Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Tanulmányok - Benke József: Termelőszövetkezeti mozgalom Somogyban, 1948-1956

1>4 BENKE JÓZSEF tekerlek több mint 60%-át adták. Mindezek azt eredményezték, hogy a kis-, különösen pedig a középparasztság tömegei a gazdasági, politikai és adminisztratív nyomás ellenére is a termelőszövetkezeteken kívül akartak maradni. Az össztermelés értékével párhuzamosan alakult a termelőszövetkezeti tagok jövedelme. Mint már említettük, ez körülbelül kétharmada, háromnegyede volt az egyéni parasztok jövedelmének a megyében. Ezt viszonylag nehezen tudjuk kimutatni, azonban rendelkezésünkre állnak statisztikai adatok a megye ipari munkásai, állami gazdaságai és gépállomási dolgozóinak jövedelméről. Ha ezekhez hasonlítjuk a termelőszövetkezetek tagjainak természetben és pénzben kifizetett részesedését, akkor azt látjuk, hogy 1953-ban a téesz-tagok részesedése alig több mint 40%-a volt a szocialista iparban és gépállomásokon, s kevesebb mint 40%-a az állami gazdaságok dolgozói fizetésének.

70 Megérthetjük, hogy ez az alacsony jövedelemszint sem igen sarkallhatta belépésre az egyénileg dolgozókat különösen akkor nem, ha lényegében ugyanazt a szakképzettség nélküli munkát végezhették körülbelül dupla - és havonta kapott — fizetésért az állami gazdaságokban. Mindennek az eredménye az lett, hogy 1949 és 1956 között viszonylag jelentős vándormozgaiom keletkezett: 1949-hez képest 1956-ra a megye paraszti családjainak száma valamivel nagyobb arányban csökkent (15 500 család), mint a termelőszövetkezetekbe belépők száma (15 000 család volt a téeszekben 1956 közepén). [gy, ilyen körülmények között - hittel, de legtöbbször hit nélkül — elindulni az új, az ismeretlen felé, kevesebbel zárni az évet mint ,.egyéni korukban", s nekivágni a következő évnek talán még kevesebb bizalommal, még kevesebb energiával, sokszor re ménytvesztetten, nem kis lelkierőt, bizakodást igé nyelt. összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy nev< tudtuk megtalálni a magyar viszonyokra alkalmazar dó — alkalmazható — formákat a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése területén. A szovjet példának mindenáron való másolása, az ott tapasztalt negatív jelenségeknek ismeretében azt átvenni, több mint bűn volt. Véleményünk szerint nem a „bal-" vagy „jobboldali" elhajlások okozták az ismertetett negatívumokat, hanem az, hogy olyanná kellett olyanná akartuk a mezőgazdaság szocialista rendjét építeni, mint a Szovjetunió mezőgazdasága volt. S a legfőbb hiba e téren az volt, hogy azokkal a? eszközökkel is próbáltuk megvalósítani, amelyek ott sem váltak be: azaz elméletben nálunk is hivat70. Amit csak bizonyos mértékig korrigált a háztájiból származó jövedelem. 71. ERDEI F., A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete és perspektívái. Budapest 1951. 27. 72. Uo. 9. 73. Kétségtelenül nem volt tartható az a politika, amely például az 1952-es 1 millió 700 ezer tonna búzaterkoztak a lenini elvekre, a gyakorlatban pedig sokszor ennek kizárásával valósították meg. A fentieket fejezte ki 1950 októberében a földművelésügyi miniszter a pártfőiskola hallgatói előtt: „Az irányelvek . . . megszabják a fejlesztés feladatait, amelyeket minden népi demokráciában meg kell oldani, szem előtt tartva a Szovjetunió példáját és azt az alapvető követelményt, hogy mi is olyanná építsük a mezőgazdaság szocialista rendjét, mint a Szovjetunió szocialista mezőgazdasága."'

1 Ügy tartották - különösen a Tájékoztató Iroda 1948 júniusi határozata után -, hogy „valamennyi népi demokrácia termelőszövetkezeti fejlődésének elméleti alapja a lenini-sztálini útmutatás; példája pedig a Szovjetunió szocialista mezőgazdasága."'

2 Ismeretes, hogy az I. ötéves terv a mezőgazdasági termelés növekedését eredetileg 42%-ban irányozta elő, ami már önmagában is túlzott volt: évenként 8-9%-os növekedést tételezett fel. Ennek ellenére - jóllehet az első év (1950) csak 5-8%-os növekedést mutat fel, ami önmagában, ha nem is az előirányzat mérséklése, de mindenképpen emelése ellen szólt - a módosított ötéves tervtörvény mégis tovább növelte az eredetileg is irreálisan magas előirányzatot. Ez kétségtelenül a doktrinérségnek, a szektarianizmusnak, a gazdaságpolitikai kalandorságnak következménye. Az 1953-as júniusi határozat is megállapítja: az elkövetett hibák a szektás szemléletből fakadtak, amelynek főforrása a kollektív vezetés hiánya volt. A tények sokasága mutatta, hogy hazánkban eltértek a lenini elvektől, az elvek visszaállításáért folyó harcot, a parasztság érdekeinek bizonyos mértékű figyelembevételét,'

3 nem lehet jobboldaliságnak nevezni, mert ez az elkövetett nagyon súlyos hibák kijavításáért folyó harc szükségszerű következménye. Véleményünk szerint itt nem a kisárutermelés megőrzése vagy a termelőszövetkezetek létrehozásának problematikája merült fel, hanem olyan feltételek megteremtése, amelyeken megindulhat az egyéni kisárutermelő parasztság átvezetése a szocialista mezőgazdasági nagyüzembe. Ha mindezt figyelembe veszi a pártvezetés, akkor a Központi Vezetőség 1953 júniusi ülésén nem kellett volna Nagy Imrének megdicsőülnie.'

4 1955 közepétől a pártvezetés ismét visszatért az 1953 júniusában bírált politikai vonalvezetéshez, revizionizmusnak bélyegezve az 1953-55 közötti gazdaságpolitikai (szövetkezetpolitikai) irányvonalat is. Erre azonban ismét csak egy évvel később ébredt rá az MDP Politikai Bizottsága, amikoris 1956 júliusi határozatában megállapítja, hogy „a pártvezetés az 1953 előtti hibák egy részét 1955-ben ismét elkövette."'

0 Benke József mésből majdnem 1 millió tonna kötelező beadást és adót vetett ki a parasztságra (hiszen az így megmaradó 700 ezer tonna mindössze alig 3 millió ember fejadagját fedezte akkor, amikor a mezőgazdasági népesség száma meghaladta a 4,2 milliót). 74. PtK 2 (1969) XXXVIII. 75. Uo. LI.