Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Képzőművészet - Síj Béla: Gulácsy Lajos művei a Somogyi Képtár gyűjteményében I. (Az álomkép című ceruzarajz)
456 SZÍJ BÉLA emberek még egymás között is hasonlatok, jelek, pillantások, gesztusok . . . útján fejezték ki gondolataikat. .. mintha .. . mindent előkelő homályba akartak volna borítani" (Boskovits Miklós). 12 A most előadottakból is kitűnik, hogy a fiatal Gulácsy a jelképes jelentésű képi ábrázolásnak milyen sokféle eredményéve I ta/á/ícozhatott első firenzei tartózkodása során. Tovább vizsgálódva az adott korszak szellemi életének vonásai közt, azt találjuk, hogy a történelem is más értelmet kapott, mint például a század első felében. A múlt nagy eseményei — különféleképpen értelmezhető jelképekként — valahogy feloldódtak a jelenben. Az alkotókat, a gondolkodókat nem annyira az objektív tények, nem a megbízható adatok foglalkoztatták, hanem inkább az, hogy miként tudnák szempontjaikkal legmegfelelőbb módon értelmezni és megjeleníteni az egykor történteket. Bizonyos szubjektív látásra épülő „történetiség" alakult ki körükben. így már jobban érthető, hogy a mecénások főként az olyan dús gondolatú, tartalmú művek létrejöttét szorgalmazták, amelyekben a részlethűség vagy a realitás igénye kevéssé volt fontos. Gulácsy sajátos ,,történetiség,, és ,,realitás'' szemléletének kialakulásában ennek is része lehetett. Mennyire más volt ez az alkotói világ, mely őt Firenzében ihlette, mint az, amelyet itthoni mestereitől és az itthoni művészkörnyezettől láthatott. És tegyük hozzá, hogy mindez nagyon jól megfelelt az ő múltba álmodó és mégis újat kereső, töprengésre és szemlélődésre, nosztalgiára és melankóliára mindig hajlamos alkatának. Amikor Botticelli a Háromkirályok című műveit festette (a képnek több változata van), akkor a Háromkirályok ünnepére és más látványos innepségekre készült díszletekből, kosztümökből és megrendezett „jelen etek"-ből is merített, sőt maga is részt vett a látványosságoknak a létrehozásában. Tehát bizonyos mértékig ő is „előképekre" támaszkodhatott. 13 GULÁCSY ÉRTÉKELÉSÉ A HAZAI MŰÉRTŐK KÖRÉBEN A KILENCSZÁZAS ÉVEKBEN Amikor Gulácsyban a Botticellitől szerzett ihletéseinek nyomát keressük, azt is észre kell vennünk, hogy Botticelli a megrendelőinek dolgozott, s képeinek a mondanivalóját, mint programot, azok adták meg neki, ezzel pedig nyilván a formáira is hatottak. És ha a Medici-ház körül csoportosuló szellemi vezető kör tagjai sugallták is e programot — amelyben többféleképpen értelmezhető allegóriák és szimbólumok megjelenítését várták, olyanokét, amelyek számukra a mély értelmű összefüggések felismerésének izgalmas feladatait jelentették -, mégis a tágabb értelmű közösség: Firenze polgárai is fölismerhették a maguk esztétikai és ideológiai kívánalmait. 14 Gulácsy ellenben egyedül, csak a saját elhatározásából választotta a Botticelli-mű átköltései, „kopizálását". Amit Botticelli a Fohász című festmény figurájában először megjelenített, majd Gulácsy átköltött, azt a századforduló után csdk egy nagyon 'kiosi réteg értette imeg, s egyáltalán nem kívánta a tágabb értelmű itthoni közönség. Valószínűbb, hogy művészünk már ekkor szembe került egy kicsit a hivatalosan támogatott művészettel, sőt talán művésztársaival is. Már első firenzei tartózkodása idejéről komikus, bolondos történeteket jegyzett fel róla ott dolgozó művésztársa, Burghart Rezső és gyűjtött össze első monográfusa, Lehel Ferenc. Az Álomképnek vagy a hozzá hasonló rajzoknak nem tulajdonítottak jelentőséget. Nem keresték bennük a művészettörténeti és irodalmi előzményeket, nem vizsgálták Gulácsy szempontjait. Arra pedig nem is gondoltak, hogy az ilyen művek sejtetik, a későbbiek pedig majd igazolják, hogy alkotójuk a századforduló utáni magyar festészet megújítói között vív ki magának kiemelkedő helyet. Inkább csak azt vették észre, hogy ő nem mérhető sem a Műcsarnok kedvelt festőivel, sem a nagybányai mesterekkel, sem más — szemléletileg valamennyire körvonalazható — művészi törekvések képviselőivel. Következésképpen visszautasították. Olyan esztéták vagy esztéta költők elismerő értékelése, mint Kárpáti Aurél, Balassi Andor, Márkus László, Fülep Lajos, Juhász Gyula akkoriban még kicsi hatósugarú volt. Ugyancsak nem érződ hetet különösebben a századforduló utáni szellemi életünkben az a nagy érdeklődés, amely külföldön kísérte Botticelli múlt századbeli újraértékelését. Walter Pater 15 és John Ruskin 16 esztétá'k tanulmányaikban, Anatole France az egyik leglíraibb regényében, a Vörös Liliomban 17 vallanak Botticelliről, később Marcel Proust az Eltűnt idő nyomában 18 Odette de Crécy alakjában Botticelli nőalakjait idézi. A magyar szerzők közül azonban alig egy-két nevet említhetünk. Berzeviczy Albert 19 a századforduló előtt az „ellenállhatatlan" jelzővel illet« Botticelíit, s Hipollyte Taine-re hivatkozva szól arról a nagy tiszteletről, amelyet a festő kap a cinquecento nagyjaival szemben. Pékár Gyula is lírai szépségű sorokban ír Botticelli jelentőségéről, 20 s az angol pre12. BOSKOVITS M.: Botticelli. Budapest, 1963. 16. old. 17. 13. BOSKOVITS M.: Botticelli. Budapest, 1963. 12. old. 14. BOSKOVITS: Botticelli. Budapest, 1963. 15. és 17. old. 18. 15. PATER, W.: Die Renaissance. 19. 16. RUSKIN, J.: Velence kövei. (Magyarra fordította Geocze Sarolta 1897-98.) 20. FRANCE, A.: A vörös liliom. Budapest, Singer és Wolfner. PROUST, M.: Az eltűnt idő nyomában. Swann. BERZEVIZY A.: Itália. Útirajzok és tanulmányok, Budapest, 1899. PÉKÁR GY. : Ferrara, Ravenna, Firenze. Korképek. Budapest, 1907.
