Knézy Judit: A hedrehelyi gölöncsérek (Somogyi Múzeum 7., 1966)

8. ábra. Lőrinc Ferenc gipszmintája virágcseréphez. hogy az egyforma nagyságúakat egymásba »gattungba« tették. Némelyik tálra fül is került, az ilyen tálat »vájlingnak« nevezték. A tál talppereme «-külső fenékszöge« arra szolgált id. Bencsik István szerint, hogy oifrálásnál megakaszthassák benne az ujjukat és ne csússzon ki a tál a kézből. A tepsinek nem készítettek se belső se külső fenékszöget. A tésztástál pedig a gyári tányérok mintájára laposra készült. A »kálhaszömöt«, kályhafiókot is korongolták, úgy hogy benne volt egy négyszögletes keretben. Kerek tálformájura korongolták, s mikor elérte a kívánt nagyságot, felhúzták a keretet és szép egyenletesre, egyenesre kialakították a peremét. A mezei korsó négy részből tevődött össze: először a szája, majd a nyaka, alja készült el, ezeket szikkadásuk után »sléterrel« (folyékony agyag) összeillesztették, s csak aztán jött rá a fül. Mikor a fül is megszikkadt, akkor »csöcsözővel« egy helyen kilyukasztctták a fület és az edény oldalát pedig csigavonalasan »korsócifrázóval« bepontozták. A »csaposkarsónak, imazánna korsónak« a jellegzetes kancsó száját korongolás után nyomták be kézzel, szárítás után is megigazították. A nagyobb méretű kancsó szájára féltető, »plat« is került. 19