Kanyar - Kerecsényi - Knézy: Fejezetek Pogányszentpéter történetéből (Somogyi Múzeum 12., 1967)
az irtások irtás jellege elmosódjék. Azt sem lehet egyértelműen kizárni, hogy időközben nem történt-e irtáselvonás a majorság gyarapítására, bár ezt a telki illetőség szűkös volta nehezen teszi elhihetővé. Mindezek végeredményeként tehát kialakult egy olyan képtelen birtoklási szituáció a helységben, amelyben —• a telki illetőség jóval a létminimum alatt lévén — a falu élete — fizikai értelemben is — kifejezetten a földesúr kényének s kedvének volt alárendelve. Azzal ugyanis, hogy az úrbéres földet végleg biztosították a jobbágynak, mindörökre elzárták előle a nem úrbéres jellegű jrfcáüföldek birtoklásának a lehetőségét is. Ezek használata — a későbbiek során — magánegyezkedések tárgyát képezte. Végezetül, egyéb adatokat figyelmen kívül hagyva, csak a számokra hivatkozva megpróbáljuk a község benépesedésének folyamatát rekonstruálni. Az adatokból kielemezhetően ez a folyamat két, egymástól viszonylag élesen elkülöníthető szakaszra bomlott» Az első fázis a telepítési szerződéssel egyidős lehetett; az első lakók nyilván az 1767-ben telkeseknek minősülők elődei lehettek. Birtokba véve a művelhető földterületeket, már kevéssé voltak érdekelve az újabb irtásokban. Erre enged következtetni az irtási kedv számokban is kifejezett különbözősége a jobbágyok és a zsellérek között. Nem jelenti ez azt természetesen, hogy 1749-ben nem lehettek zsellérek a telepesek között. A terra antiqua és a terra urbarialis közötti mennyiségi összefüggés éppen azt mutatja, hogy ezek száma szinte elenyésző volt, illetve az ökrös gazdák és a köztük levő különbségek lényegtelenek és csak átmenetiek voltak. Valószínűsíthetően a letelepedés második nagy hulláma az 50-es évek közepére eshetett, és a forrásokból az sem állapítható meg egyértelműen, hogy az, 1787-re be is fejeződött volna. Az irtásjellegű földek nagy arány/a és ezen belül a zsellérlakosság döntő részesedése a feltételezésünket igazolja. Mindezekhez természetesen hozzájárult a zselléreknek az urasági robottal és saját üzemének követelményei által le nem kötött, szabadabb munkaereje is, amit így a határ termővé tételére tudott fordítani. Az általuk birtokolt és az exisztenciájuk alapjául szolgáló irtásföldek használatának labilis volta — az általános helyzethez hasonlóan — átmeneti jellegűvé tette önállóságukat, és nem kétséges az, hogy — hazátlan társaikkal együtt — a pár évtizeddel később meginduló agrárkapitalista fejlődéshez a szükséges munkaerőt is ők biztosították. i Lezárásul idézzük a falu 1767. évi úrbéri táblázatát: lä