Tüskés Tibor: A szó és a vonal • Martyn Ferenc irodalmi kisérőrajzai (Somgyi Múzeum 16., 1970)

minden munkája meglepetés. Csak aztán ez az előlegezett elismerés ne ártson meg neki. Lesz-e belőle festő, az most még nem látszik meg, hiszen iskolai könyveit is szereti egy kissé, de még jobban szereti hajszolni a »Tatárt-«: szeret kocsikázni szamárkordénkon. . .-« A Róma-villában szerzett ismereteket a budapesti Képzőművészeti Főiskolán egészíti ki, ahol Réti István növendéke. Még főiskolai hallgató, amikor behívják katonának. Az első világháború alatt előbb az olasz fronton, majd Bécsben szolgál. Itt beiratkozik a főiskola esti tagozatára; Bécsben találkozik az osztrák expresszionizmus festőjének, Oskiar Kokoschkának képeivel. Nyilvánosan 1923-ban, az Alkotás-művészház modern grafikai kiállításán szerepel először kaposvári tájképekkel. Majd Párizsba kerül. 1925-től, rövidebb-hosszabb megszakításokkal másfél évtizedet tölt külföldön, főként Franciaországban. Itt is mesterének nyomába szegődik: megkeresi a házat Párizs egyik külvárosában, a Szajna-parti Neuilly-ben, ahol annak idején Rippl-Rónai lakott, »a teret, ahol látta a kuglizókat, a Szajna-partot, ahonnan festette a szürke folyót, ama szürke színnel, amely telve rózsaszínnel és halványkékkel.-« S viszontlátja a festményekről már korábban ismert tájat, a déli banyulsi kikötőt, Maillol hazáját, ahol a francia mester barátja, Rippl-Rónai ismert arcképét készítette. 1927-ben, egy novemberi reggelen Párizsban éri Rippl-Rónai halálhíre. Martynban rendkívül nagy akaraterő munkál, nyelveket tanul, hangversenyre, klubokba, kiállításokra jár, fest, rajzol, kávéházakban zenéről, képzőművészetről vitatkozik. Spanyolországba utazik, a Pireneusokba, Katalóniába, Don Quijote földjére. Az utazás, a tenger, a spanyol városok, Madrid, Toledo látványa rendkívüli festői élményt jelent számára. Kaposvár és a Róma-villa után a friss természeti benyomások és a párizsi művészet, az ún. École de Párás ismerete-tanulmányozása ébreszti saját hangjára, egyéni művészetére. Martyn számára a francia művészet nem iskolát, utánzást jelent, hanem a hatásnak azt a legnemesebb, legtisztább módját, amely az önálló gondolat és formanyelv kialakítását tette lehetővé. A naturalizmuson és a századelő akadémizmusán felnőtt hazai közönség Rippl-Rónait kinevette. Az ellenforradalmi rendszer »megalkuvó, konformista« (Martyn szavai) művészetpolitikája a Nyolcak kezdeményezését elfojtotta. A haladó művészet továbbélését ápoló Szocialista Képzőművészek Csoportja tagjait illegalitásba szorítják, üldözik. A konvencionális művészet ellenében a magyar művész a szellem szabadságát találta meg Párizsban. Az École de Paris Martyn kezében azonban nem a formanyelv és a kifejezőeszközök átvételét jelenti, hanem a telje«