Somogyi néphagyományok (Somogyi Múzeum 13., 1968)
\ '•'•'• '--... .'•''.'.•.'. \ : - ' • •'•akikor következett a rajzás legnehezebb része a kasbavétel. így jártak el: egy kaisit belüliről megitisztítcittak. Szalimát füstöltek benne. Utána sós vízzel befecskendezték. Nyílásával felfelé álló helyzeitbe tették. Alulról kétágú pózna hegyes végeit beleszúrták. Erős férfi a földről vagy létrára lépve a méhgoirnoiyag alá tartotta, s a méh eket óvatosan belerázta. Ha a műveletét egyedül nem tudta elvégezni, más valaki volt, aki az ágon csümgőket a kasba rázta, akkor a létrán vagy a földön állóinak csak az az -egyetlein dolga volt, hogy a, kast erős kézzel tartsa s a leeséstől megóvja. A földre érve az új családot elhelyezte végső helyére a deszka -polcom s a kas alsó részét a polccal való érintkezésinél lesározita. Babona is •fűződött a rajzáshoz. Amikor a méhek az ágon csüngtek, a családihoz, tartozó öregasszony levetett és kifordított allsószoknyáját két vállára terítve kisszéfcen a fia alá ülve megvárta az egész eljárás végét. Miért tették, erre a ma élő utódok nem tudnak magyarázatot adni. Néimi körültekintést kívánt a méhek téli éleimének biztosítása. A kérdést úgy oldatták meg, hogy az akkor isimért eljárást követték. Még a hideg idő beállta előtt többször megvizsgálták elég erős-e a raj. A kasban levő rniélhek zümmögéséből, a ki-be repülések gyakoriságaiból következtettek a méhcsalád egészséges voltára. A méz mennyiségét úgy igyekeztek hozzávetőlegesein megállapítani, hogy az ősz közeledtével a telelésre kiszemelt kasokat többször kissé megemelték. Súlyosságukból iparkodtak megállapítani, vájjon elég lesz-e a tavaszig; a gyűjtött imiézmeninyiség. A volt méhészek büszkén mondogatták: »a mi időnkben nem kellett a méheket télen etelbni«. Igazuk van, nem is értettek hozzá. Felügyeleteit és ellenőrzést kívánt a, méhek megvédése kártevőik ellen. A moiypille károkozását ismerték. Nem volt titok ellőttük a halálfejű lepke pusztítása. Tudták, hogy a méhek tudnak védekezni ellenük. Kifeszítik, szárnyát leragasztják, s ha megszűnt élni, potrohát megnyitják s az elrabolt mézet kiszedik belőle. Hulláját meg darabokban kihunooiják maguk közül. A cinkéik, fecskék ellen nem tudtak küzdeni, ment azick reptüklben fogták el méheáket. »A darazsakra nagyon haragszanak a méhek« — mondogatják az öregebbek. Ha egy valahogyan bejutott hozzájuk, rövid úton irgalmatlanul elbántak vele, s kilökték maguk közül hulláját. Nagyobb veszedelmet jelentettek a harkályok, mert kivágták a. méhkas oldalát és a mézet is elhordták. Védekezni nem tudtak ellene. Ha az ember idejekorám nem vette észre a bajt, pusztulás volt. a sorsuk. A vadméhek ínég nagyobb ellenségei voll bak a méheseknek. Esetéket tudnak mesélni, amikor az idegenből betört méheikkel 'milyen harcot vívtak 31