Somogyi néphagyományok (Somogyi Múzeum 13., 1968)

1771-ben se Szentpálon se Vairjaskeren mem említenek méhkast, 1789-ben Szieintpáion 14 (kas, Varjáskéinein ineim írtak össze méh­kast. Adatok hiányában a kimutatásit nem tudjuk folytatni. Az öregek emlékében úgy él ia mébészkediés, mint a lakosság kedvelt foglalko­zásía. Ügy emlegetik, hagy majdnemi minden második háziban volt méhes. A gazdasági viszonyok megváltozásával alábbhagyott ugyan, de teljesen meg nem szűnt. A számok hullámzása mellett egészen a mai napig találunk méhészkedő gazdákat. Jelenleg két nagyobb méhes vain a községben. Ezenkívül talán öt-hat. gazdánál néhány család. A század elején Niklai Pálnak. Hoszr­szú Martomnak, Fekete (koledánc) Sándornak volt nagy méhese. Az utóbbi István nevű fiának, az apa 35 méhcsaládjából már egy sincs. Amidkor aziránt érdeklőid tünk, hogyan jutat bak idáig? Azt válaszol­ták: »egyszer meglopták tolvajok a méhest, attól az időtől kezdve nem volt szerencse hozzájuk.« Évenként több-kevsebfo család el­pusztult. Végre is egy sem maradit. Az elbeszélésből az a benyomá­sunk támadt, hogy nem gondozták kellőleg a méhefcet. Csak pusztu­lás lehetett a sorsuk. A régi szemtpáliak és varjaskériek nem isimerték a kaptárokat. Szalma kasokban őrizték móheiket. A kas tompa kúpban végződő sízalkajitó. Rendesen házilag készítették. Ha valamelyik gazda törté­netesen mégsem értett hozzá, mással fomatta meg. Össze nem tört (tehát csépelt) rozs megnedvesített szalmáját, zsuppját, kb. 10 cm hosszú hüvelykujj vastagságú borhüveilybe dugták s azon vezették keresztül. A hüvelyben hengeralakúvá formálódott, aibból kihúzva megnedvesített füzfahánccsal átkötötték, de úgy, hogy az átkötéskor váltó varróöltéssel az előző sárihoz rögzítették. Ha, a fűzf aszal vas­tagabb volt, kettévágták. A fonást a kas felső csúcsainál kezdték s úgy mentek tovább, hogy imindíg szélesebb legyein. Drótot nem szí­vesen használtak a szalmatekercsek összéfűzéséíhez, mert ha véko­nyabb volt, hamar elszakadt. Ha pedig vastagabbat vettek (hozzá, amikor a szalmám áthúzták, nyílást hagyott maga után. Így alkal­mat adtak a molypilléneík, hogy becsússzom a kasba. A kas, felső ré­szében kereszt alakjában olyan hosszú erős pálcát húztak át, hogy a kötésen kívül is kiálijon. Az eljárásnak kettős célja volt, Az egyiik az, hogy ímegkörninyítse a iméhek munkáját, mert a pálcáihoz kömy­nyeibben tudták hozzáépíteni a lépet, mintha egészen elejéitől kel­lett volna kezdeni. A másik a szállítási könnyebbség. A pálcákat megfogták és azok segítségével, minden nehézség nélkül kényelme­sen lehetett egyik helyről a másikra vinini. Aztán a kasok kiürítése alkalmával is jó hasznukat vették. Amikor a pálcákat a kasból fci­27

Next

/
Oldalképek
Tartalom