Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Tanulmányok - Knézy Judit: A táplálkozás szokásai és rendszere Gige, Csököly, Rinyakovácsi és Kisbajom belső-somogyi községekben
106 KNÉZY JUDIT lakodalomkor, paszitvivéskor akartak túltenni egymáson a gazdagabb családok. Ezekben az újításokban egyre inkább a fiatalasszonyok kezdeményezése nyilvánult meg és az a törekvés, hogy már mernek azzal kérkedni, ihogy szeretnek jól enni, tehetik is, és nem sajnálják magliktól. 18 Ez az időszak már a két világháború között következett be. 19 A téli és nyári időszak étkezési blkalmai Az étkezési alkalmak még a XX. század első felében is a mezőgazdasági munkák kettősségét, azaz két időszakra való megoszlását tükrözik. Télen kétszer, nyáron háromszor táplálkoztak. Az így jelzett téli időszak késő ősztől a tavaszi munkák megindulásáig tartott, a nyári pedig tavasztól őszig a fő dologidőt jelentette. Télen kivételt képeztek e rendszer alól a vasárnapok és bizonyos ünnepek, amikor délre is főztek és vacsoráira rendszerint a maradékot kapták. Egyéb napokon a reggeli „fölöstök" 9—10, sokszor 11 órára esett. Este miikor ellátták az állatokat, „evégeztek" került csak vacsora főtt ételiéi. Reggelire csak a gyerekek kaptak tejet vagy kávét (bolti-árpakávé, vagy házilag pörkölt) hozzá kenyérrel. A felnőtteknek „sült káposztát", szalonnát, „sült krumplit" vagy „keménykását" (kukorica kását) tetteik az asztalra. Az utóbbit — emlékezet szerint — rriár csak a szegényebbek, vagy a módosabbaknál az idősebbek fogyasztották. A XIX. sz. második felében sokkal gyakoribb lehetett. Ezek az ételek nem számítottak főtt ételnek, csak a levesféle. Ebéd nemigen volt, legfeljebb disznóvágás után ettek olykor szalonnát, pörcöt, kolbászt „savanyú"-val. Estére már főzték és két tál étel volt — valamilyen leves (reszelt leves krumpli leves, ritkábban húsleves) és kása-, pép- vagy tésztaféle (laska, pogácsa, palacsinta, kukoricagánica, hajdinaprósza, krumplisgánica — ritkábban rétes). A szövés-fonás lekötötte az asszonyok, még az öregszülék idejét is, de a főzést ilyenkor nem hagyták el — mondták az idősebb asszonyok — még ba az éjszakába nyúlott is a m u n ka. Vasárnap viszont, mire a templomból délben megérkezett a család, már az asztalon párolgott a „tésztaleves" (tyúkleves); a benne főtt húst „pirítva" és savanyúsággal vagy mártássá 1 ! fogyasztották s utána sült tésztát. Másik 'leggyakoribb vasárnapi 'leves az „orgyaskáposzta" volt. A gazdaasszonyok inkább hajnalban felkeltek csakhogy ilyenkor időben asztalon legyen az ebéd. Szegényebb családoknál, ahol nem volt idősebb asszony, aki megfőzzön, s a háziasszonynak el kelllett mennie férjével erdei munkára, vagy szőlőbe, száraz ételt ehettek reggel és este (szalonna, 'hagyma, füstölt túró, tejfölös-túró, hagymával, pöre). Téli ünnepeken és vasárnapokon délben náluk sem hiányozhatott a meleg ebéd levessel és tésztafélével. A nyár illetve a tavasztól őszig tartó munkák ide18. „Szerettük a pacalunkat, jól önni. Minden 3-4 hónapban vágtunk" (mármint disznót) — mondja Bödő Garzó Imréné, aki 1922-23 körül ment férjhez. - jén gyakorlatilag három fő-étkezés volt: a „fölöstököm", az „ebéd" és a „vacsora". Kaszáláskor, aratáskor meg „ozsonna" is került sőt hajnalban pálinkával kezdték. Erről a négy étkezésről beszél egy 1773-as Soimogy megyei napszáimrendeiet is, amelyről később részletesebben szólunk. Aratáskor, kaszáláskor, ha saját földjükön voltak, a szegény asszonyok reggel, kora délé lőtt megfőztek, kivitték az ebédet a mezőre, majd viseletesebb ruhát vettek fel és ők is beállítok a munkába estig. Tavaszi és nyári munkák idején a leggyakoribb étkek emlékezet szerint a következők voltak: hajnalban 4—5 órakor pálinkával kezdték a férfiak. Reggelire ,,kaszásnak szalonna hagymával sült tojás sonkával, paprikáskrumpli salátával, szántáskor szalonna, zöldhagyma", stb. Délben ebédre a leves és tésztaféle elmaradhatatlan volt. Kapásoknak korábban kétféle leves: bableves bürkével vagy hússal, vagy anélkül, tésztaleves, utána „tejbekása" „kukorica dercekása". Aratóknak ugyanígy kétféle leves, „borsó füstölt hússal vagy bürkével", vagy „krumplileves füstölt hússal" vagy bürkével, esetleg káposztaleves, a leves után vagy tejbekása. Később 1920 körül a kaszás étrendhez hasonlóan elhagyják a kétféle levest, csak egyféle készült, s mellé a rangosabb tésztaféle: „haltészta", „kugli" esetleg rétes jutott. Voltak családok, ahol míinden nagyobb mezei munkánál „törött borsó"-va'| kezdték és „tésztaJevessel" (benne mindenkinek egy-egy darab hús) folytatták. A tejbekását a legidősebb asszonyok főzték, Inkább az 1920-as években, utóbb inkább kelt tészták és rétes jött divatba. Azokról a családokról akik ezzel kedveskedtek munkásaiknak eleinte mondták, hogy ,,egész lakodalom lesz". A „kaszáleves" savanyú krumplileves volt „disznófüilesse'l" vagy „bürkével". Estére ugyancsak levesféle volt és tészta, vagy „törött borsó" és „tésztaleves" a déli maradékból. Nagyobb gazdák az 1930-as évektől nyáron iis vágtak disznót, hogy legyen bőven hús az ételhez. Ha uzsonna is került, az rendszerint „hideg" kenyér, szalonna volt. A szőlőbeli és erdei munkáknál leginkább hideget ettek a nagygazdák is. Ha volt bor, mellé szalonnát, sonkát, kolbászt vittek. Nyáron gyümölcsfélével is megelégedett a szegényebbje. Kinn a szőlőben háromlábú lábasban a szabadban tojást főztek, vagy a parázson kenyeret pirítottak és hájjal megkenték, vagy hagyma belsejét kivágták és a parázson hájat olvasztottak benne. Orvvadász férfiak itt kinn főzték meg az elejtett nyulat vagy őzet. Az erdőbe, a „Nyires"-be is csak vöröshagymát, szalonnát, töpörtyűt, füstölt túrót vittek magukkal, meg bort. A lábodi állami erdőbe 4—5-en „bandába" mentek el egy-egy hétre olyanok, akiknek fogata volt. Egy hétrevaló ételnyersanyagot vittek fazékkal együtt, s ott maguk főztek főképp krumplilevest, sütöttek sült krumplit, tojást, vagy mást. 19. Ez azoknak a volt középparaszt asszonyoknak a nyilatkozatából derül ki, akik 1920-30 között mentek férjhez. Kiss Lajosné, Nagy Vajda Katica ezt mondta: ,,Ên mindent mögvöttem magamnak, amit megkívántam."
