László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

tette teljesen sablonos bevonását a képnek, hanem a kívánt hatás érdekében helyenként ritkább, hígabb, 'másutt sűrűbb anyaggal történt, esetleg a kép egyes részletein szükségszerűéin a jelenlévő színieket megfelelő szín ihoizzáadásával megerősítette, esetleg altarálta. Az aszfaltos lazur az anyag megbízhatatlanságainál fogva veszélyesebbnek «mutatkozott, ugyanis ettől a fcép siolkálig ragadós maradit. Az olajos hígító anyaghoz kevés lakkot dis tett. A lazur hatására különösen a pasztozusan festett képeiknél vált elevenné Rudnay képeinek szép faktúrája. Viszont nem kétséges, hogy ezek az utólagosan festett vékony festékrétegek képeinek sötétedésélhez erősen hozzájárultak. Sokszor kézirajzait, amelyek kizárólag öncélú grafikáik voltak, továbbá kis méretű afcvarelljeit lakkozta, sőt híg olajos lakkal is ellátta, hogy a rajzok feketéje, vagy a színeik olajfestmény szerű mélységet, teltséget érjenek el... A színnek mélyről kell feltörni, mint a hegedű színének a lakk alól. (Tizian lazurjaivail kapcsolatban mondta.)« Balázs Attila: »Egységes lazurozásokiait és helyi lazurozásit szokott használni, a képek 'egységének elérésére. Fekete és krapplakk keverék, amit még olajos terpemtinmel is felhígított. Gyönyörű tájképe az Ernst-ben: »el akartam dobni, de lazurozással sikerült megmenteni.« Miklóssy Gábor: »Greco tüzes színei, a tiziani akt tüzes fehérje . .. Rudnaynál a régi, rétegezett felületek helyett. Sokat beszélt a velencei iskolának, Tintoirettonaik bíbor színeiről ami lazurOkból állt elő. Greeomál is sárgás-vörösek világos alapon lazurozta, a fény elönti a dolgokat, itt hideg szín, ahol átcsap az árnyékba ott kulminál a szín, a túlsó oldalon a. reflex színei — inkább meleg színek, nem úgy 'mint az impresszionistáknál.« b) »Felleg borult az erdőre . . .« A táj és az ember, a kép: Rudnay nagyon komolyan vette az ember és a táj kapcsolatát, ez a kapcsolat azonban sokkalta mélyebb, minthogy a kép felületén az ember beleilleszkedjék a tájiba. Rudnay azt vallotta, hogy a kettő egymás képére és hasonlatosságára alakul át, nemcsak a nótázás más, tájegységlek szerint, haneni az embereik viselete, járása, termete, beszédmódéra, s természetesem gondolatainak árnyalatai is mások. Nem volt ő az a festő, aki bárhol le tud ülni és a szép, eléje táruló színeket gyönyörködve feslti meg. Neki bele kellett élnie magát abba az életbe, amelynek képét újjáalkotta. Egy ház nemcsak látvány volt a számára, hanem annak is megvolt a maga élete, amely az emberfélétekkel együtt alakult, vénült, vagy szépült, roskadt, vagy épült újjá. De ugyanígy az emberek sem voltak csak modellek, »érdekes« vagy »szép« arcok, hanem elsősorban 61