H. Bognár Zsuzsa: „Kaposvár Anno…” (Somogyi Múzeum 20., 1993)

IV. István kufikus vereté-(Kaposvár, 61-es út) Ennek ellenére találkoztunk olyan jelenségekkel, melyeket csak a pogány szokások, hagyományok továbbélésével magyarázhatunk. Ez összhangban áll írott adatainkkal. Árpád-kori törvényeinkből tudjuk, hogy királyaink következetesen harcoltak a „pogányság", a „boszorkányság" ellen. A pogányságot lényegében a régi szokásokhoz való ragaszkodás, s azok gyakorlása jelentette. „Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visznek, bűnükért egy ökörrel fizetnek. Az esztergomi zsinat határozata pedig azt bizonyítja: hogy még a XII. században is voltak, akik ragaszkodtak ősi szokásaikhoz. A határozat szavai szerint: „Hogy senki se tartson meg semmit a pogány szokásokból, aki pedig ezt teszi, ha az öregebbek közül való, negyven napig szigorúan vezekeljen, ha pedig a fiatalok közül, hét napon át vezekeljen verésekkel". Varázslókról, boszorkányokról is szólnak törvényeink — ami azt bizonyítja, hogy nem volt teljes mértékű az új hit befogadása. Hitvilágunk ötvözetének lényeges mélyrétegét alkotják azok a pogány szokásmaradványok, melyeket a tiltó törvények ellenére nemzedékről-nemzedékre átörökített és megőrzött a nép tudata. Ilyen pogány szokás továbbélését jelzi a temető 184. sz. sírja. A sírba feltehetően szülés közben meghalt nőt temettek (medencéjében jól fejlett magzat csontjai), koporsóba keresztény módra, de jobb bokája alá egy vas aratósarlót, bal bokája mellé pedig egy kis méretű füles korsót helyeztek. A sír kora: XV-XVI. század. Mindkét melléklet a pogány hitvilághoz köthető, egyrészt az étellel-itallal való ellátás, másrészt a hegyes, szúró eszköz sírbahelyezése, feltehetően óvó, védő bajelhárító célzattal. Sarló 20