Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Recenzió - Bakay Kornél: Z. Vana, Premyslosky Libusin, 1973 - Mesterházy Károly: H. Freisinger, Studien zur Archäologie, 1971-1974
RECENZIÓ 287 18 földbemélyített ház és a hozzájuk tartozó 10 gödör maradványait sikerült feltárni. A nagyjából téglalap alakú házak átlagosan 50 cm-re mélyedtek a talajba. A tetőszerkezetet tartó cölöpök elhelyezkedése teljesen szabálytalan volt, rekonstrukcióra nem adtaik 'lehetőséget. A házaik fala agyaggal tapasztott vesszőiből (készült (5. és 16. ház). A kemencék mindig a ház egyik szögletén helyezkedtek el. Két fajtájúikat lehetett megkülönböztetni : vagy mészkőből és másodlagosan felhasznált római téglából épültek, vagy mészkő, vessző és fű alkotta az agyaggal összetapasztott elemeket. A kemencék száját belülről egy nagyobb kő zárta ©I, melyet akkor (lehetett megfigyelni, ha a kemencéik falának alsó része még állt. A házaik és gödrök anyagából orsógombok, szövőszéknehezékek és vassalakrögök kerültek elő, és természetesen kerámia, melynek alapján a IX. század második félére és a X. század elejére lehetett keltezni a falu fennállásának idejét. Somrnereinben e lelőhelytől délre egy km-re avair temető került elő. Felitűnő, hogy a telep és temető kerámiája teljesen különbözik egymástól: más az anyag összetétele és az edények készítési technikája is. A szerző megállapítása szerint a falut lakói elhagyták, elpusztításra utaló nyomok nem kerültek elő, így nem hozható kapcsolatba a magyarok háborús 'tevékenységével. A szerző részletesen foglalkozik a kerámiával! való keltezés lehetőségeivel. Az edénykészítés négy fajtáját figyeli meg: 1. forgatható alátét segítsége nélkül, 2. forgatható alátét segítségével, 3. forgatható alátét és formázófa segítségével, 4. kézi korongon készült edényeket különböztet meg. Az első készítési módinak három változata lehetséges: a) az edényforma kinyomkodása az agyagcsomóból, b) hurkatechnükás falépítés, c) a fal zónás fölépítése. E technikák egyidejűleg élnek egymás mellett, 'leggyakoribb a b) alatt említett változat. A második készítési mód inkább feltevés jellegű, de fejlődiéstörténetileg fel kell tenni létezését. A fejlődés további fázisát a formázófa megjelenése jelenti. Az ilyen tecnikával készült edényekről írja a korábbi irodalom ,,az edény felső harmada korongon készült". Legjellemzőbb vonása a profilok szögletes kialakítása.. A kézi korongon készült edényekre egyebek melllett az a legjellemzőbb, hogy a profilok (lekerekítettek, nem élesen szögletesek. A szerző megállapítja, hogy a IX-X. századi és általában a szláv kerámia keltezése a készítési technikára épül. Ezáltal a tipológiai sort időrendi soriként fogadják el (J. PouI i к, V. Hruby). A maga részéről úgy véli, hogy helyesebb volna falusi és városi kerámiáiról beszélni, a városin egy fejlett, speciális kézművességet értve. Ezért néma formai, sem a díszítésbelli jellegzetességeidnek nem tulajdonít elsőrend ű keltező értéket. A formai jegyek közül csupán a profil kiképzésének tulajdonít jelentőséget, mert az a készítési technikával kapcsolatos. Az erősen kihajló, szögletes perem feltűnését P о u I i к ka I és H r u b y va I egyetértve 800 körülire teszi. A díszítést illetően az a véleménye, hogy a bulla m vonalköteges díszítést a bekarcolt vonóidíszítés váltja fei, amely melllett a párhuzamos vízszintes vonalköteg is gyakori. Pontos keltezésre azonban a díszítés nem ad lehetőséget, még a szájperem díszítésének szokása sem. Részletesen foglalkozik a fenékbélyegek 'kérdésével is, de pozitív megoldási javaslatot nem tud adni A sommereinii kerámia bon két fokozatot különböztet meg. Alapja a technika. Az első fokozatban a legfejlettebb technika a formázófa használatára utal, a másodikban a kézi korong használata a megkülönböztető jegy. A sommereini kerámia, ill. a házak keletkezésében egy XII. századi réteget is megfigyelhetünk. A 3. sz. ház anyagában párhuzamos vonalakkal karcolt és vállán körömbenyomkodással díszített cseréptöredékek is vannak. A szerző ugyané házat későbbinek mondja, de még a X. században elpusztultak. A többi ház IX—X. századi, és szerintünk a lakosság elköltözése a magyarok megjeleniésével magyarázható. A nagyon egyszerű összesítő térképről laza, szórt településszerkezet rajzolódik ki. Árkok nincsenek, s ez feltűnő. A szerző a kerámia anyagot házak szerint elkülönítve közli, de csak rajzos tábláikon. így a táblákon csak a kerámia formai elemei tantil:mányozhaták. A munka harmadik fejezetét „az Enns és a Wienerwald közötti" grófság 9—10. századi sírleletei alkotják. Az egész kötetnek ez a fejezet alkotja a gerincét, ennek alapján tesz településtörténeti megfigyeléseket. Negyven lelőhely anyagát írja le és adja rajzos táblán. Egyes lelőhelyek anyaga, mely eddig kiadatlan volt, néha több éven át került elő. Van közöttük 1827-ben előkerült is, többségük azonban az utóbbi évtized nagyarányú földmunkái során talált szórványleletét, vagy teletmentő ásatás eredményeképpen ikerült múzeumba. A temetők a folyók alsó tenraszán fekszenek, észak-dél irányú kiterjedésűek. Ahol a sírok száma jelentős, pl. Fittenben, sorosságra való törekvés látszik, és nemzetségi csoportok is kirajzolódnak. A temetőkön belül nem találtok bizonyítékot központi áldozóhelyre, templomra, sem kerítésre. A sírok tájolása nagyrészben nyugat-keleti, de egy temetőn belül is nagyon változatos. A temetők egyrétegüek, a gazdagabb sírok mélyebbek. Gyakori a jól megfigyelhető fakoporsó. A vázak fekvése háton fekvő, nyújtott, a kezek vagy a test mellett, vagy a medencén fekszenek. Két esetben jobboldali zsugorított helyzetű vázat is találtak. Előfordulnak kettős- ill. utántemetkezések. Gyakori az ételimelléklet. Kecske vagy juh medence máshol kecske vagy juh humerus a leggyakoribb mellékletül adott testrész, a legtöbb sírban azonban tyúkcsontok vannak. Sok sírban találtok tyúktojást. Ugyanakkor ritka a sertés és marha húsának mellékletül adása. Viszonylag gyakori a kecske vagy juh koponyáját a sírba tenni. A szerző itt avar párhuzamokra hivatkozik. Még jelentősebb az a híradása, hogy több sírban marhakoponya részeit találták a szarvakkal együtt, Pittenben egy sírban ötöt is, melyek részben a koporsón, részbein körülötte feküdtek. Ilyen temetkezésekeit említ Tulln, Potteobrunn, Eggendoirf, Mübling, Unterhalheim, Wartmaninstetten lelőhelyekről és hivatkozik Sopronkőhidára, Besenyőre és a Sopron— Présháztelepi párhuzamra. A lelőhelyek sorát kiegészíthetjük a visegrádival. A szerző e sírokkal kapcsolatban elveti Török Gyula sámánfaimiilia temetkezéséről szóló elképzelését. Vallási jelenség szimbólumainak tartja a morbakoponyákat: a szarvaikban a rombolás és egyben a •rombolás ellen irányuló szimbólumot lát, melyet a maszkos szörnyek elleni egyházi tilalommal hoz kapcsolatba. Szám szerint leggyakoribb melléklet az edény. A kis favödrök helyét vasalásuk jelzi. Ritkábban előkerülő mellékletek a sarlók, csiholok, orsógombok, és részben ide sorolja a koporsókiapcsdkat is a szerző. A mellékletektől elkülöníti a viselet tartozékait és az ékszeréket: a fej, a nyak, a kéz és kar ékszereit. A nyak ékszerei 'közül kitűnnek a Langenschönbiohl-i temető s-végű hajkariikái és korongos csüngői. Rendkívül figyelemreméltóak az avar övgarnitúrák részei (Erla, St.-Andrä a. d. Traiisen), a többszörös s-végű hajikairiikák (Pottenbrunn, Unterwisterwitz), melyekről az a véleménye, hogy az avarok között alakult 'ki. Fontosak számunkra a bordázott pántgyűrűk, a spiralesüngős és bepödört végű karikák, és az s-végű hajkorikák. Ez utóbbiak számos lelőhelyről ismerték (Zwentendorf, Langenschönbiühl, Pottenbrunn, Wiesel burg, Herzogenburg). Az egyszerű s-végű hajikarikákat a X. századra keltezi, bár szerinte a pottenbrunni 7. sír alapján már a IX. század második felében léteznie kell e típusnak, A fegyvereik közül leggyakoribb a lándzsa, ritkábban kard, sax, harci balta és köpüs nyílhegyek is előfordulnak. A kerámiában három típust különböztet meg: a durva kerámiát, melyet a morva (kutatók (J. P о u I i k) hatósára tiszai típusnak is nevez, a finom kerámiát (dunai típus), és a graifitos anyagú kerámiát. A leletanyag keltezésére egy esetben II. Boleslav (+999) pénze ad lehetőséget (Zwentendorf). Különben a leletek relatív időrendjére támaszkodik (spiráíesüngős катокок, pántgyűrűik, többszörös és egyszerű s-végű hajkarikák, avar jellegű ékszerek és övcsatok relatív időrendjére). A relatív időrend alapján három csoportot figyelt meg. A legkorábbi csoportot a 800 előtti vagy körüli avar jellegű ékszerekkel keltezett réteg jelenti; 800—825 közé tehető. A második csoport vagy fázis 825 és 875 közé tehető. Ide tartozik a sírleletek legnagyobb része.
