Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Évi jelentés - Szuhay Péter: Néprajzi gyűjtések Babócsa környékén
ÉVI JELENTÉS 1974-75. 313 nál a föld nagysága megengedte az önállósulást, majd az önállósulást követte a gyermekek számának csökkenése a megszerzett föld egybentairtásának érdekében. Ha a horvátok horvát és magyar nyelvű rokonsági és megszólítási terminológiáit vizsgáljuk, szembeötlő egy éles különbség. Míg a horvátban csak tegezés van (apa-fiú, férj—feleség, anyós—meny között), addig a magyar nyelvben érzékeltetik a családban meglévő hierarchiát. A horvát nyelv a rokonsági elnevezésekben más rokonsági rendszert jelez mint a magyar: ugyanannál a közösségnél. A nagycsaládi öröklési szokásának egyik jellegzetes eleme volt az ún. menyecskebirtok. A 'menyecske földhozományának teljes vagy részleges jövedelmét megtartotta s ebből költhetett magára és gyermekeire. A menyecskebirtok rendszere már a családszervezet felbomlását jelzi. Újnépen és Babócsán vizsgáltuk részletesebben az építkezést. Ügy tűnik, hogy a lakóházak történeti fejlődését illetően (igen éles eltolódás van a két község között. Néhány szóban már utaltunk arra a különbségre, (gazdasági helyzet, nagycsalád-kiscsalád fejlődés), ami e két falu között megvan. Újnépen négy datált lakóházat is találtunk, melyek 1851—68 kört épültek. Az építési dátum mindig az első szoba gerendáján látható. Háromosztatú, szabadkéményes (mászókéményes) boltíves konyhájú, pitaros házak ezek. E formát, tehát a szabadkéményt a múlt század második felében már általánosnak kell tartanunk. Az ebben az időben készült baibócsai lakóházak ha alaprajzban meg is egyeznek, de a tüzelőberendezést tekintve régiesebb formát őriznek: a füstöskonyhát. Az ilyen háromosztatú házak helyiségeinek ajtói mind a pitvarra nyíltak. E típusnak későbbi továbbfejlődése a négyosztatú, két füstöskonyhájú ház, s mindkét forma általános lehetett még a századforduló után is. Az eddigi adatok tükrében valószínű, hogy a kettéosztott konyhájú ház a nagycsalád felbomlásával függ 81. Baromfiéi Baibócsa környékéről. — Geflügelhaus von der Umgebung von Babócsa. össze. Egy másik lakóház-alaprajz eltér az előbbi típustól. Ez is háromosztatú, de hosszú - azaz végig pitaros — s innen nyílnak az ajtók. Talán ez a legrégiesebb forma a múlt század végétől nem is igen készült ilyen ház. Tárgyi emlékeire is csak a környező falvakban bukkantunk. A konyha szintén füstös, s miként a szabadkéményes és a kispitaros (csak a konyha előtti) — füstöskanyhás — típusban a szoba fűtése itt is szemeskályhával történt a konyhai kályhalyukon keresztül. Az építkezés technikája szintén hasonló lehetett, de itt is a két falu közötti fejlődés eltérésére kell utalnunk. Az újnépiek előbb térnek rá a vályog és téglafal rakására tégla tornácoszlopokkal, valamint a csúcsfalas (nyeregtetős) utcai homfakzatki képzés re, míg a babócsüak tovább őrzik a favázas, learóvtul rögzített falú, kontyolt, zsuppos házat. 82. Női hajviselet Babócsa környékén. — Frauenhaartracht in der Umgebung von Babócsa. A népviselet szerkezete községeinkben a múlt század második felében — az olcsó gyári anyagok megjelenésével — már egységesülhetett és közelíthetett a polgári divathoz. A vászon felsőruhák eltűnése hamarabb megtörtént, mint a jobbmódú, hatalmas házivászon készletekkel rendelkező községekben. A bőrruhák használata sem igen élt már a század elején. A horvát nők viselete hasonló a környező katolikus magyar községek asszonyainak ruházatához, és lényegesen eltér a Lakácsa környéki horvát táji kulturális csoportétól (szabás, alapanyag, díszítés). A kisebb egységen belüli eltéréseket gazdasági illetve vallási különbségek okozhatják. Pl. a ,,sáími" nevű női konty (kép) főieg a katolikus lakosságnál figyelhető meg, míg a főkötő csak a reformátusoknál. Parasztasszonyaik kezén a XIX. század második felében kivirágzott mintás szövéskultúra a Belső-Somogy központi részének paraszti szövésével lényegében rokon (funkció, szabás, díszítésminták, színek), de kissé szegényesebb. A Babócsa környéki horvát falvak szobabeli textíliái a helybéli, illetőleg környező magyarokéval nagyjából azonosak, míg a Lakácsa környéki horvátokétól jelentős vonásaiban eltérnek. A táplálkozás rendszere alapvetően nem tér el egymástól a vizsgált helységekben. Fő ételük a kukoricás kenyér, különböző kukoricás ételek, levesek. A lepény többféle fajtáját is ismerik. A gazdagabb falvak étkezése változatosabb, míg a szegényebb községek táplálkozása és főzési tudománya szinte szegénynek mondható: kevés hús, zsír, főként olajjal való főzés, gyűjtögetett növények nagyobb szerepe. A horvátok és magyarok azonos ételeinél terminológiai eltérésekre kell utalnunk, hisz a horvátok talán a táplálkozás terén őrizték meg legjobban régi elnevezéseiket, s ezt ma is aktívan használják (mazanica, lice, pletenyica). Egységesen három fő étkezéses rendszerű terület ez a századfordulón. Mint már utaltunk rá, a különbségek a folklór területén sokkal szembetűnőbbek. Az eltérés elsődlegesen nemzetiségi különbségekből adódik. Ez leginkább a népszokások