálmán válogatott karcolatait, Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét, Juhász Gyula válogatott verseit, sokan megismerték Eötvös József A falu jegyzője című regényét. Változatlanul sokan olvasták Gorkijt, Solohovot, Andersen Nexőt, Alekszej To'lsztojt, Szabó Pált, Veres Pétert. Különösen nagy volt az olvasottsága az ifjúsági irodalomnak. A megyei könyvtár 1953-as kölcsönzése így oszlott meg: 1,2% ideológiai mű, 13% ismeretterjesztő és 85,8% szépirodalmi alkotás, illetőleg ifjúsági irodalom. Az olvasás polgárjogot nyert, s ha az „olvasó nép lettünk" nem is volt igaz, százak, ezrek ízlelték meg az olvasás örömét. Egy „50 év körüli parasztasszony mondotta, hogy egyetlen este sem tud" olvasás nélkül lefeküdni. „Amikor olvasok, úgy érzem, egy nálamnál olvasottabb emberrel beszélgetek" - nyilatkozta egy falusi férfi. Szabó Pál írta 1953-ban a böhönyei könyvankétról, hogy a megyei előadó könyvismertetése közben részletek felolvasását kérték a je106. Somogyi Népláp, 1951. február 4., március 13. 107. Megyei Pártarchívum. Uo.
