Kávássy Sándorné: Rippl-Rónai a Somogyi Sajtóban 1885–1957 (Somogyi Múzeum 5., 1965)
ELŐSZÓ • 1385, február 3-án a Roboz István szerkesztésében megjelenő »Somogy« hírei között jelentéktelennek látszó hír került a nyilvánosság elé: »Rippl József, a müncheni fest(észeti) ak(adémia) növendéke magán stúdiumból lefestette Csépán Antal Somogy megye alispánjának mellképét, s úgy szinte Inselt Samuétis. A fiatal festő e két munkája a legsikerültebbek közé tartozik s záloga is egyszersmind folytonos előhaladásának, miről legjobban meggyőződhetik az, aki dolgozó szobáját megtekinti. A fiatal festőt ajánljuk Kapós s a vidék műpártoló közönségének figyelmébe.« A somogyi időszaki sajtóban ez volt az első híradás Rippl-Rónai Józsefről. Bibliográfiánk a kaposvári és somogyi lapok rávonatkozó közleményeit ettől kezdődően 1957. november 24-ig veszi számba, amikor is a mester halálának 30. évfordulójára a Somogyi Néplap reprezentatív Rippl-Rónai mellékletet jelentetett meg. Az adatgyűjtés lezárására itt az adott alkalmat, hogy az említett melléklet volt a somogyi időszaki sajtó utolsó jelentős megmozdulása Rippl-Rónai mellett. Gyűjtőmunkánk valamennyi somogyi periodikára kiterjedt. Tüzetesen átkutattuk az Országos Széchenyi Könyvtárban, a Kaposvári Megyei Könyvtárban, a Kaposvári Állami Levéltárban és a, Rippl-Rónai Múzeumban található' somogyi hírlap- és folyóiratanyagot. Az így összegyűjtött adatokat bibliográfiánk két részben adja közre. Az első részben a mester személyére vonatkozó dokumentumokat vesszük számba. Az olvasó itt találja meg a rávonatkozó közleményhíreket, cikkek, riportok mellett a vele folytatott interjúk, saját írásai és művei reprodukcióinak lelőhelyeit. Az itt megjelölt forrásokból szinte krónikaszerűen tárul fel a mester élete. A megjelölt dokumentumok életének minden mozzanatáról tájékoztatnak: hol járt, mit csinált, mivel töltötte idejét, milyen munkáján dolgozott, milyen sikerei voltak, kikkel találkozott, kik voltak vendégei, látogatói stb. A wAsodik részben a családjára vonatkozó dokumentumokat tárjuk fel. Az itt felsorolt források szüleire, 3