Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Természettudomány - Keve András: A Balaton déli partjának madárvilága
A BALATON DÉLI PARTJÁNAK MADÁRVILÁGA 467 fészek épült, az egyikben biztosan költött 1975-ben is. Balatonlellén a csatorna menti alacsony transzformátorház lapos tetején 1952-ben épült a fészek, amely még 1962-ben lakott volt Balatonbogláron a vasútállomással szemben álló emeletes ház kéményére 1950-ben rakott fészket a gólya, 1957-ben a fészek erősen megrongálódott, de a gólyák kijavították és költöttek is, majd 1964-ben a fészket több ízben eltávolították, a gólya ismételten megrakta, a közfelháborodás következtében végül is meghagyták a fészket, melyet csak 1974-ben hagyott el a madár. 1961-ben különös helyen épített Jankovich-telepen gyümölcsfák közé, almafára, közvetlen ház mellé a gólya fészket, melyben 1962-ben is költött. Fonyódon 1957-ben kaptam hírt, hogy Sándor-telepen van egy lakott fészek, melyet nem tudtam ellenőrizni. 1958-ban az arra vivő betonút mellett, a kápolnával szemben álló fenyőre épített fészket a gólya, ahol még 1969-ben költött. 1970-ben BOGDÁN szerint áttelepült a hegyen fekvő községbe, ahol egy alacsony, csonkolt hársra rakta új fészkét, melyben 1973-ban is költött. Balatonkeresztúron, a két műút elágazásánál magas épület kéményén 1951-73 között láttam a lakott fészket. Balatonberényben, bemondás szerint, 1948-ban fenyőn állott a fészek, mely 1962-ben pusztult el. Balatonszentgyörgyön a vasútállomással szemben álló ház kéményén 195069 között állott fészek. 1970-ben két újabb fészek épült az állomás két oldalán álló akácokon. Egyik még 1975-ben is lakott volt Gólyafészket találtam még Balatonszemesen, Ordacsehin, Fekete- és Fehérbézsenyen, Pusztaberényben, Balatonszőlősön, Kéthelyen, Niklán (1 fenyőn, 1 útszéli akácon, 1 kéményen), - mind kéményen. Újabban Magyarországon a gólya gyakran építi fészkét villany-, fő!eg betonoszlopra. Ezen a területen az első ilyen fészket 1967-ben Balatonlellén láttam, azóta akad hasonló Balatonszemesen, Balatonújlakon, Vörsön, Somogyzsitfán és Táskán is. Mindössze 8 márciusi adatom van tavaszi érkezésről, a legkorábbi: Balatonszentgyörgy, 1957.111.17. Júliusban rendszerint kirepülnek a fiatalok, és megkezdődik a csapatba állás, pl. Balatonszentgyörgy rétségén 1957.VI 1.10-én 12 db, közöttük sok a fehér lábú. De még VIII. elején is nemegyszer a fészken tartózkodnak a fiatalok. A csoportolás idején szívesen társul a gólya más madarakhoz, pl. a fenti ponton 1954. Vll.23-án szüHcegémekkel és kis kócsagokkal járt egy vagy marhákat kísért (1969.VIII.11.) TAMÁS is megfigyelte 1968.VIII.16-24. között a gólyagyülekezést Balatonmáriánál. A legkésőbbi megfigyelésem: Balatonszentgyörgy, 1954.VII1.28. (2). BOGDÁN szerint Fonyódon 1972/73 te!én sikeresen átteleltettek egy visszamaradt példányt. 17. Fekete gólya (Geo nia nigra): Az irodalomban mindössze egy adat található - a halastavakon kívül -: Siófok, 1896. IV. 10. (1) (GAAL), majd ODOR figyelte meg Balatonszemesnél 1949.IX.15-én. Magam az OrGólyafészek kiszáradt tölgyfán. - Storchnest an dürrer Eiche. Főnyed, 1976.1И. (Photo: Papp Sándor.) dacsehi melletti réten 1957. IV. 15-én láttam egyet, GYÖRY szintén egyet Balatonberény partján 1968. IX. 15-én. 18. Batla (Plegadis falcinellus): CHERNÉL értesülése szerint 1878 óta fészkelt a batla a Nagyberekben. SZIKLA 1886.IV.26-án nagy tömegről beszél. HERMAN 1890. III.8-án észlelte az érkezőket, későbben kisebb telepét is megtalálta, de 1891—95 között nem költött a Nagyberekben. GAAL Balatonboglárnál 1897.IV.28-án és 1903.IV.23-án figyelte meg a fajt. 1900.VI-ban sok mutatkozott itt BESSENYEY Enyingről 1923.IV.25-i adatot közli. A halastavakon kívül én csak a berényi parton, 1950.IV.20-án láttam egyet, egy másikat 1968.XI.17-én először a szentgyörgyi öbölben, majd átrepült a vasútállomás melletti mocsárhoz. 19. Kanalasgém (Platalea leucorodia): SZIKLA 1883-ban a Nagyberekben vegyes gémtelepen találta költve, 1886-ban százas telepére bukkant, de VIII.29én REISER már csak egy 6-os éket figyelhetett meg. HERMAN szerint 1890. II 1.10-én érkezett, későbben telepét is megtalálta. Balatonlellén GAAL 1896.IV.16-án látta az elsőket és IX.11-én (1) az utolsót. Enyingről BESSENYEY vonulási adatai: 1921.IX.8.; 1922.IV.8.; IX.21. Balatonföldvár felett 1941.VII.29-én egy 15-16os éket láttunk magasan húzni, TAMÁS 1972.III.30-án Balatonmáriánál látta,