László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

tartotta a közel látható gyermekláncfű irányában, a szín talált, azután odatartotta a mésszel evőhöz, a szín ott is pontosan ugyanaz volt. Itt tehát távlati probléma van, bár a kadmiumsáirga nem változik meg; mindkét virágfolt napfényben volt s a szín ugyanaz maradt, nem lehetett tapasztalná semmiféle elszíneződést a kettő között. Az impresszionisták a távlatot azzal sugallták, hogy a színt fehérrel vagy kékkel tompították, ám így erősen megváltozott a szín kariaktere, pedig szemmel láthatóan semmit sem változik a valóságban. Az impresszionista módszerrel elvész tehát a szín intenzitása, tüze. »Szeretnék most valamit mutatná« mondta Rudnay és a kép egyik semleges sarkában körülrajzolt egy kb. 16x20 ram mezőt, erre feldobta az ég ós a fák tónusát, egy hunyorítással a látványra és a kép alján és tetején lévő átlag színértékefcet odatette. Alul semleges szürke, fent pedig boltozatos ég. Alulira odatette a kiadmiumsárga pöttyöt, utána a hátsó gyermekláncfű színét nézte ímegint össze az ecset végén lévő kadmiumsárgával s ugyanezt a ragyogó színt látta, oda is tette. Ezzel azonban elveszett a távlat. Ezt optikai törvényszerűséggel kell megoldani, méghozzá úgy, hogy a közeli világítóerejű színt még fokozni kell, ezt pedig csak kontraszttal lehet megtenni, de még középre is odatette a közeli és 'távoli gyeirmekláncfűfolt közt lévőt is. Ezután fogta az ecsetet és a közeli folt köré párizsi kék és kromoxyd kört húzott, erre a színfolt hihetetlenül világító erejű lett, a középső sárga folt köré sokkal kisebb intenzítássaiL húzta meg ugyanezt a kört. Azt mondta, hogy mindez nem nagyon különbözik az impresszionisták eljárásaitól hiszen optikai törvény, hogy az erős fény körül nagy sötétség és kontiraszlt szín jelentkezik a szemünkben. De a képen ezzel még nincs elintézve a kérdés, túlzott erővel ugrik ki a kép teréből s valami úton-imódon át kell vezetni ezt a túlfeszített színerőt a környező felületek felé. A kadmiumsárga kissé hideg, de a köréje húzott kontraszt kék keménnyé, rideggé tette, az egyensúly módszere az, hogy ököré még egy kört kell húzni krapp-lakkos angol vörössel, amit kitisztított ecsettel, híg olajjal beleolvasztott, a körtől kifele menet a környező felületekbe. A két kört csak egészen közeliről látta az ember, fél méterről már nem érezte ezt a technikai fogást. Ugyanazt érte el vele, mint az impresszionisták, anélkül, hogy a sárga szín tűzét megtörte volna. A középső értéknél ugyanígy járt el, csak kissé belekente a kontrasztokat az alapzöld földjébe. Mosit, hogy befejeztük az egykori tanítványokkal való »baráti beszélgetésit«, az olvasó képet kaphatott arról az eleven, festői és emberi értékekkel telt légköriről, amely a Mester körül kialakult a Főiskolán. Megesett, hogy egyikük másikuk emlékezete ugyanarról a dologról mást emelt M, vagy éppenséggel ellenkezett egymással. Ezt sem »egyeztettem«, mert e fejezet egyik célja, amellett, hogy 4 5