Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Király István: A Kapos völgye somogyi részének történeti-gazdasági elhatárolása és tipizálása 1848 és 1944 között.

344 KIRÁLY ISTVÁN üzemi viszonyait is jelentették. Ami a parasztság osz­tályhovatartozás szerinti földtulajdonát illeti, annak egyik legszembeszökőbb jelensége a közép parasztság nagyobb súlya és vagyona. Ä korabeli paraszti tejter­melés, a középpáraszti birtok és üzemi viszonyok ki­tűnően kiegészítették egymást. A család munkaereje, a földművelés technikai színvonala, a települések és a falvak határainak kölcsönös viszonyai, az istállózó állattartás, a parasztgazdaság bevételeinek és kiadá­sainak alakulása kitűnő összhangot teremtett a kö­zépparaszti gazdaságokban és azokban a gazdagpa­raszti gazdaságokban, ahol az idegen munkaerő al­kalmazása csak csekély volt. Míg általában a közép­paraszti gazdaság a parasztság pusztuló típusa, ezen a területen — a speciális üzemi és birtokviszonyok kö­vetkeztében — ez a kategória szilárdan áll a lábán, sőt a mérsékelt bővített újratermelés a jellemző a gaz­dálkodására. A birtokelaprózódásnak egy érdekes gát­ját lehet szemlélni ezen a területen. Ha két fiú vagy leánytestvér volt a házban, akkor azok nem nősültek ki vagy költöztek el férjhezmenés után, hanem egy nagy családban maradtad, és a birtokot közösen mű­velték. Ez a családi birtoklás sokban rokonítható a völgységi német telepesek sajátos öröklési rendjéhez, ahol a legidősebb fiú örökösödése mellett az ifjab­bak addig a nagy családban dolgoztak mint bedolgo­zók, míg — elsősorban az állattenyésztés révén — meg­teremtették a saját, önálló családi életük létfeltételéit. A szomszédos területek hatása persze nemcsak eb­ben mutatható ki, hanem abban is, hogy a területen nagy jelentőségűvé váló tarica szarvasmarha, az 1880­as évektől kezdve bonyhádi tájfajta, a völgységi járá­sokból vándorolt át az országos vásárok útján a so­mogyi-tolnai és baranyai Kapós völgyébe. A felélén­kült kereskedelem és hírnév — az első időkben szinte kizárólag tejtermelő — Bonyhádot és vidékét a század­forduló után valóságos tenyésztő területté alakította át. A tejtermelés már ebben az időszakban áthelye­ződött a Kapós völgyébe. Budapestnek tejjel történő ellátása az első világháború előtt nagyrészt erről a területről történt. A völgységi járás — mint a bonyhádi manha erede­ti tenyészkörzete — és a Kapós völgye között sok ha­sonlóság fedezhető fel. (gy többek között a paraszti és földesúri földbirtok közötti arányok még kedve­zőbbek a Völgységben, mint a Kapós völgyében. Míg a Kapós völgyében a parasztság 51,17%-ot birtokolt, a Völgységben közel 75%-ot. Ugyanakkor egész So­mogy megyében a parasztság a földnek csak 41,38%­ával rendelkezett. Ezek után már csak az a kérdéses, hogy Tolna megye és Baranya megye Kapós völgyi ré­szében milyen arányú a parasztság földbirtoklása. Ha a vizsgálat után éppen egy átmeneti helyzetet fog­lalna el, akkor az állattenyésztés — különösen pedig a szarvasmarha-tenyésztés — szemszögéből, mivelhogy területileg érintkeznek is, ezt a vidéket egy összefüg­gő területnek kell tekinteni. És ebben az esetben már nem a területi érintkezés teszi ezt a vidéket együvé tartozóvá, hanem a termőföldek területének művelési áganként! és birtoklási módja szerinti, a magyarorszá­gi általánostól, de a dunántúlitól is elütő rendje. Ez teszi ezt a területet sajátos mikrorégióvá. A Kapós völgye mikroregionális viszonyainak fejlő­désére hatottak mindazok az előzmények, amelyek az agrártermelésben a szarvasmarha-tenyésztést megelő­zően adottak voltak. Ezek közül talán a legjelentő­sebb, hogy a vidéknek a lótenyésztése jeles volt, és akkor fedezték fel azt a földbirtokosok, mint jeles pa­raszti tenyészetet, mikor a XIX. századi reformpolitika során Széchenyi különösképpen ráterelte erre az ál­lattenyésztési ágazatra a figyelmet. Az akkori lótartás az úgynevezett meleg vérű, gyors mozgású fajták tar­tására rendezkedett be, és elsősorban fuvarozási és katonai igényeket elégített ki. Kialakulásának folya­mata még kutatás tárgya. Valószínű, hogy az 1848 előtt már meglevő kisebb nagybirtok-hányad a vidé­ken kedvezően hatott ebben az irányban. Ugyanis a paraszti lótartás egyik nagy féke 1848 előtt az volt, hogy az igás robotot rendszerint ökrökkel teljesítették; ökör- és lótartást egyszerre nem bírt el a jobbágygaz­daság. Tény az, hogy a XIX. század közepén egyér­telműen nyilatkoznak a szép aszalói, pulai, nagyberki, attali és göllei lovakról. Ennek utolsó fellobbanását jelzi a milleneumi kiállítás, ahol a Kapós völgyi pa­rasztok díjakat nyertek. Ahogy azonban tért hódított a szarvasmarha-tenyésztés — és ez a 80-as évektől számítható —, a vidék állattenyésztésében úgy szorult második helyre a lótartás. A lótartás jelentősége rö­viden abban foglalható össze, hogy a nagy lábas jó­szágok tartásában, takarmányozásában, gondozásá­ban már elegendő tapasztalat halmozódott fel. Ennek is, tulajdonítható, hogy röpke két évtized alatt a szarvasmarha lett a favorizált állat a Kapós völgyé­ben. Nem szabad azonban azt sem figyelmen 'kívül hagyni, hogy a szarvasmarha-tenyésztéssel egyidőben megindult a lóállomány fajtaátalakulása is. Ahogy a tejtermelés nőtt és a szürke magyar marhát kiszorí­totta a tarka állomány, úgy csökkent az ökörtartás le­hetősége. Ez természetesen visszahatott a mezőgazda­ság állati vonóerejére is; a gyors mozgású, meleg vé­rű lovak már nem voltak olyan kelendők, mint koráb­ban, mert a föld megművelése egyre nagyobb igé­nyeket támasztott, ez pedig a nagy testű, hideg vérű lovak beáramlását idézte elő. A századforduló idején már észlelhető a folyamat. A muraközi és belga mé­nektől származó tiszta vérű vagy keresztezett egyedek kezdik elfoglalni a meleg vérű lovak helyét. E helyen újólag rá kell mutatni, hogy az egymással érintkező vidékek között hogyan vándorolták a nagyobb igénye­ket kielégítő új állatfajták. A tarka marhák kétségte­lenül Tolna megyéből jutottak a somogyi Kapós völgy­be, viszont a hideg vérű lovak a somogyi Kapós völ­gyéből jutottak át a szomszédos Tolna és Baranya megyékbe. Arról nem is szólok, hogy mikor a nagy ke­reslet következtében a bonyhádi tájfajtát a kivásárlás veszélye fenyegette, akkor a kupeckedő parasztte­nyésztők a korábban átvándorolt bonyhádiakat visz­szavásárolták és adták el mint völgységi marhát. így aztán elmondható, hogy az egész Kapós völgyének állattenyésztésében nemcsak a termelési körülmények,

Next

/
Oldalképek
Tartalom