Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Irodalom - Mesterházy, Károly: Dienes I., A honfoglaló magyarok. 1972

368 RECENZIÓ ért velük egyet. Világos és egyértelmű fogalmazásából azonban koncepciója minden olvasó számára érthető. E ponton vannak észrevételei a recenzensnek. A régészet és történettudomány szoros kapcsolatát, kölcsönös egymásrautaltságát ma már egyetlen szakember sem vitathatja. Más kérdés azonban, hogy az egyik vagy másik diszciplínában járatlan kutató mit és hogyan használ fel a maga számára segédtudományként szolgáló másik tudományág kincsestárából. Mivel mindkét tudományszak erősen hipotetikus jellegű, a nehézségek fokozottabbak. Az új tudományos megfigyelések és hipotézisek gyakran háttérbe szorulnak a tulajdonképpen szintén feltevés jellegű, de a köztudatban jobban begyökerezett állásfoglalások mögött. így maradt benne Dienes könyvében az ugor népek Volga-Káma-vidéki őshazájával kapcsolatos nézet az újabb szovjet ugor őshaza elképzelés helyett, amely szerint az őshaza az Urál keleti oldalán volt, (HAJDÚ P., UAJ 41 (1969) 252-264., VERES P., NË 52 (1971) 40.) A magyarság történetének minden előrehatodás mellett is egyik legkevésbé ismert szakasza a IX. század. Ezért a korábbi szállások (őshaza, Levédia, Etelköz) helyének meghatározása is bizonytalan. Többé-kevésbé elfogadott vagy éppen csak felvetett elképzelésekre vagyunk utalva. Dienes itt alkalmazott óvatos megfogalmazásai teljesen helyénvalóak, mert a lazán megadott kereteken belül kell keresnünk a valóságot. Hipotézis jellegű az az elképzelés is, hogy a magyarok ellen épült Szarkel vára. Ha ezt tényként fogadjuk el, akkor kronológiai és településtörténeti következményeivel is számolnunk kell: mikor és hol voltak 3 vagy 200 évig a magyarok a kazárok szövetségesei, hol éltek a szövetség előtt, hol érte őket és mikor a bolgár-török hatás, ez a terület egyezik-e Magna Hungáriával, esetleg Baskiriával? A felsejlő időbeli távolság ellenére szabad-e és lehetséges-e a X. századi emlékanyagot visszafelé követni? Megannyi megválaszolatlan kérdés. A második fejezetben a X, századi magyar társadalom képét vázolja fel a szerző. László Gyulával ellentétben megállapítja, hogy a X. századi magyar társadalom alapegysége nem a néprajzi értelemben vett nagycsalád, hanem a kiscsalád volt. A nagycsaládi szervezet csak a középréteg egy részének jellemzője. A társadalom további tagolódását V. J.VIagyimircovés GyörffyGyörgy kutatásai nyomán rajzolta meg. Az egyes csoportoknak a termelésben betöltött szerepénél Heckenast Gusztáv új távlatokat nyitó tanulmányát használta fel. Dienes kutatási eredményei egybeesnek a történeti elemzés eredményeivel: pl. a nemzetségi szállásterületek megyévé alakulása, a katonai kíséret és törzsi helynevek összekapcsolása a tarsolylemezes temetőkkel és más kérdésekben. Honfoglaláskori régészeti anyagunk jelen állapotában (a legújabb és hiteles feltárások közöletlenek), nem versenyezhet az írott történeti források értékével. Mindenekelőtt azért nem, mert X. századi emlékeink belső időrendje eléggé tisztázatlan. Másrészt X—XI. századi temetőink legnagyobb részének csak néhány sírját ismerjük, így azok időrendje nehezen értékelhető, több évtizedes csúszásokra ad lehetőséget. Ezért úgy látszik, amikor Dienes arról ír, hogy ,,Egy-egy tájegység különböző rangú közösségeket rejtő temetőinek egymással való kapcsolata, a nemzetségi arisztokrácia rangos kiscsaládi és a faluközösségek kiterjedt szegényes temetői s a közéjük ékelődő nagycsaládi temetők fegyverrel megrakott férfisírjaikkal a társadalom szilárd rendjét rajzolták elénk", az ilyen tömböket csak nagy kritikával szabad egységként kezelni. Amennyiben e temetők nem egyidejűen léteznek egymás mellett, akkor nem a társadalom egy időben fennálló lokális rendjét tükrözik, hanem a változások mértékét jelzik. Erre gyanakszunk Bashalom, Rakamaz, általában véve a Felső-Tisza vidékének temetőivel kapcsolatban. A magyarsáq törzsi szerkezetének egyetlen írott forrása Bíborbanszületett Konstantin munkája, melyet a magyar helynévi anyagban is ki lehet mutatni. A törzsek szerinti megtelepedésnek azonban sem írott, sem régészeti bizonyítékai nincsenek. Egyedül a kabarok különálló megtelepedésére lehet következtetni Konstantin azon megjegyzéséből, hogy felettük még az ő idejében is egy fő uralkodott. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha szállásterületük viszonylag zárt földrajzi egységet képez, még akkor is, ha több ilyen egységet kell feltételeznünk. Kabar szállásterületnek látszik a Felső-Tisza vidéke, melynek legkorábbi, a X. század első felére keltezhető emlékei egységes régészeti kultúráról tanúskodnak. Egyik törzsfőjüknek tekinthető a geszterédi sírban nyugvó aranyszereiékes szablyával eltemetett férfi. A honfoglaló magyarság Kárpát-medencei régészeti hagyatékának döntő többségét a Szőke Bélp által felismert köznépi anyag alkotja. Ebből kiderül, hogy a magyar törzsek egybekovácsolódása oly nagyfokú volt, hogy sem tárgyi, sem szokásanyagukban nem lehet törzsi jellegzetességet megfigyelni. Ez a mennyiségében is urai* kodó anyag alkothatja a számszerűen fölényben levő hét magyar törzs, a Hétmagyar régészeti hagyatékát. A két csoportban mutatkozó egyezések arra vezethetők vissza, hogy a magyarság hosszú ideig kazár uralom alatt élt, kormányzati rendszere a kazár kettős királyság mintájára szerveződött, és hogy a kabarok műveltsége rokon a bolgár-törökökével, mely még a kazár uralom előtt átalakító hatással volt a magyar törzsekre. A szerző könyvének harmadik fejezetében a gazdálkodással és életmóddal foglalkozik. Véleményünk szerint jobb lett volna ezt második fejezetként tárgyalni. E szerkezeti megoldásnak, úgy véljük, az volt az oka, hogy Dienes a sokkal bőségesebb adatanyagra támaszkodó történészek felfogásához csatlakozva, velük teljes harmóniában mutatja be a viszonylag szűkös régészeti bizonyító anyagot. Ez a fejezet honfoglaláskori régészetünk ilyen irányú nagyfokú elmaradottságát szemlélteti. Ugyanakkor szerencsésebbnek éreztük volna, ha a szaltovo-majacki kultúra mezőgazdasági eszközeinek Sz. A. P I e t n у о v a nyomán közölt vázlatos rajzai helyett a kevésszámú, de mégiscsak létező magyar anyagot mutatta volna be a szerző (sarlók: Kecel, Bezdéd, Gádoros; rövid kasza: Sárrétudvari; szalu: Tiszaeszlár-Bashalom, Gic; juhnyíróolló: Vörösvár-Cervenik; iga: Sárbogárd; ásópapucs: Kecskemét; nádvágó: Szentes-Szentlászló). Honfoglaláskori társadalmunk belső átrétegződésének a település rendszerében is nyomának kell lennie. A történettudomány már kísérletet tett ennek megrajzolására, régészetünk azonban még adós vele. Talán a régészeti topográfia segíthetne itt legjobban. Valószínű, hogy a FelsőTisza vidékének korai településhálózata eltér az eddig kutatott területekétől. Bizonyos nyomok arra engednek következtetni, hogy a X. század első felében kialakult szállásrend jelentősen megváltozott a királyság első századában, esetleg már korábban. Példaként a Záhonytól délre tapasztalható érdekes településtörténeti jelenséget említhetjük. A X. századi régészeti leletek: Bezdéd, Tuzsér, Eperjeske, Mándok földrajzi elhelyezkedése és a leletekből kielemezhető társadalomtörténeti vonatkozások egészen más birtok- és település viszonyokat sugallnak, mint ami a Záhonnyal határos Zsurk 1212-es határjárásából kitűnik. A X—XI. századi településnyomok és újabb temetők felkutatása adhatna feleletet e kérdésre. A Dienes által megrajzolt vallás- és hiedelemvilág arra utal, hogy az erőteljesen tagolt társadalomnak többrétegű vallási-ideológiai eszmerendszer a megfelelője. Ez kiderül az olyan jellegű összehasonlításból, hogy a meqfigyelt jelenségek a társadalom mely rétegére a legjellemzőbbek. Pl. az ongon kultusz leginkább a köznépi elemek jellemzője. Természetesen az egyes hitvilágbeli elemek ugyanazon rétegen belül is előfordulhatnak, csak különböző súllyal. A keresztény és sámánhit elemeinek együttélésére Rubruk említ nagyon szép párhuzamot. A mongol kán udvarában élő egyik keresztény pap pávatollakból készített magának fejeket, s rá keresztet erősített. Hasonló ideológiai együttélést fejezhet ki a bezdédi tarsolylemez keresztje is. Honfoglaláskori társadalmunk gazdasági fejlettségét lényegében véve a sámánizmusnál fejletteb rendű egyistenhit fejezi ki legjobban. Mivel a tarsolylemezek és korongok művészete más ideológiát sugallt, ennek kellett leg-