Tüskés Tibor: A szó és a vonal • Martyn Ferenc irodalmi kisérőrajzai (Somgyi Múzeum 16., 1970)

natkoztatás is >csak a természetben fellelhető tárgyi és szellemi elemek felhasználásával történhet. A kép legfontosabb eleme a szerkezet, a kompozíció, s Cézanne e felismerését továbbgondolva kimondja, hogy a kép nem más, mint »vizuális viszonylatok egyensúlya«, azaz szerkesztés. Martyn művészet-felfogása mélyen humanista, társadalmi felelősség-érzettől áthatott. A művészet célját, hivatását vizsgálva azt írja: »Lehetséges, talán minden művészi cél értelme annyi, hogy az emberek megismerjék és megbecsüljék egymást.« S bár az imént jött haza külföldről, s művészete kibontakozásában legtöbbet a Párizsi Iskolának köszönhetett, most mégis azt mondja: »A magyar művész feladata, hogy korának problémáit megismerje s rájuk magyarul feleljen.« Más oldalról, de ugyanezt a gondolatot fejezi ki néhány év múlva egy másik írásában (Levél egy fiatal festőnőhöz ; az írás az Ív című folyóirat első és egyetlen számában jelent meg Pécsett, 1945-ben): A művész ismerje a kor európai művészetének problémáit, ezen túl fogalmazhatja csak meg a sajátosan magyar feladatokat. Ebben az időben, pontosan 1944-ben készíti Martyn tíz lapból álló, nagy hatású antifasiszta rajzisorozatát. A maga módján, magyarul, így fejezi ki korának legsúlyosabb problémáját. »Talán senki sem ragadta és fogalmazta meg a képzőművészet eszközeivel ilyen kifejező erővel a nácizmus lényegét, imint Martyn« — írja Pataky Dénes. E lapok — nem formai, hanem lelki, tartalmi — rokonságot leginkább Vajda Lajos, néhány évvel korábban készült, megrázó, vizionárus szénrajzaival mutatnak. Budapest ostroma idején születtek Martyn rajzai, akkor, amikor azt a nőt is elhurcolják, aki később a művész felesége — Klára asszony — s számos képnek [modellje lesz. A kemény, ifekete tollal készített, bolyhozott vonalú rajzok egy elembertelenedett, bomló világ szörnyűségét jelenítik meg. »Az emberségen... nem egy szörny-állam iszonyata rág« —! írta már 1937-ben József Attila. Van bennük valami a (lázálmok torokszorító félelméből, a szürrealista víziók véletlenszerűségéből, ugyanakkor húsbavágóan érezni, hogy mindez mennyire reális. A totális önkény figurái: pokolbéli szörnyek, kidülledt szemek, undorító szőrös pofák töltik ki a lapokat; itt-ott egy-egy elhullatott nyilaskereszt, horogkereszt. A rajzok ugyanazt a utálatot és borzalmat éreztetik meg, amit a költő Radnóti Miklós így fogalmazott meg épp ekkor: »az ország megvadult s egy rémes végzeten —• vigyorog vértől és imocsoktól részegen.« De eszünkbe juttatják Juhász Ferenc Dózsa-eposzának képeit, nyelvi biologizmusát, különös szóösszetételeit is. József Attila, Radnóti Miklós,. Juhász, Ferenc nevének említésével e lapoknak nem valamiféle irodalmi11