Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Tanulmányok - Együd Árpád: Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga (adatok a somogyi regöléshez)
CSODATÉVŐ SZARVASNAK EZER ÁGA-BOGA 83 A regösénekek struktúrájával Sebestyén Gyula sokat foglalkozott. Az általa megállapított szerkezeti felépítést a moi szövegeink nem követik, helyesebben ezek a töredékeik - a még viszonylag hosszabbak Is - improvizál tan, sor- és strófakeverten kerültek elő adatközlőink emlékezetéből. Legtöbben a „Haj, rege rata, Ez újesztendőbe", vagy Adjon az Úristen Ennek a gazdának" általánosan ismert sorai után találtak rá az egyes szakaszokra, amelyeket gyakran fel-felcserélve mond el egy-egy adatközlőnk. Néhány énekesnél be kellett indítani a kezdő sorokat, s utána már jól 'belelendültek az ének-szöveg elmond ásóba. Akadt olyan is (pl. Tislérné), aki halvány emlékezetének gondolatait abban a pillanatban igyekezett versformába kényszeríteni, ami természetesen csak döcögve, egymáshoz nem mindig illő, 'tört sorok elmondásával sikerülhetett. Volt, akinek az egyes szakaszok első sorát vagy szavát kellett csak elkezdeni, és utána jól tudta folytatni a megfelelő versrészeket. Érdemes kitérni a vörsi és zsitfai változatokban szereplő „két kis gerén" (görény) — soraira. Ennek szerepét-értelmét nem tudták magyarázni előadóink. Feltételezhető két lehetőség : régebben a regölés toldalékaként a'kkor mondhatták, amikor nem kaptak ajándékot a regös-gyerekek, s így a „tikólba" kívánták a baromfit pusztító vérszívó állatot (lásd más változatát a tapsonyi regös-szövegnél); a másik féltevésünk az, hogy egy ősi kultikus-maradvány kombinatív alkalmazása ez a szöveg, melynél a fognak (csontnak) bajelhárító szerepe maradt meg ezidelg. (Lásd a régészeti ásatások s ír mellékletei között talált csontok és fogak (kultikus fudkcióját). Dolgozatunk első fejezetének végén hadd említsük meg még a legutóbb, Ádándró'l előkerült regösénekün'ket. A „Hét örök, régi törvény" nyilvánvalóan azt az ősi szokást idézi, amelyről a Sebestyén-féle legrégibb izövegek 'is említést tesznek a „rőtt, rétt" (sültpiros) örkörrel kapcsolatban. A mi szövegünlk „hét"(ökör) (kifejezése nyilvánvaló romlás az eddiig ismert szövegékhez viszonyítva (bár magam hajlamos vagyok a „régi törvény" hetes számának egyéb kultikus vonatkozást tulajdonítani). A 3. strófa szintén a legrégibb strófaszerkesztés jegyeit mutatja a maga sorismétlő formáival. A már többször említett sámán (regös) öltözékre történő utalás szép sorait olvashatjuk az utolsó szakaszban. Első fejezetünket azzal a megjegyzéssel zárjuk, hogy feltűnően sok a nő-adatközlőnlk, akik jól tudják a regösénekeket (akadtak olyanok is, akik esetenként jobban el tudták mondani, mint az egykor regölő férfiak). 21. SEBESTYÉN 1902, 12. 22. BAKAY K„ Scythyan Rattles in the Carpathian Basin and their Eastern Connection. Bp. - Amsterdam 1971. AHOGY A RÉGÉSZET LÁTJA Visszatekintve Sebestyén Gyula „Mithraskultusz és római légió" koncepciójára, az a meglátásunk, hogy levezetésének komplikált és erőszakolt magyarázatai ma már nem teljesen elfogadhatók. Ismeretes, hogy szinte minden (ázsiai) népnek volt nap- és terimészetkultusza, ősé létében mágiája, totemállata, majd sámánhite, elleniben nem volt tudományos „zodiáikus ismerete". Sebestyén maga is érezte következtetéseinek sántaságát, amikor így nyilatkozik: „Azon, hogy a szarvas és a biloa a téli napforduló idején együtt szerepel, még ma se lehet eligazodni addig, amíg ki nem derül, hogy a szarvas tényleg olyan zodiáikus állat, mint a bika volt". 21 E kérdésre is a régészeti kutatásoktól remélhetünk feleletet. Regös-témánkhoz kapcsolódó régészeti, történelmi összefoglaló művek Iközül leghasznosabb könyvnek tartjuk В a (k a у К о r n é I 22 és Dlenes I s t v á n 23 munkáit. Tévedés lenne azt állítani, hogy honfoglalóink teljes egészében, az ősi sámánhit követői voltak, de az is hiba lenne, 'ha ellenkezőjeként azt állítanánk, hogy régi hitüknek minden nyoma eltűnt. Ma már jól tudjuk, hogy eleink már a 900-as években — legalábbis a vezető réteg egy része — «megismerkedett a keleti kereszténységgel, amelynek hatása lehetett a (köznépre is. A teljesebb kép megrajzoláshoz tartozik az is, hogy a 'kalandozásokban résztvevő magyarságot nem holmi vándorolgató-koborló nomád népnek szabad tekinteni, hanem olyan fejlett állattenyésztő népnek, amely a VII. századtól közel kétszáz évig a fejlett Kazár Birodalom keretében élt, s nem túlzás, ha e körülményeket préfeudális gazdaságii-társadalmii állapotnak tekintjük. Hasonló állapotról tanúskodnak a honfoglaláskori temetőfeltárások. 24 A fejedelmek, nemzetségfők különböző szolgálattévőkkel vették körül házukat, s egy-egy nagyúri szálláshelyen nemcsak a szolganépeket, őröket, hírvivőket találjuk meg, de az ősi hitvilágnaik e körülményékhez szükségszerűen alkalmazkodó sáimán-táftos alakjait, továbbá — jobb kifejezés híján — regöseit is. Itt kitérek azokra a téves 'következtetésékre, amelyek falkláfkörökben itt-ott kezdenek eluralkodni, (miszerint a magyarság körében nem is alakulhatott ki jelentős költészeti tevékenység, s legkevésbé valamiféle regöshagyoimány, vagy éppen mitikus énekforma a folytonos „kóborlás" miatt. Bizonyos, hogy a honfoglaló magyarság körében még éltek olyan énekesek (regesek), akik vezéreik dicséretét, őseink nagyságát zengték, vagy éppen a ház népét köszöntötték ünnepi alkalmakkor. 25 Más kérdés természetesen az, hogy ezek az alkalmak és szokások miként módosul23. DIENES I., A honfoglaló magyarok. Bp. 1974, 7-85. 24. DIENES I., i. m. 11-26, 42-66. 25. KARDOS T., Középkori kultúra, középkori költészet. Bp. 1954.