Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Tanulmányok - Kerékgyártó Adrienne-Knézy Judit: A Buzsák környéki színes paraszti hímzés kialakulásának kérdéséhez
120 KERÉKGYÁRTÓ ADRJ.FJMME-K.N.ÉZY LUQLl A NÉGY KÖZSÉG LAKÓINAK HORVÁT EREDETE Első kérdés, ami a hímzések színességével kapcsolatban jóformán mindenkinél okként vetődött fel, aki csak a buzsákii népművészettel foglalkozott, a szláv eredet problémája. Az említett községek közül Buzsákről és Tótszentpálról a XVII—XVIII. században hallunk először (1675; 1715; 1660; 1715;). A Buzsák helyén korábban fekvő Magyari és Akts 1268-ban, 1279ben, Táska 1268-ban már virágzó magyar települések. Vorjaskérről pedig 1332-ből hallunk először. 8 Szentpál neve alapján a XIII—XIV. században keletkezhetett, régi romos templomának védőszentje Szent Pál volt. 9 E községek a török hódítás idejében csak Szigetvár és főképp Kanizsa 1600-as eleste után kezdtek elnéptelenedni. Táska csak 1677-ben pusztult el, ezt megelőzően inkább növekedett lakosságának száma, neve szerepelt az adólajstromokban. 1581-'ben Ács községbe rácokat telepítettek az új földesurak. 1587-ben a végvári vitézek elpusztították a Somogyvártál Fonyódig fekvő rác településeket. 10 T a к á t s Gyula szerint valószínűleg 1660-ban is történt rác telepítés. A XVII. sz. végi XVIII. sz. eleji iratok — főképp az egyháziak — inkább horvát nyelvű lakosok jelenlétéről beszélnek. 1695-ben a kaimarai összeírás szerint Varjaskér, Nikla, Kisberény, Sard, Buzsák, de még Szentpál lakóinak nyelve is „illyro-croata". Mellettük többnyire néhány magyar nyelvű család jelenlétéről is hírt ad az összeírás e községekben. 11 (Rácok esetében vallásuknak görögkeletinek keltett volna lennie és nem katolikusnak. Az egyházi iratok ilyenféle áttér ítésekről nem beszélnek.) Tótszentpálon 1748-ban megtartott egyházlátogatás alkalmával írott jegyzőkönyv is kimondja, hogy fajra és nyelvre nézve horvátok. 12 A környező falvak lakói, s a helybenlakó magyarok tótoknak nevezték őket, de ennek nem volt peioratív éle, hiszen ők maguk 'is annak tartották magukat; és később is beszéltek tót 'nyelvről, tótkontyró'l, illetve fejviseletről. Az elnevezés származásuk helyéről maradt, hiszen a régi Szlavóniát hívták a magyarok tótországnak. 13 Szerepe] ezenkívül a „dalmát" szó 'is nyelvükkel kapcsolatban. Pl. a buzsákii templom 1791-es szentelésekor a tótszentpáli plébános „dalmát" nyelvű imisét tartott 14 a História dorn us bejegyzése szerint. Előfordul azonban a megtévesztő „rácz" kifejezés is, ennek inkább lehet peioratív jelentése. 13 Sokacoknak jelzi a ga'más'i plébános 1825-ben az ott lakó, már a XIX. század elején el magyarosodott délszláv (bizonyosan horvát) eredetű lakosokat. 16 8. TAKÁTS GY., A somogyi Nagyberek. Pécs 1934. 16-21. 9. HOSS J., Somogyszentpál monográfiája. Telepítés. RRM A 970. 3. Kézirat 1965. 10. Somogy vármegye. Szerk. Csánki D. Budapest é.n. 466. 11. HOSS, RRM A 970. Telepítés f. 3. 12. Veszprémi Püspöki Levéltár 1748. Visitatio canonica dist rictus Següsd. Horvátnak jelzi a községeket: CSÁKY E., Btn 6 (1895) 229. 13. CZUCZOR G.-FOGARASSY M., A magyar nyelv szótára. Budapest 1870, 379. 14. Idézi Jung D.-né, Buzsák népművészete. RRM A 954. 1-3. HÍMZETT ÉS SZÖVÖTT DÍSZŰ VISELETDARABOK, TEXTÍLIÁK ALAPANYAGA Nagyberek községei hasonlóan Befső-Somogy helységeihez a kender mellett a len termelésével és feldolgozásával is foglalkoztak. Kéthely takács-céhének megalakulásáról a török kiűzése után már 1750ből »an adat, 1 ' viszont a XIX. század másod'ik felében a négy horvát eredetű községben a paraszti szövés kialakulása következett be a céhek felbomlása után annak következtében. E jellegzetes vonás is Belső-Somogyhoz köti községeinket. Kéthelyen ma is működik takács Somogyszentpál szomszédságában. Korábban a kébhejyi takácsok többek között a Balaton-melléket látták el vászonnal. Somogyszentpálon az 1930-as évekig tevékenykedett a helybeli származású Posza Ignác takács. Ö sem a tótszentpáli és varjaskéri ,,tót" asszonyoknak szőtt nagyméretű ,,stan"-ján, hanem a bukógáti magyar nőknek. Buzsákon is élt takács 1914-ig, de tudtak az asszonyok is szőni. Hoss József 18 szerint a határban annyi lent termeltek, hogy -uhára, ágyra, gazdaságba elég volt. Fonalat, vásznat maguk készítették, sőt régen 'még festetné': is, A len- és kendertörés jellegzetes eszköze az emelő elvén működő kölyüs kendertörő - helyi nevén zupa, horvátul stupa — a Külső-Somogyban is elterjedt és az ún. „Vízmentén", 19 de Belső-So'mogyban és a Zselicben nem. A tilóknak (trelíca) ülőpadkával ellátott változata viszont csak e négy községben készült. 20 A gereben egyféle szögrózsájával a kender és len szála, kóc vagy szösz volt előállítható. Ezek horvát megfelelője a konopar és debalaz. (A gyári fonal neve pomut, pomucno). Mind a rokka (kolorat) mind az áspa (vitai) esetében annak magyar és német fajtáját használták. A rokka fájának különleges formája és elnevezése a kézi fonás korábbi meglétére és horvát típusára utal (preslica). A magyar áspa egyik felén villás végű, a német áspa kettős T-alak. A szövőszékre mindig az egyenletesebb, erősebb szálú „meni rá", és a másikat „dobták bele", tehát kender esetében a virágos kender (isbornica kcnoplina) szála volt a „fölvető", a magvasé (gemenáoa koloplina) szála a „bevető" fonal. A vászonkülönbségek megkülönböztetése a mai e'miékezésanyagban már arra az időre utal, 'mikor a gyári anyagok olcsóbb előállítása, jobb beszerezhetősége miatt a háziipari tevékenység hanyatlásáról lehet beszélni. A legfontosabb fona Imi nőségek a következők voltak : 15. HOSS, RRM A 970. 20. 16. Idézi Gamás község monográfiája RRM A 45. 2—7. 17. VALENTÉNYI G., A somogymegyei céhek. Szekszárd 1909, 15.27. 18. HOSS, RRM A 970. Viselet fejezet 40. 19. A Rippl-Rónaii Múzeum tulajdonában Karódról 62.30.1.1. -2. SZOLNOKY L, Alakuló munkaeszközök. Budapest 1972, 121. Karód, Kisbárapáti (Külső-Somogy), Toponár (Vízmente), Bolhó, Drávagárdony (Belső-Somogy drávamenti része) — községekből említ ilyet. 20. RRM tulajdonában 64,226.1. It. sz. tárny; valamint Gönyey Sándor felvétele RRM F 7449,
