Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Recenzió - Bakay Kornél: Z. Vana, Premyslosky Libusin, 1973 - Mesterházy Károly: H. Freisinger, Studien zur Archäologie, 1971-1974
28Ó RECENZIÓ war ein Grossteil dieser Gräber ausgeraubt. Wir halten es für besonders bedauernswert, dass sich keiner von den Autoren mit der Frage des Grabraubes befasst, obwohl das Gräberfeld von Homokmégyhalom zu 19,7 0 /o, dasselbe von Szebény I zu 15,5%, dasselbe von Szob zu 10,5% dasselbe is Tiszaderzs zu 22,1 %, das Gräberfeld II von Kiskőrös zu 28,5% und Kiskőrös III sogar zu 70% ausgeraubt waren. Kaum gestört waren die Gräberfelder in Dévaványa und Pilismarót. Dos Gräberfeld von Visznek lieferte zweifelsohne stratigraphische Angaben von entscheidender Wichtigkeit in bezug auf die awarisch-ungarischen Beziehungen und Gyula Töröks Feststellung kann als bekräftigt angesehen werden, wonach das Gräberfeld in Visznek auch zu der Zeit der ungarischen Landnahme ununterbrochen benutzt worden sei! Die Einschätzungen der Autoren sind umsichtig und sorgfältig, doch sie beruhen auf dem ziemlich unsicheren Boden der Typologie, besonders was die Chronologie betrifft. Für die Ausschaltung „unklarer Momente" kann man gerade in Verbindung mit der Analyse des Gräberfeldes von Visznek ein Beispiel sehen. Da dort Perlen von sog. frühawaranzeitlichem Typ in Begleitung von melonenkernförmigen Perlen sog. spätawarenzeitlichen Typs vorgekommen sind, erklärt unser Autor: „auf diese Weise haben sie keine chronologische Beweiskraft mehr". (S. 343) Niemand hat das Recht, einen Forscher zur Verantwortung zu ziehen, warum er zu diesem oder jenem Ergebnis gekommen ist und weshalb er keine anderen Schlussfolgerungen gezogen hat. Dieses Buch jedoch, das einen imposanten Umfang aufweist und auch sehr inhaltsreich ist, ist keine einfache Studiensammlung, sondern es ist von viel grösserer Bedeutung. Dieses Buch stellt ein wertvolles Quellenwerk der Forschung der Awarenzeit dar. Im Hinblick darauf darf man vielleicht doch die Frage stellen, ob die Kapitel mit den subjektiven Einschätzungen zu Gunsten des objektiven Dokumentationsmaterials vielleicht doch etwas hätten abgekürtz werden sollen. Kornél Bakay Zdenek Vana: Premyslovsky Libusin. Proha 1973, 99. o., 42 t. A Csehszlovák Tudományos Akadémia gondozásában megjelenő „Paimátniky nasi minulosti" sorozat hetedik kötete ez a könyv, amely egy különös régészeti lelőhely feltárásáról ad összefoglaló képet. A Prágától alig 30 km-re fekvő monumentális erődítményről 800 esztendőn keresztül nem vették tudomást. A XII. század elején már romokban heverő várat csak 1835-ben fedezték fel a régészek, amikor Kalma von Jätheinstein megkezdte a vár feltárását. J. L. Pic és J. Böhm nagyarányú ásatásait 1966-1971 között Z. Vana és J. Kabát fejezte be. A hatalmas várat egy 60 m-ire kimagasló sziklaorom csúcsán építették feli. A természetes védettséget sáncokkal fokozták. Az erődítmény 10,8 hektár területet foglal el. Történeti szerepéről nem sokat tudunk, bár prágai Kozma — aki 1045—1125 között élt — krónikájában említést tesz róla: a fiatal, de kiváló és böios Libuse egy hatalmas várat építtetett az erdő melllett, amely Smeoma faluig húzódott, s amelyet a saját nevéről Libusin-nalk nevezett el (Mon. Ger. historiée II. Berlin 1923.) A vár kutatásának az ad különös jelentőséget, hogy az erődítmény védelmi berendezéseit rendkívüli alapossággal tárták fel. Nemcsak Csehországban, de Közép-Európában sincs sok párja. A szerző 5 metszetrajzot, 26 fotót és 3 rekonstrukciós rajzot tett közzé a isánc- és falkutatásokról. A ma Magyarországon folyó, hasonító korú (X—XII. századi) ispáoságii várak ásatásainál (Szabolcs, Somogyvár) igen jól hasznosítható tapasztala tóikat szerezhetünk ebből a könyvből. Az erődfalak és a sáncok szerkezete nem egységes, hanem mindenütt az adott terepviszonyokhoz és a rendeltetéshez igazodik. A sáncfalat kemény bazaltból szárazon rakták össze oly módon, hogy a kőfal belső oldalán, a faltól nagyobb távolságra cölöpökkel megtámasztott deszkasort húztak, majd a közbülső részt földdel töltötték ki (26. oldal). A falvastagság 1—4 m között váltakozott. Építettek azonban egyszerű kőfalakat, anyagiba ágyazott bazaltfalaikat, sőt ideiglenes jelleggel sövény általi közrefogott döngölt földsáncot is. Ez az erődfail-építési mód Csehországban a IX—XI!. század közötti időre volt jellemző, amint erre Levy Hradec vagy maga a prágai vár Is jó példa. Külön figyelmet érdemelnék a kapuszerkezetek, amelyeknél két típust lehet megkülönböztetni (28. oldal). Egyetlen középkorkutató számára sem közömbös kérdés az, hogy egy monumentális objektumot, legyen az vár, erőd vagy kolostor, mennyi építőanyag segítségével tudtak felépíteni és az építkezés mennyi időt vehetett igénybe? A szerző kísérletet tett ezeknek a számításoknak az elvégzésére, s arra az eredményre jutott, hogy napi 8 órai munka mellett, 1 köbméter terméskövet vagy 0,26 köbméter megmunkált fát vagy 1,5 köbméter felhúzott .sáncfalat véve alapul, 100 munkás 246 nap alatt, tehát tavasztól Őszig felépíthette a libusini várat. Az ásatások során előkerült leletek közül feltétlen kiemelkedik az a 18 kőlap, amelyre egykor lovakat, il óvásokat vagy kusza vonalakat karcoltak; a szerző azonban alig foglalkozik ezekkel a lapokkal (59-61. oldal), holott ezek korántsem ismeretlenek a szakirodalomban. Nem érdektelen totón utalni arra, hogy téglára és kőlapra karcolt lóábrázolások eléggé nagy számban ismertek Szarkelből (v. Ö. V. I. ARTAMONOV: Isztórija Chazar. Moszkva 1962.) és a szaltovó-majácki kultúra erődített telepeiről Is, pl. a majácki gorogyicséből (V. I. ARTAMONOV: MJA-62 (1958) 46-47; Sz. A. PLETNYOVA: Ot kocsevij к gorodam. Moszkva 1967.) Ezeken a kőlapokon azonban nem egyszer török nyelvű feliratok is vannak. Ha már most figyelembe vészük a szerző időrendi következtetéseit, azt látjuk, hogy Libusin vára a VIII—'X. században épült, ugyanabban az időben tehát, amelyből a példaként kiragadott figurális díszítésű leleteket is ismerjük. Ily módon nem bizonyos, hogy a libusini karcolt díszű kőlapok későbbiek lennének a IX. századnál. Nem tudjuk, kik és milyen célzattal helyezték el ezeket a kőlapokat a vár belső sáncának délnyugati támfalában, illetve a délkeleti kapu bástyafalában? Bakay Kornél Herwig Friesinger, Studien zur Archäologie der Slawen in Niederösterreich. Mitteilungen der Prähistorischen Kommission der österreichischen Akademie der Wissenschaften, XV. és XVI. kötet, Wien 1971-74. 28 kép, 42 tábla, 2 táblázat, 12 lelőhelytérkép és 1 helyszínrajz. A IX—X. század településtörténetének Ausztriában is elsőrendű forrásává vált a régészet. A szerző már egy évtizede közölni kezdte a fontos, de kiadatlan anyagokat (Beiträge zur Besiedlungsgeschichte der Nördlichen Niederösterreich 9—11 Jahrhundert. I. AAu 37 (1965) 79-114.; II. U. o. 38 (1965) 44-85.). Jelen műve nemcsak egyszerű leletkataszter, hanem a teljes közreadott anyag sokoldalú feldolgozása, melynek a terület tőlepüléstörténete alkotja összefoglalását. Az első fejezet a IX—X. századi leletek rövid kutatástörténetét tartalmazza. Megtudjuk belőle, hogy 1854-ben még romai kor előttinek határozták ímeg a köttlachi sírieleteket. 1891^ben M. Much a szláv soros temetők körébe sorolja a sírokat, majd P. R e i n e с к e adja a helyes keltezést a IX. századra, és megállapítja, hogy a köttlachi típusú leletek karol ing koriak. A következő fontosabb összefoglalást 1943-ban R. Pitt i о n i adja közre. Az egyes tájegységek leleteiről 1962-ben A e . К i о i b e r és E. В e n i n g e r, 1963-ben W. M о d r i j a n , 1966-ban H. M li t s с h a-M ä r h e i m ad településtörténeti értékelést. A második fejezetben a Lajta melletti Sommereinben végzett 'leletmentő település ásatás anyagát dolgozza fel. A földmunkák során féldúlt területen a korábbi neolitikus, római és longobard települések, ill. településnyomok mellett
