Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)

Tanulmányok - L. Imre Mária: Varga János kadarkúti faragópásztor.

140 L IMRE MÁRIA gyűrűszerű domborulattal illeszkedik az aljához. A fokos felső részénél csupán karcolás, fekete-piros festékes bedörzsöléssel - díszítménye „gömbölyű virág". Domborúfaragás, a bot szárán felül: őzsirózsa és szalmavirág. A figurák karcoltak. H: 91 cm. A fej szélessége: 16 cm. Varga János tulajdona. (XI. t. 7.) 24. Agancstartó — cseresznyefából, kb. 1946-ból, domborúfaragás. Oldalnézetből szembeforduló szarvasfigura áll, alul két összefonódó tölgyág között. V.o. a 12. sz. kendőtartóval. H: 33 cm, sz: 20 cm, Varga János tulajdona. 25. Pásztorfigura fenekelt ujjú díszes csattal záródó cifraszűrben juharfából. Karcolásos és spanyolozott technikával készült. Szűrmintái zöld és piros festékkel színezettek. A szűrgallér alatt kacskaringós V. J. monogramm. A pásztor fején pörge, sodrott zsinóros kalap, lábán rámás csizma. Kb. az 1920-as évek végén készült. V.o. 3. sz. sétabot. M: 17 cm. Magántulajdonban. (XII. t. 4.) 26. Pásztorfigura juharfából, öltözete ugyanaz, mint a 25. sz. figuráé. Kalapján makk. Egyik keze kinyúlik a szűr alól, ebben kampót tartott - (ez elveszett). Szűrjenek mintázata félkész állapotban, csupán ceruzával előrajzolva. Fejformáját illetően a „szakcsi legény" rokona. Haj- és arcmegoldása aprólékos, részletező. H: 21 cm, magántulajdonban. (XII. t. 5.) 27. Karikásostor nyele szilvafából. H: 42 cm. Mintája domborúan faragott muskátli és őszirózsa. Varga János tulajdona. 28. Hit-remény-szeretet tábla egy szívbe faragva. Anyaga cseresznyefa. Készült 1967-ben. Első változatát a Vatikánba küldte. Jelképnek szánta, régi magyar pásztoremberek hódolatául. „Minden érzésömet belefaraktam." Díszítése muskátli, őszirózsa stilizált indái között két szív. Középen karcolt, festett kereszt, alul piros-zöld festékes bedörzsöléssel készült szalagdísz. Felül a kereszt, karikán illeszkedik a szív közepéhez. Alul ugyancsak karikán kapcsolódó horgony, nemzeti színűre festve. H: 45 cm, sz: 30 cm. Varga János tulajdona. DÍSZÍTŐ ELEMEK A XIX. század folyamán a díszítésmód a mértanias jellegről átvált a stilizált megjelenítésre. A forgó kerekek átformál ód naik 'kerek virágformává, a szögletes formájú köztes díszítmények levéllé.

6 Érvényesítik H e rm a n n Ottó megállapítását: „a népi alkotások. . . darabról-darabra újra alkotódnak". Manga János felhívja a figyelmet arra is, hogy az adott időszak valóságának tükröződése hitelesen és absztrahált formában is jelenlevő tényező.

7 Varga János díszítő motívumai kevesebb alkotóeleimből tevődnek össze, mint kortársai motívuimkincse. A meglevő elemeket, a környezetét benépesítő virágformákból és a pásztorélet élményeiből merítette. Díszítőelemei két csoportra oszlanak, növényi, ill. figurális jellegűek. A növényi motívumok: virágok és levelek (XIII. tábla), figurális - ember-, Ш. áll latalakok. A virágok befoglaló formája kör és négyszög. Különösen szép a levelek téradta keretekihez igazodása. Általában a te 11, kerek formákat szereti (Id. a széktáimlák alakja és a virágimotívumok többsége). Kizárólag a tölgyág ímegformálásavai törekszik naturális hűség6. MANGA J., A népi díszítőművészet történelmi tanulságai. Népi kultúra, népi társadalom. Budapest 1971, 318. (A továbbiakban: MANGA 1971) 7. MANGA 1971, 317. re. A levél részletének - a gerezdnek, vagy göröngynek (a levél erezete) domború faragásával és a makk plasztikus kiképzésével eltér a többi levél stilizált megformálásától. A többi motívum átköltése minden esetiben harmonikusan illeszkedik a virágok nagyvonalú megformálásához. Pl. a kendőtartón a pásztor tölgyerdőben furulyázik, vagy a Béke-képen az alsó mezőben látható jelenet. Stilizált levelei legszebbike a gömbölyűiével, (mely változó nagyságával mindig idomul a tér adta lehetőségekhez (Id. 25. kép). Emberalak kevesebb szerepel a faragásokban, mint növényi motívum. Megjelenítésük jellegzetesen síkszerű. Arányaik követik a szemlélet tárgyának fontossági sorrendjét.

8 A pásztor jellegzetes viseletben furulyázik nyája mellett, oldalán bőrtarisznyája, fején pörgekalap. Emberalakjait úgy ölelik körül a növényi motívumok - fák és virágok - mint hajdan a pásztort verték körül az erdő-mező fái, bokrai. Varga János a saját énjét, világát jeleníti meg ezekben a figurákban. Az állatfigurák megformálásának jellegét maga is értelmezte. Hozzájuk kötődése világosan értelmezi kifejezésmódjukat: ,,én az állatoktól tanultam meg a műveltségemet, mert a természet iskolájába jártam". Állatalakjai a kutya kivételével az erdő lakói. Különösen szép szarvasfigurája (kendőtartó, agancstartó). Az agancstartó szarvasa „ . . . szomorúan néz a vadásznak szemével mongya, ne puszticcs el, de a vadász mégis lelőtte — a szarvas emlékére ráraktam ki ezt." Szilvafából készült kígyós sétabotjának története a következő. Tanúja volt, mikor az erdőben, patak mellett a kígyó megfogta a békát. A béka szeretett volna megszabadulni, ő látva az esetet, botjával addig ütötte a kígyót, amíg el nem engedte foglyát. ,,Ez minden pásztornak kötelessége volt." Emlékezett rá, hogy fiatal korában, bojtárkodása idején mór anyja figyelmeztette rá, hogy ha ilyet lát, mentse meg a békát.

9 Különös szeretettel faragta meg az erdő madarait. Ezek gyerekkorára emlékeztették. Még abból az időből emlékszik a gilice és hamvas kánya fészkére. Elbeszélése a mókusról, az áll a tokkal való közvetlen kapcsolatát idézi: ,, . . . ember koromban, 34 éves koromban, Óteleken barátságot kötöttem a mókussal. Az itatóhely fölé lombosodó fa a mókus kedvelt helye volt. Amikor egyedül maradtam a juhok itatása után, a mókus a váluhu jött. Majd a válu végére ült s makogott — megköszönte a vizet. Ilyenkor én beszéltem hozzá s ő válaszolgatott, így kötöttünk barátságot." Hazafias szándékú ábrázolást a koronás magyar címeres cseresznyefa boton láthatunk. ,,Ez a bot jelképezi az állam okos vezetését, a kígyó rajta az okosságot jelenti."

10 A .'kutya, mint egyetlen háziállat minden faragáson jelen van. Külön szeretnék szólni az ágat tépő madárról. Varga János így beszél erről: 8. FÉL E.-HÓFER T., Parasztok, pásztorok, betyárok. Budapest 1966, 35. (A továbbiakban: FÉL-HÓFER 1966) 9. MANGA J., Magyar Népművészet 16 (1954) 22-24. 10. LÜKÖ G., A magyar lélek formái. Budapest 1943. (A továbbiakban: LÜKŐ 1943)