Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Történelem - Lóczy István: A balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti áttekintése, különös tekintettel a déli partra.
328 LÓCZY iSTVÁN 1868-ban Siófokon 100 kereskedő család lakott, s köztük Olaszországból, Horvátországból, Angliából származó idegen kereskedők is voltak. A főleg Pestről és Somogyból érkező fürdővendégek száma egyre nő, s mert kevés a férőhely a forgalomhoz viszonyítva, egyesek Kilitiben foglaltak szállást, ezért közlekedtettek rendszeresen Siófok és Kiliti között társaskocsikat. Siófokon végül is új kávéházat építettek, a régit renoválták és több nagyobb kiterjedésű építkezésbe kezdtek, mert „évről évre jobban felkarolva, már tavaly is annyira látogatva volt vidékről, sőt még külföldről is", A piac és az étkezés is olcsóbb lett, s „így nincs, ami a vendégeket visszatartja". Siófok és Füred között megkezdődött a versengés. Siófok eléri, sőt a századfordulóra el is hagyja Füredet. Keszthelyen nincs annyi vendég, mint amennyit várnak, Siófokon a fürdővendégek száma naponként gyarapodik, Füreden „A szállások mind lefoglalván nincs egy árva zug lakó nélkül s még a parkba, sétatérre is jut éjjeli vendég ... A vendégeket még mindegyre szállítja a Kisfaludy gőzös". 36 Füred tehát nagyon keresett fürdőhely. Négyszer, ötször annyi vendég érkezik, mint a távozók száma. Ezért kevés a szállás. „A vendég savanyúvizet, savót iszik, fürdik, kúrát csap, s midőn estve ágyról kellene gondoskodnia, a park lócáin vagy az új sétatéren keres mencshelyet." 37 Végül Füreden is megkezdődött az építkezés: az ófürdőt lebontották, s felépítették az új fürdőházat (1868 október). 1869 tavaszán Füreden még nagyobb építkezések kezdődtek, Siófokon élénk a vendégjárás, s a kényelem biztosítására is nagyok az ígéretek. „Siófokon is nagy az építkezés. Siófok versenyezni akar Füreddel?" 38 A következő néhány idézettel érzékelhetőbbé kívánom tenni Füred és Siófok versenyfutását, s egyben a fejlődés ütemét is: Balatonfüred 1869-ben „Hogy még nem érte el európai hírét, mert az apátok és az uradalom akadályozták azt . . . Balatonfüreden 700 személy fordult meg ezelőtt egy hétig." 39 „Az idény nem is olyan víg, mint szokott lenni, hanem azért van sok férjhez adandó szép leány, de kevés a vőlegény. Anna vigalomkor ez a vendégkoszorú majd egészen pusztul ... az országgyűlés elnapolásával sok vendéget várnak Pestről ... A savó azért fogy; a színház látogatatlan, s a kávéházak füstjében . . . aszalódnak ... a szálláshiány okozza, hogy a vendégek nem mernek nagyobb számmal jönni . . . volna ma 100 szobája Fürednek, mind elfoglalva volna." (Meleg idő volt.) „Kedves sétánk a Balaton-part, minden felé élő és nyíló virág . . . egészen paradicsomi kéj, míg tárcádhoz nem kell nyúlni." /l0 A siófoki strand az 1880-as években (egykorú metszet). — Strand von Siófok, im Jahre 1880 (gleichzeitiger Stich). 36. Somogy. 1869. IV/27. sz. 37. Somogy. 1869. IV/29. sz. 38. Somogy. 1870. V/17, sz, 39. Somogy. 1870. V/23, sz. és 26. sz. 40. Somogy. 1870. V/26, sz.