László Gyula: Medgyessy Ferenc grafikái (Somogyi Múzeum 15., 1969)

„Szeretném a túlsó oldalt is látni..." Barátainak biztatására, saját költségén — remélve, hogy *najd csak megtérül —• 1956-ban egy 100 rajzból álló mappát adott ki. A rajzokat rotaprint eljárással a Nemzeti Múzeumban sokszorosították. Hosszas unszolásra előszót írt eléje, majd később a kiadatás után még ceruzával beletoldott ezt meg amazt. Ezt a kiegészített változatot közöljük most, majd pedig a rajzról folytatott beszélgetéseink s levelezésünk, részleteit közlöm, nagyrészt szó szerint a róla megjelent könyvem szövegét követvén. »Hét-nyolc éves gyerek lehettem, amikor egyszer sikerült benső barátságot kötnöm egy szép nagy fehér krétával. Igaz, hogy nem tudtam hamarosan hogy mit kezdjek vele, tehát <egyelőre eldugtam a szem elől, hogy majd rákerül a sor. Nem sokat kellett várnom. Elvittek a szüleim a frissen érkezett állatos komédiába. Cirkuszba. Mintha csak nekem hozták volna a fenevadakat. Előkerült a kréta. Hamarosan felkerültek az állatok a fáskamra oldalára, ajtajára kívül-belül: elefánt, teve egy és két púppal, aztán a táncoló medve, majom, krokodilus és az óriáskígyó stb. De legislegjóbban izgattak az oroszlánok. Bömbölésük csak fokozta az izgalmamat. Ezeknek már szerepet is adtam: veszett oroszlánok kiszabadulnak. A lakosság fejvesztve menekül. Felfordulás mindenfelé. Alig bírtam saját, képzeletemmel. Persze a fáskamra megtelt hamarosan Krétarajzzal. Baj lett belőle, mert rákerült a sor a szoba padlójára is. Ezért pedig kikaptam anyámtól. Rájöttem, hogy a művészet nem mindig méltányoltatik. sőt, olykor kikapással is jár. Máskor óvatosabb leszek. Rájöttem, hogy a nagy kerek asztal alsó, belső karimája elég széles ahhoz, hogy a kígyók harci jelenetével rajzoljam körül; gondolván, remélvén, hogy a kompozíció hosszabb időre elkerüli majd a nagytakarítás veszélyét. így telt el gyermekkorom, ifjúkorom. Évtizedek jöttek-mentek, míg rájöttem, hogy szobrász leszek, és hogy rajzaimon keresztül leszek azzá. Pedig közben már orvos is lettem, aztán meg egy merész kanyarodással festőnek készültem, rníg végre befutottam szobrásznak ,— folytonos rajzolások között. Tetszett az nekem, hogy simogatja a szemem keresztül-kasul tárgyamat, a modellemet, úgyhogy mire megmintázásra került a sor, én már megismerkedtem a modellem teste formáival. Ezerszámra menő rajzom a tanúja. Hogy miért lettem inkább szobrász, mint festő? Talán azért, mert míg a festmény mozgást is ábrázohat, addig a szobor jó részben csupa mozgásból áll. Ez pedig mindig mail