Dr. Hoss József: Halászat, nádaratás és táplálkozás egy nagybereki községben (Somogyi Múzeum 8., 1966)

Valamikor külterjes gazdálkodás járta e helyen. Mindenki nem mehetett el részes aratónak. Népesebb családokban a gazdálkodás körül nem iakiadt mindig tennivaló, )fóképpen a néhány holdas gazdáknál. Különösen (Szentpálon, ahol a legtöbb gazda niegyedteöikes volt. Szántás-vetés mdUett jiutott idő a halászásra is. Mit tehetett mást, felcsiapotlt a berekben halásznak, hagy а fennmaradt iszábad idejét értékesítse. Ezt (annál inkább megtehette, merít ha neun érezte szükségét, visszatérhetett a paraszttá foglalkozáshoz, így lalig volt család, amely valamikor nem volt halász. Ez a íoiglalkozás, amiint fentebb említettük táplálékot, vagy ha a helyzet úgy kívánta pénzt hozott a családnak. Horváth Miklóson

11 és 3—4 társán kívül alig volt a két 'faluiban család, amely kizárólag halászatból élt volna. Egyik (még élő öreg, volt halász említette előttünk, hagy pusztán halászatból beosztással )2—3 tagú családot el tehetett 'tartani, rnlég az alacsony halárak mellett is. Az értékesítésnek régen Sem, később sem volt különösebb nehézsége. Amit nem akartak megtartani, eladták részben a helybeli boltosnak. Ö különösen a csikókat 'szerette megvásárolni, mert azdkoin könnyen túladott. Pénteki napon szoktak a szomszédos Marcaliban a heti piacon megjelenni a tótszentpáli és varjaskéri halászok. Hajnalok hajnalán ifelhozták a berekből halásztarisznyájulkat, s megbízott fuvarosukkal íreggél 7 órákor már ott árusítottak a piacon. Megitörtiént az is, hogy két—három halász összeállt és tengelyén szállították árujukat a kanizsai piacra. Kivétel csak Barcsánics Márton volt, aki saját klót fekete lovas fogatán vitte a halat Kanizsára nagyobb mennyisiégben. Közben jöttek ide is vidékről hiaikereskedők. A kaposvári Rothauser, a lengyeltóti Goldmann ismert vevői voltak a mi halászainknak. Az is megtörtént, hogy ha valamelyik halászt nagyobb szerencsé ért, saját kocsiján, viaigy fuvarozással járta be a szomszédos községeket, ahol nemcsak pénzért, hanem terményeként is adták a Ihalat, /főképpen aratás után, nemcsak szemesért, hanem korpáért (is. Itthon csak pénzért adták el. (Ай egyik közlés iszerint: csík 1 krajcárért, compó, kárász 5—6 krajcárért ment el kg^ként. Apróbb halaknak ß krajcár, kicsit nagyobbnak 3 krajcár volt az ára kg-ként. Ezek voltak a irógelbbi árak. Az újlak imár magasabbak voltak. így: apró kárász 10—12 Jar., öreg kárálsz 20—24 far., compó 8—10 kr. kg-k)ón)t, csuka, ponty 42—45 kr. félkilónként. A piros szárnyú halnak nem volt értéke, ingyen Szétosztották. A régi világban a kárász, csuka, ponty ünnepi ételszámba ment. Ide kívánkozik annak megemlítése is, hogy milyen halfajták éltek a Nagyberekben. A uiégi időkben a Nagyberek és a Balaton összefüggésben volt egymással. Ezért a (két terület halállománya ha nem is imánden8