Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.
SOMOGY KÖZMŰVELŐDÉSE 1948 ÉS 1956 KÖZÖTT 389 kedvelés színvonala. Kaposvár városhoz hasonlóan előtérbe került a csoportvezetők képzése, a megyeszékhelyek szervezetileg jobban összefogott szakembereinek községeket patronáló tevékenysége. így az agitációs műsorok színvonallá is nőtt. A korábbihoz képest még inkább gyakorlattá vált a csereműsorok rendszere a nyári hónapokban is. Ez azzal az előnynyel járt — a szereplések számának növelése mellett -, hogy begyakoroltabb, csiszoltabb produkciókat láthatóit a falusi közönség. Ráadásul az évente betanult 2—3 színdarab, népitánc-műsor, énekkari szám stb. előadása más helységekben mindig az újszerűség varázsával bírt, a színvonalemelkedés pedig növelte a művészi élményt, következésképp a produkció hatékonyságának fokát. Az egyéni „csereműsor-akció" ébrentartását, serkentését szolgálták azok az új szereplési alkalmak, amelyek nagyrészt az „alulról jövő kezdeményezések" eredményeként születtek. A művészeti versenyek, szemlék gyökeret vertek már, a csoportok nagy része várta, igényelte ezek megszervezését. A falunapok mindinkább céljuknak megfelelően olyan találkozókká fejlődtek, amelyek során sokoldalú, hasznos tapasztalatcsere jött létre politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt. A résztvevők között mindinkább terjedt annak fölismerése, hogy a magasabb hozamú gazdálkodás a szakismeretek bővítése nélkül nem lehetséges. Ebben az időben honosodtak meg a dél-somogyi és a Dráva menti kulturális napok, amelyek új színnel gazdagították a műkedvelő együttesek találkozóit. A szakszerű irányítással alakult új népi együttesek (5-6) addig még nem ismert hagyományokat szedtek szép csokorba, amelyeket a nép évtizedeken, évszázadodon át alakított, formált, tökéletesített, és így egyszerre gazdag, magas művészi értékű népi játékot, szokást vagy táncot elevenítettek meg. A régebben alakult népi együttesek (10—12) viszont már sokkal kevesebb új színt tükröztek, fejlődésük lassú, kis mértékű, mert a szakvezetés hiányosságai miatt nem tudták a korábban összegyűjtött anyagot művészibb formába önteni, tökéletesebben színpadra dolgozni. Ezért a népművelési osztály az állományában dolgozó szakemberekkel, a Népművelési Intézet segítségével és külső (más megyei és budapesti) szakemberek bevonásával arra törekedett, hogy a feltárt népi táncok, játékok, szokások magasabb művészi átformálással, színpadra alkalmazással kerüljenek vissza eredeti alkotójukhoz: a néphez. A legmagasabb fokot természetesen a Somogy megyei Népi Együttes érte el. 117 A „kultúragitáció" elnevezést a „művészeti agitáció" kifejezés váltotta föl. Nemcsak a magyartalan szóösszetétel szűnt meg ezzel. Az új elnevezés mindenekelőtt a szerepkör jobb ellátását biztosító megformálást kívánta hangsúlyozni. A témaközpontúságnak, a tartalom elsődlegességének megtartásával a tolmácsolás mikéntjét, színvonalát is jobban figyelembe vette ez a felfogás. Egy ez időben elhangzott megyei előadás a „művészeti agitációt" így körvonalazta: „А népművelési munka egésze arra hivatott, hogy biztosítsa a dolgozók iskolán kívüli nevelését, hogy a maga művészi sajátos eszközeivel jó munkára mozgósítson. A népművelési munka nem közvetlen, hanem közvetve hat a termelésre. A termelést leggyorsabban és leghatékonyabban a művészeti agitáció segíti, amely a politikai agitáció igen fontos része. Feladata, hogy azonnal reagáljon a termelésben fölmerült problémákra, idejében hívja föl a dolgozók figyelmét az észlelt hiányosságokra, építő és serkentő bírálatával buzdítsa a lemaradókat, éles fogaival csípje meg a lomhákat, hátramozdítókat, kedves hangon dicsérje meg és ösztönözze még jobb munkára a termelésben élenjárókat... leginkább elterjedt formája a rigmus, amely nem valamiféle rímbeszedett és énekelt formában előadott termelési értekezíleti beszámoló vagy kül- és belpolitikai szemle ... a rigmus a mindennapi életben jut igazi éltető levegőhöz, nagyon kell ügyelni a művészi megformálására. Népdalaink ebben is követendő példát nyújtanak. Ha hiányzik a művészi kifejező erő, akkor a rigmus hatástalan, mert először az érzelmeket kell megragadnia ahhoz, hogy a mondanivaló hatásosan jusson el az értelemhez stb." Az idézett előadás egy kedves népdalból fabrikált, aratásra hívogató rigmust is ajánlott többek között: „Rózsaszín mályva, / rozmaring ága / borul kertedre. / Nem voltam nálad, / nem leszek nálad, / ne vesd a szememre. / / Dolgomat tettem, / üllőmet vettem / s vállamra kaszámat. / Harmat fürösztött, / kakukk köszöntött / s búzánkba beálltam. / Ringató a szára, / húzza a kalásza / pirosra beérett. / Rajta hát, lássuk / legények vágjuk. / Hamarább kiérek. / / Szolgák is voltunk, /nagy most a dolgunk, / jövendőnk a bére. / Nézd Bakos gyerek, / ha oly nagy legény vagy, / vágj elém az élre!" / /. A „művészeti agitáció" magasabb színvonalú lett, de bizony a fenti népdal kellemét, báját, érzelem-megragadó erejét meg sem közelítette. Mert hiába alakultak rigmusíró munkaközösségek, rajzoló brigádok, hiába próbáltak a rádió műsorához hasonló programot összeállítani a „hangoshíradók", „hangosautók" részére, jobb szemléltető agitációs táblákat készíteni, a színvonal továbbra is sok kívánnivalót hagyott maga után. A legnagyobb gondot azonban a dolgok fölcserélése okozta. Csodára a négyzetre emelt „művészeti agitáció" sem lett volna képes. Az objektív törvényszerűséget nem lehetett mássaj helyettesíteni, a sorrendeket nem volt szabad fölcserélni. Pedig még ekkor is ez történt. Egy 1955ben tartott népművelési továbbképzés előadói beszédében — az általános politikai állásfoglalással összhangban — a következő szerepelt: „A mi munkásainkat nem a kapitalista rendszer kényszere, az éhségtől, a nyomortól, a munkanélküliségtől való félelem hajtja a termelékenyebb munkára. Ná'lunk ilyen hajtóerő nincs. Nálunk az alapvető hajtóerő csak a munkások 117. Megyei Pártarchívum. Uo. és 33. fond. II. 106. őe. 1956. - Somogyi Néplap, 1954. május 1.
