Kanyar - Kerecsényi - Knézy: Fejezetek Pogányszentpéter történetéből (Somogyi Múzeum 12., 1967)

de jó megélhetést. Érdemes lenne behatóbban foglalkozni kutatásával. AZ IRTÁSFÖLDEK MŰVELÉSE A múlt századi nagy irtások többszáz hold erdőt változtattak szántóvá. Az a néhány év azonban, míg a letarolt erdőből szántó vagy új telepítésű csemeteerdő vált, keserves munkában telt el. Az irtásos földművelés emléke ma is élénken él a szentpéteri ember emlékezetében. A nagy szálas erdők kivágása után az uradalom a gyökerekkel teli, csekmetes tarlót 3—5 évre a parasztoknak és zselléreknek adta ki bérbe. Az új gazda első dolga volt irtókapákkal, csákányokkal kitermelni a gyökereket, majd a talajt elegyengetni, többször felszántani, boronálni. Ezután gabonát vagy kukoricát ültettek bele, ami rendkívül gazdag termést hozott. A kukorica 3 méteresre is megnőtt, s néha négy-öt cső is volt egy száron. A második évben már kisebb rész jutott a bérlőnek, a harmadik, negyedik éven pedig csak a termény harmad-, negyedrésze. Mikorra a föld jól megműveltté vált, s a marha- és disznócsordákat is ráhajtották trágyázni, az uradalom vagy az erdészet átvette csemeteültetésre. Résziből adta ki a föld nélküli vagy törpebirtokos jelentkezőknek, akik a kapott tölgy- és bükkmakkot sorba vetették egymástól másfél méterre. Köztesként 70—80 cm széles sávban gabonát vagy kukoricát szoktak belevetni. Az ilyen irtásföldbe vetett gabonát még a századforduló után is sarlóval aratták, nehogy megsértse a kasza a fiatal csemeték törzsét. Sarlóval csaknem mindig az asszonyok arattak

23 az irtásföldön is. a mezőn is. „Mikor kislány voltam, 12 éves, akkor láttam utolján, hogy arattak a Vendel bátyámnak sarlóval, itt a Hidegkuton. Voltunk valami nyolcan, olyan szép gabona volt, hogy nőtt 2 méteres is. Olyan nagy, hosszú feje volt. Aki mennyit akart, annyit vethetett az irtásba. Az uraság tölgyfamakkot vetett az irtásba, 1,50 méterre egymástól... Megérte, mert leadott annyit, mint egy másik hold föld ... Aki szegény volt, annak máskép nem volt földje, csak úgy, ha elvádolta az uraságtól. Nekünk sem volt semmi más földünk" — mondta Dobék Istvánné. Fokozott veszélyt jelentett az irtásföldeken a vadkár. A termést éjszakákon át őrizték a parasztok, nagy tüzeket raktak, madárijesztőket, kereplőket állítottak a nagyvad elriasztására. Sokan drót- vagy madzaghuzallal vették körül földjüket, melyre könnyen zörgő bádog4 Fejezetek Pogányszentpéter történetéből 49