Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Tanulmányok - Együd Árpád: Külső-Somogy népballadái

KÜLSŐ-SOMOGY NEPßALLADAI 203 Icikém, picikém Engeggy ki pihenni, Pici brunel cipőmből Véremet kijönteni. Nem lehet pihenni, Nem lehet pihenni! Húz rá! Csáki béli hangászok Húzzátok, húzzátok, húzzátok, Reggelig húzzátok! Icikém, picikém Haggy kicsit pihenni, Pici brunel cipőmből Véremet kijönteni. Nem lehet kimenni, Nem lehet pihenni, Pici brunel cipődből Véredet kijönteni. Húzzátok, húzzátok! Mekhalt a menyasszony, Mekhalt a menyasszony, El izs van temetve. Húzzátok cigányok, Reggelig húzzátok! Verje meg a zisten Ászt a zédesanyát, Ki táncba ereszti Éjjel a nagy lányát. — Akkor emennek a szeretőjéhez Az a hidvány ronygy ember Szenved a börtönbe, lei kislányomat Mekszakasztotta a bálba. — A zördög táncultatta halálra a vőlegény képibe. A zigazi vőlegény nem vót ott, csak evvót ott, a zördög. A zördög mekkisértette a lant, mer szép vót, kevél vót. Reggelig táncultatta, míg meg nem szakatt. Akkor asztán monták neki, az a hitvány ronygy ember szenved a börtönbe. — (ördög-szerető) A fonóba összementek a legények. Ott szereimeskettek a legények, meg a fijatal házaspárok is. Osztán ez egy nagyon szép, gyönyörű Ián vót, oan szelíd Ián vót. Nem vót kedvessé. Hát osztán ment haza a Ián. Fölsóhajtott, ászt monta: istenem agy ëty szeretőt nekem is, nem bánom, ha ördög lëssz is! No asztán, a lány, mikor ment haza, akkor a kapuba áll ëgy gyönyörű szép legény és bekísérte a lá/nt. No jól van. Ez vót kedden. Szerdán megin mentek, ö fonóba. Akkor má az a legény od vót a fonóba. Ja nem, először a lányhol ment szépen és odaköszönt és monia, hogy nagyon mëkteccët neki és ő vidéki falubeli. Hót osztán odaült melléje. Legszebben tudott danúni, meg énekülni a többi legények között. Hát ottanég nagyon mekteccet a lánnak. Haza is kísérte. Mikor mentek haza, szépen beeresztette a zannya. Ö elköszönt, elment. Harmaccor, mikor mentek a fonóba, akkor a lány már odatekintett a legényhö s akkor látta, hogy a lába ló. Aslonta, édösanyám, édösanyám, jaj a zén vőlegényemnek a lába ló! Lólába volt. Édesanyám, nem jó órában mondtam és asztat! Fősóhajtottam, istenem agy ëty szeretőt nekem is, ne csak a többinek, nem bánom, ha ördög lëssz is! Jaj édesanyám — aszonygya — ez az. Emëntek a papho abban a zidőben és megpanaszolták a papnak. És ászt monta, hogy hogyan lehetne tenni. Hát aszonta a plébános, hogy misét szolgáltatok érted. Assë hasznát. A zannya akkor letiltotta a lant a fonóbú. Akkor odament a zajtóra és ászt monta neki: Mariskám eressz be. Nem eresztelek. Mariskám eressz be, mer hónap meghal apád. Mekhatt a zédësapja. Mariskám eressz be. Mekhatt a zédësannya. Akkor ászt monta a pap: hát nem tehet semmit, hanem meggyontatta utoljára Mariskát. Az is mekhatt. És ászt monta a Mariska nekije a papnak, hogy az a kívánsága, hogyha maj ütet keresi, akkor ássák ki a küszöböt és akkor ott húzzák ki a koporsót. A kapu alatt vigyék, a temetőkapu alatt izs vigyék, mert attú majd mind mëg fogja kérdezni, ott is keresi. No asztán kivitték a Mariskát — hogy meghatt — és nagy hangot hallottak, morajt és nagy lángot is. És az ajtót is mekkérdeszte: te ajtó, mikor vitték ki rajtad az én Mariskámat? Aszonta a zajtó: semmikor. Akkor nem találta má itt, akkor a kapuná is. Ott se. A temetőkaput. Ott se: énrajtam nem. A lány akkó még ászt monta a papnak, hogy így tud csak megszabadulni, máskép nem. Tovább nem tudom. Hát észt mesétek. 4. Máténé utólagos hozzáfűzése: „Osztán, mikor mëktutta a vőlegény, akkor ment, szalatt a zannyához, és akkor monta, hogy a zisten verje mëg ászt a zédesanyát, aki estétől reggelig nem nézi mëg a lányát. A zördög képibe vót az. Kévé vót a Mariska, pici kis cipő, lába, mindene vót, mëg aranyak, meg minden és a zördög megkercsete. Egy ördög fölöltözött a vőlegénye képibe. Ez egy ördöngös ember vót. De az nem vót a nótába, és az ment oda. És reggé mëktutta a vőlegénye, hogy mi van a Mariskáva. Odament a zannyához, és akkof tutták mëg, hogy nem a zigazi vőlegény volt, hanem a zördög. A ballada hátterének prózai változata Katonának besorozták, aki agyuntáncultatta. Akkor osztán vót a bírónak ëty fija, asztán aszonta a baráttyajinak, hogy az övé nem lëhet a lány — ekő őneki menynyi, mer el köllött menni katonának a háborúba —, akkor kilenc legényt megfogadott az a vőlegénye, hogy táncultassák a lant, míg mëg nem szakad. És nagyon mëkfizette a zenészeket, hogy addig húzzák észtet, míg mëg nem szakad. Akkor, mikor mëkszakatt má, összeesik. Odament ,mekcsókúta a lant még szásszor is. Akkor oszt emënt, de megfokták. Ben vót a börtönbe. Igal, Vajda Józsefné, 1905.